Századok – 1991

Közlemények - Mesterházy Károly: A többosztatú falusi ház kialakulása I–II/68

A TÖBBOSZTATÚ FALUSI HÁZ KIALAKÍTÁSA 73 0 5 m ι 1 • • • 2. kép taniste részén két- és háromosztású földházakat figyelt meg ásatójuk. A szerző sze­rint a kétosztatú ház lépcsős lejárójával szembeni helyiség lenne a konyha, tőle jobbra egy föld félfallal elválasztva a szoba. \ konyha és a szoba között az ajtó két cölöpét is megtalálni vélte. A szobában levő kemence a konyha felé esik, a választófal és a házfal szögletébe. A ház rövidebb oldala közepén, ahol az ágasfák helye szokott len­ni, egy félkörmetszetű „csatorna" látható, amelyet az ásató füstelvezetőnek vél. A há­romhelyiségű háznál hasonló félfalakat vél választófalnak. A dokumentáció (fényké­pek) alapján világosan három egymásra ásott gödörházról van szó.41 így e kétosztatú háznak nemcsak keltezését nehéz megítélni, mint Takács Miklós írja, de maguk az építmények is kérdésesek. Mindezek után úgy vélem, helyesen ítélte meg a kétosztatú ház kialakulását Ba­rabás Jenő: azt ugyanis, hogy nem vezethető le az osztatlan belsejű gödörházakból. Mint eddig is láttuk, kialakulásuk különböző alapokból indult meg. Jelentős szerepe volt e folyamatban a városi építészetnek is. Sajnos a városi építészet korai emlékei kiadatlanok, zömmel közöletlenek. Szóltunk már a pozsonyi házakról. Hozzájuk kap­csolódik a Szentendrén, a római katolikus templom előtti téren feltárt kis ház. 6x4 ni­es, szabálytalan lapos kövekből épült falai helyenként 110 cm magasan álltak,s az egykori talajszintbe 70-80 cm-re süllyesztették padlóját (2. kép).43 Azt is tudjuk már,

Next

/
Thumbnails
Contents