Századok – 1991

Krónika - Szakály Ferenc: Főtitkári beszámoló (1991. április 23.) V–VI/604

612 KRÓNIKA lem, hogy kezdeti lendületűk, amely az első éveken oly könnyen átsegítette őket, a későbbiekben sem fog csökkenni. A társulat egyes vezetői személyes megjelenésükkel is jelezték, hogy nem ellenfélként, hanem harcostársként tekintenek az új szervezetre. Reméljük, hogy ez a megítélés kölcsönös lesz, s a Társulat iránt türelmetlenebb kollegáink is belátják majd: pusztán az, hogy ha egy nagyobb tömeget mozgató, patinás szervezet eleve óvatosabb és tartózkodóbb, még nem feltétlenül az elmeszesedettség jele. Egyébként időközben számos olyan egyesület — hogy csak a legfontosabbakat említsem: Középkortörténeti Egylet, A Történelemtanárok Egylete, a Történészhallgatók Egyesülése — keletkezett, amely a dolog természeténél fogva ugyanonnan verbuválja a maga tagságát, mint a mi társulatunk. A Magyar Történelmi Társulat márcsak azért sem tekinthet ezekre másként, mint fiatalabb testvérekre szokás, mert önmeghatározásuk szerint sem lehetnek a magyar történettudomány hozzá hasonlóan egyetemes érdekképviseleteivé. Engedjék meg azonban, hogy — ezúttal nem mint főtitkár, hanem tudományszervezésre is kárhoztatott gyakorló történész — felhívjam a figyelmet az e folyamatban rejlő veszélyekre is. Természetesen nem az említett egyesületekre vonatkoztatva, hanem általánosságban. A történeti intézményrendszer el-, sőt túlburjánzása — amely nemcsak egyleti, hanem más szervezeti formában is jelentkezik — könnyen a középszer „felértékelődéséhez" és hamis értékrendek kialakulásához vezethet, hiszen hovatovább több fórum lesz kis hazánkban, mint ahány alkotó- és szervezőképes történész. 1986-ban a területi csoportok hálózata meglehetősen szétzilált állapotban volt: a Társulatnak számos megyében egyáltalán nem volt részlege, másutt pedig csupán névleg létezett. Az elmúlt periódusban a Békés, a Hajdú-Bihar, a Szolnok, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár és a Vas megyei csoport meg- vagy újjászervezésére került sor. Ma szervezetünk az ország mind a 19 megyéjére kiterjed, s mindössze két olyan egységünk akad — igaz, az egyik egyszerre három megyét érint — ahol nem számolhatunk be lüktető társulati életről. A taglétszámban, a szervezettségben, tevékenységi formákban persze számottevő eltérések mutatkoznak, a munka azonban nagyjában-egészében egységes alapelvek szerint folyik, amit — az egyébként a szakosztályoktól is megkövetelt — rendszeres elnökségi beszámoltatásokkal sikerült elérni. A jövőben követendő utat illetően az olyanfajta összefogás nyújt követendő példát, mint amilyen a Zala, Somogy, Baranya és Tolna megye történész- és tanártársadalmát mozgósító regionális szervezetben: a Dél-Dunántúli Csoportban megvalósult. Az áldozatkész munka, amelyet területi csoportjaink vezetői és tagjai — még ott is, ahol viszonylag kevesebb eredményről számolhatunk be — végeztek, arra kötelezne, hogy őket is külön-külön értékeljük. Mivel azonban egy ilyen részletezés meghaladná a tisztelt hallgatóság tűrőképességét, kénytelen vagyok e sokfelé ágazó tevékenység tematikus ismertetésével és jellemzésével beérni. Vállalva a veszélyt, hogy ez a módszer természetesen elmossa a — helyenként nagyon is lényeges — különbségeket, s így éppen a legkiválóbbakat sújtja. Az összkép nagyjában-egészében úgy summázható, hogy a nem szakágazatok szerint szervezett — bár helyenként szakági munkaközösségekkel is rendelkező — területi csoportok működése hú tükörképe a központénak, csakhogy sokkal sokszínűbb, szerteágazóbb annál.