Századok – 1991

Történeti irodalom - A debreceni református kollégium története (Ism.: Péter Katalin) V–VI/572

TÖRTÉNETI IRODALOM 577 a tudományok művelői és oktatói személyükben gyakran azonosak maradtak. Azt lehetne állítani, a természettudományos képzést - magas fokon - polihisztor tanárok valósították meg a Kollégiumban éppen úgy, mint akkor még Európában mindenütt. Sokoldalúak voltak a kollégium irodalmárai is, akikről a Győri L János szerzőségében készült A Kollégium szerepe a magyar irodalom művelésében című fejezet szól. Illetve talán ő határozta meg a tárgyat rendkívül széles határok között- iskolai rigmusoktól kezdve a tanintézettel kapcsolatban állóktól származó remekművekig mindenről írt Egyet lehet érteni viszont vele abban, ahogyan mindent egy gondolatsorra fűzött. Az Ady megfogalmazta „maradandóság"-ban látja a Kollégium szellemi arculatának meghatározó jegyét. A „maradiság" értelmén túl azonban a „megőrzés" fogalmát is a debreceni maradandósághoz sorolja. A földhöz ragadtság mellett az értékes hagyományok folytatása jellemző Győri L. szerint a Debreceni Református Kollégiumra. Ebben látja a jövő feladatát is. Az utóbbi idők szellemi elbizonytalanodásából kell az itteni nevelésnek kiemelkednie. Adjon a Kollégium az Európára és a világra tekintő, de önazonosságát kereső, lelkileg független magatartáshoz kellő alapokat Lényegesen földönjáróbb Barcza Józsefnénak a diáktársaságokról és a diákegyesületekről szóló fejezete, töretlen talajon dolgozott: előmunkálatok nélkül, aprólékos forrásmunkával kellett anyagát összeállítania. Igen sikeresen tette meg. írt sportegyesületekről és a közösen gyakorolt kegyesség céljából létrehozott Ifjúsági Gyülekezetekről. Ábrázolásában a diákság korábban még csak nem is sejtett sokoldalú tevékenységének képe bontakozik ki. Ugyancsak sok új tájékoztatást ad a Kántus történetéről Fekete Csaba fejezete. A középkor templomi éneklésénél indítja a ma világhírűnek tekinthető kollégiumi énekkarhoz vezető utat. Éneklő diákokról és istentiszteleti ágendákról egyaránt ír. Legfőbb újdonsága talán az, hogy cáfolja a kálvinizmusra gyakran aggatott művészetellenesség minősítést. A legkülönbözőbb helyzetekben és forrásokban találja meg a legoldottabb és legszemélyesebb művészeti ág, az éneklés jelenlétét a Kollégiumban és a református gyülekezetekben. Dankó Imre írta a kötet utolsó fejezetét a Kollégium partikuláiról. Elöljáróban elmagyarázza a magyarországi partikuláris iskolarendszer lényegét És a hagyományostól ehérő álláspontot fejt ki, vagyis elfogadja azt a katolikus egyháztörténetből származó eredményt amely szerint a partikuláris iskola nem csak a protestánsoknál, főként a kálvinistáknál egy-egy kollégiumhoz mint anyaintézményekhez csatlakozó résziskola, hanem a katolikusoknál is megvoh már a középkor óta Egyszerűen kis, alacsonyrendű iskola a partikula Aztán leírja a protestáns értelemben vett partikularendszer fejlődését általában egészen a 19. századig. Végül - példaszerű érvénnyel - bemutatja a Debreceni Kollégium partikularendszerének történetét fenntartásának módját és belső életét. Igen lényeges eredménye az, hogy kitapintotta a partikuláris iskolák és a Kollégium viszonyában egy hármas tagozódást. Eszerint vannak az anyaiskolához közvetlenül, közvetve, végül többszörösen közvetve kapcsolódó kisikolák. Ilyen széles értelmezés mellett a Kollégium partikulái a történelmi Magyarország 40 megyéjét hálózták be. A függelék közli a megfelelő helységek nevét is. Méltóképpen végződik tehát a kötet. Míg az előző fejezetekből az derült ki, hogy a Kollégiumban az ország minden részéből jöttek tanulók, Dankó a kibocsátott végzett diákok működését aprólékosan vizsgálva bizonyította be a folytatást: az innen kikerült tanárok és tanítók az ország minden részébe eljutottak. A Debreceni Református Kollégium története igen nagy munka. Elkészítése komoly feladatot jelentett nemcsak a szerzőknek, de a főszerkesztőnek. Kocsis Elemérnek és a szerkesztőnek, Barcza Józsefnek is. Szellemesen oldották meg. A fejezetek sorrendje, ahogyan már rámutattam, logikus. Vannak ugyan a könyvben átfedések, ismétlések, ellentmondások is, de az ilyesmi hasonlóan teijedelmes és sok szerző munkáját összefogó műnél elkerülhetetlen. Tálán csak egy ponton hagy az olvasóban hiányérzést: a Kollégiumból fennmaradt, legrégibb magyarországi diáknévsor kezdeteit nem elemezték. Itt lehet viszont majd megfogni a folytatást. Mert a Kollégiumra vonatkozó kutatás következő fázisa az lehetne, hogy kiderítsék az intézménynek a magyarországi belső peregrinációban elfoglalt helyit. Péter Katalin