Századok – 1991

Történeti irodalom - Ember Győző: Magyarország külkereskedelme a XVI. század közepén (Ism.: Zimányi Vera) V–VI/578

578 TÖRTÉNETI IRODALOM EMBER GYÓZÓ MAGYARORSZÁG KÜLKERESKEDELME A XVI. SZÁZAD KÖZEPÉN Budapest, 1988. Akadémiai Kiadó. 765 old. A kereskedelem, azon belül is a külkereskedelem meglehetősen elhanyagolt ága volt a magyar gazdaságtörténetírásnak. Ember Győző neve viszont elválaszthatatlanul összefonódott az 1542. évi harmincadvámnaplók feldolgozásával. Már 1958-ban, ill. 1960-ban és 1961-ben közreadott három publikációjával (egyikük német nyelvű) nagy szolgálatot tett a szakmának; évtizedek óta e közlemények megállapításait idézik, idézzük, ill. ezekkel vitatkoznak gazdaságtörténészeink, a részletes feldolgozás azonban váratott magára. Most örömmel üdvözöljük megszületését: a 765 oldalnyi mű szerzőjének kétségkívül egyik legjelentősebb munkája és e páratlan forrásnak, a 19 harmincadhivatal adatait tartalmazó naplóknak a beható feldolgozása. A forrás rendkívül jelentós, mivel a meglepően nagy pénzügyi fegyelemmel és színvonalas adminisztrációval vezetett vámnaplókból ugyan egy egész szobát megtöltő mennyiség keletkezett, de ezeket a 18. században kiselejtezték - helyhiány miatt - és csupán 1542-ből maradt fenn a nyugati irányú külkereskedelmet regisztráló 19 vámhely naplója. Ezeken kívül csak szórványosan, egynéhány helyről és évből kerültek elő hasonló források, a teljes külkereskedelmi forgalomnak csak töredékét reprezentálva. A már csak egyediségénél fogva is különlegesen értékes forrással kapcsolatban azonban több probléma is felmerül. Mivel nincsenek a 19 vámhelyre vonatkozóan más évekből összehasonlítható adatok, feltehető a kérdés, hogy vajon mennyire általánosíthatók, ill. milyen időhatáron belül tekinthetők jellemzőnek az 1542. évből fennmaradt adatok? A szerzőt előzetesen publikált tanulmányaival kapcsolatban komoly kritikák érték. így Paulinyi Oszkár az 1457/58. évi pozsonyi vámnaplónak Kováts Ferenc által feldolgozott adataira támaszkodva azt állapította meg, hogy a magyar külkereskedelem a középkorban 2:1 arányban passzív volt, s a különbözetet az ország aranybányáinak a termékeivel fedezték. Ezt szem előtt tartva ő nehezen tudta elfogadni azt, hogy 1542-ben aktív külkereskedelmi mérlege lett volna az országnak. Ember Győző viszont az általa feldolgozott 19 vámhely adatai alapján - amelyek között Pozsony csak az egyik volt -, arra a megállapításra jutott, hogy egyetlen vámhely, Pozsony adatait nem lehet országosan általánosítani, annál kevésbé, mert Pozsony elsősorban behozatali vámhely volt (más vámhelyek viszont, mint pl. Óvár, valószínűleg Szempc és Nagyszombat is, csak a kiviteli állomások szerepét töltötték be, ezek voltak a nagy marhahajtások fő átmenőhelyei). A 19 vámhely adatai együttesen pedig aktív külkereskedelem képét mutatják. A szerzőnek ezzel az érvelésével egyetérthetünk, valóban nem lehet egyetlen vámhely 1457/58. évi adataiból az ország egész külkereskedelmére, sem annak aktív vagy passzív voltára vonatkozóan általánosítható képet rajzolni. Azt is fel szokták említeni, hogy 1542 a Buda eleste utáni év, és mint ilyen, bizonnyal rendkívüli állapotoknak az éve volt. Vajon mennyire tekinthető általánosnak, jellemzőnek az ország áruforgalma megrajzolásához a Buda eleste utáni évből fennmaradt forrás? A szerző 1544-ből és 1545-ből néhány vámhelyről fennmaradt vámnaplókkal össze tudta hasonlítani az általa ugyanezen helyekről feldolgozott naplók adatait, és megállapította, hogy azok nagyjából azonos szinten mozgó bevételeket mutattak, tehát 1542-őt nem tekinti rendkívüli évnek. De vajon bizonyos-e, hogy még 1544 és 1545 is nem volt-e rendkívüli év? Azért tesszük fel ezt a kérdést, mert 1549-ből, és azután sorozatosan már rendelkezésünkre állnak ha nem is áruforgalmat feltüntető vámnaplók, de a kamarához a külkereskedelmi vámból befolyt pénzöszszegek kimutatásai, és ezek igen nagy emelkedést mutatnak 1542-höz képest. Míg 1542-ben a 19 vámhelyről mintegy 23.000 ft folyt be, addig a közeli 1549. évből, a dunántúli harmincadcsoport nélkül, tehát az Ember Győző által vizsgált vámhelyeknek közel a felét figyelmen kívül hagyva is 60.000 forinton felüli összeget szedett be a kamara, az 1570-es években pedig (most már valamennyi vámhelyről) 120-190.000 forintos bevételei voltak. Persze 1545-ben jelentős vámtarifaemelést vezettek be, melyet hamarosan enyhítettek ugyan, és részben ez, részben azonban az egyre bővülő forgalom is tükröződött a nagy felfutásban. Mindezek miatt nem ártott volna, ha a részletes és gondos bevezetésben arról is olvashatunk, hogy milyen vámtarifával dolgoztak 1542-ben? A szerző megállapítja, hogy „A külkereskedelmi vám, amelyet Magyarországon és a horvát-szalvón-dalmát királyságokban harmincadnak, Erdélyben ellenben húszadnak neveztek, az áruk vámértékének 5%-a, egy huszada volt A vámértéket elsősorban a vámtarifa alapján fizetendő, a nem tarifáit áruknál pedig a ténylegesen fizetett vám összegéből határozhatjuk meg." (717. ο.) A szerző a harmincadvámot értékvámnak tekinti. Véleményünk szerint ez igaz lehetett a középkorban, de már