Századok – 1991

Történeti irodalom - A debreceni református kollégium története (Ism.: Péter Katalin) V–VI/572

576 TÖRTÉNETI IRODALOM pótban volt, bár az 1660 körül kialakult, nagy udvart körülzáró reneszánsz jellegű épületben volt a Nagy Auditorium, Debrecen egyik reprezentatív helyisége. Falfestmények is díszítették, vagyis a város alighanem erején felül áldozott a Kollégiumra. A 17. századi épület alaprajza szabta meg a továbbiakban az átalakításokat; miután a 19. század elején egy részét lebontották, ennek helyére épült a ma is látható, klasszicista stílusú, a Nagytemplommal harmonizáló déli főépület. Péchy Mihály tervei szerint készült, aki hadmérnök volt, és valószínűleg fejlettebb technikai megoldásokat alkalmazott, mint amilyeneket civil szakember elképzelt volna. Még a tantermek természetes szellőztetéséről is gondoskodott. A nagy udvart bezáró többi szárnyat később építették át, 1870 és 1875 között. A második, északi udvaron álló egykori tápintézetet pedig 1910-ben fejezték be. Ezeken kívül G. Szabó Botond még a Főgimnázium új, a Péterfia utca elején álló épületének történetét írja le. 1913-ban lehetett használatba venni. A legjobb időpontban, mert akkor költözött az új, de még saját épületét nélkülöző egyetem a Kollégium törzsépületébe. Gyakorlatilag a gimnázium régi helyiségeit foglalhatta el. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig: a Főgimnázium épületét az egyház kénytelen volt a törzsépületegyüttes 1967 utáni renoválása érdekében - pénzért - feláldozni. A Kollégium Nagykönyvtáráról Fekete Csaba és G. Szabó Botond, a levéltárról Kormos László, a múzeumról Ikkács Béla írt Valamennyi fejezet az első, a könyvtárnál csak feltehető előzményekkel kezd és a jelenlegi állapot bemutatásával fejeződik be. Igen hasznos tájékoztatásokat adnak a gyűjtemények anyagáról. Egyben bemutatják ezeknek az oktatás mellé rendelt intézményeknek a Kollégium általános történetéhez kapcsolódó küzdelmeit. Nem egyszer egy-egy nagy egyéniség áldozatvállalása vagy szinte emberfeletti teljesítménye tartotta meg őket. Iknárok és diákok egyaránt dolgoztak főként a Nagykönyvtár állagának összegyűjtésén és fenntartásán. A Nagykönyvtár megkapta a „tudományos gyűjtemény" minősítést, a múzeum pedig „nyilvános jelleggel felruházott magángyűjtemény". Mindhárom fejezet külön-külön méltatást igényelne először is a bemutatott anyag gazdagsága, aztán a szerzők alapos tájékozottsága miatt Mivel azonban az ilyen gyűjteményeknél voltaképpen csak a tartalom részletes felsorolása értelmes, az pedig szétfeszítené egy könyvismertetés kereteit, nincs mást mit tenni az érdeklődőnek, mint elmenni és - ha igényli - használni a kollégiumi gyűjteményeket. Más a helyzet a Kollégiumban tanított teológia történeténél. Erről rendkívül kevesen tudnának saját tájékozódás alapján képet alkotni. A fejezet szerzője Czeglédy Sándor, aki viszont a teológiatörténet legnagyobb szakértői közé tartozik, és valószínűtlen, hogy más hozzá hasonló áttekintés alapján ismerné ezt az ügyet. A reformáció kultúrateremtő törekvéseivel kezdi, és azzal a megállapítással fejezi be, hogy a Kollégium keretében kialakult, majd onnan elszakadt, végül visszatért teológia viszontagságos története a „végtelen kvalitatív különbség" tudatának elmélyüléséhez vezetett. Vagyis ahhoz a felismeréshez, miszerint a mindenkori gomdolatrendszerekkel való önkényes összefonódottság elvette a tanított teológia hitelét Önkritikusan, „bűnbánattal" írja, és a változtatás szándékát fejezi ld. Czeglédynek a jövőre is utaló meggondolásokkal záruló fejezetében sok, főként teológusok előtt érthető és nekik szánt üzenet van. A világi tudományosságot a teológiatanítás módszerein és keretein kívül illetve azok mellett elsősorban talán az érdekli, amit a „debreceni ortodojdá"-nak nevezett jelenségről írt. Ezen valami megcsontosodott, az újtól elzárkózó, mereven dogmatikus gondolkodást szoktak érteni. Itt viszont kiderül, hogy legrangosabb képviselője, Kereszegi H. István püspök rendkívül összetett és a racionalizmus felé hajló eszmerendszert hirdetve működött. Kiválóan alkalmas a debreceni ortodoxia szemléltetésére, mert a Kollégiumban tanult, majd itt is tanított Személyében a racionalizmus került szembe a puritánus eszmékkel és azok képviselőivel. A magyarországi művelődéstörténet egyik leginkább ellentmondásos jelenségcsoportja játszódott ilyenmódon le a debreceni ortodoxia körül. Különböző indíttatású tudományos gondolatok és egymástól eltérő kegyesség csapott össze. A vihar kiterjedt a diákokra is. A puritanizmus eluralkodásával csillapult le. A természettudományok oktatásáról szóló fejezet Gaál Botond munkája. Ó igen röviden és célratörően ír. Vizsgálja a természettudományok tantárgyi fejlődését, vagyis azt a folyamatot, amelynek során a humán iskolák tananyagából a reáliák kibontakoztak, majd a matematika, a fizik

a és a különböző természettudományok formájában tudatosan külön tanított tantárggyá váltak. Gaál a kezdetektől 1770-ig állapítja meg ennek az alakulásnak a során az első időszakot. Konkrétan az történt hogy a reáliák kezdetben körülbelül 10%-os óraszáma nagyjából 50%-ra emelkedett. A továbbiakban tantárgyak szerint ad a Kollégiumban oktatott matematika, fizika, kémia, biológia és orvostudomány, valamint földrajz tartalmáról és tanítási módjáról áttakintést a 20. század elejéig. Nagyon szemléletesen derül ki szövegéből az, hogy bár a reális tantárgyak világosan elváltak egymástól,