Századok – 1991
Történeti irodalom - A debreceni református kollégium története (Ism.: Péter Katalin) V–VI/572
574 TÖRTÉNETI IRODALOM amelyen angliai társaik jártak. Vagyis egyesek eljutottak a tudományos forradalmat kirobbantó tudományos eredmények és a társadalom természetére vonatkozó ideák elfogadásáig. Makkai László főként a tanárokról fr ilyen értelemben, és hármójukat mutatja be, Martonfalvi Tóth Györgyöt, Szilágyi Tönkő Mártont és Lisznyai Kovács Pált. Okfejtése pedig meggyőz; valóban a jobbágyrendszer ellen prédikáltak, kartéziánus filozófiát hirdettek, csak a körülöttük élő közeg volt más, mint Angliában vagy Hollandiában. Ahogyan Makkai megjegyzi Martonfalvival kapcsolatban: talán nem is értették, ha olvasták egyáltalán. A gondolatok tehát megjelentek, de nem vertek nagy visszhangot. ..A kuruckor nemzeti érzésével ötvöződő demokratizmusnak", amit Makkai László a 17. század végi Debrecenben kitapintott, a következő szerző, Tóth Béla szerint mindenesetre nem lett folytatása. Az itteni gondolkodás megmerevedett, megrekedt, írja. Egyenesen a Kollégium áporodott levegőjéről van szó a 18. század elejétől is tárgyaló fejezetben. Itt kétségtelenül feltűnik valami ellentmondás. És nem egyértelmű, a valóság okozza-e vagy a két szerző, Makkai, illetve Tóth szemléletbe Li különbsége. Aztán a felvilágosodás megjelenésével tisztul ki újra minden. Az új eszmék gátszakadásszerűen éreztették hatásukat a Kollégiumban. Maróthi György mint professzor kezdte, aztán a vezetés, vagyis az újra válaszoló nyílt szemlélet átkerült a diákokhoz. Ilymódon a 18. század folyamán bonyolult felállású harc bontakozott ki: a Kollégium vezetői harcoltak a Mária Terézia óta mind határozottabb állami beavatkozás szándéka ellen, és küzdöttek saját diákjaikkal. Csak emlékeztetőül: ekkor járt a kollégiumban, majd csapatott ki Csokonai Vitéz Mihály. Tóth Béla érzékletesen fejti ki az új és a régi összeütközésének mozzanatait. Az általa írt fejezetben mégis az kelti fel leginkább a figyelmet, hogy - bár professzorokról, köztük a nagy hírű Hatvani Istvánról is közöl életrajzokat -, sokat foglalkozik az iskolatörténeti munka nehezebb oldalával, a diáksággal. Ezen belül igen különböző források alapján ír a tananyagról, a vizsgákról, az iskola vonzáskörzetéről, a diákok számszerű összetételéről, vagyis az egyes osztályok létszámáról. Voltaképpen Tóth Béla mutatja be a kötetben először a Kollégium pontos szervezetét. Adatai szerint a 18. század végén, 1798-ban tizenegy osztályban összesen 1614 diák tanult A szolgadiákoknál a származás arányait is meg tudta állapítani. 1759 és 1790 között nagyjából felük volt nemes; 1779-80-ban egynegyedük földműves, a többiek értelmiségiek. A század utolsó évtizedében esett a nemesek aránya a szolgadiákok között 16,9%-ra. A szerző nem közli, de az látszik valószínűnek, hogy a 18. század folyamán a diákok nagyobb része nemes lehetett Erre utal igen nagy arányuk a szolgadiákok között Ez a tény azonban bizonyosan nem jellemzi a korábbi időszakokat: nem ismerjük a 16. és a 17. századi diákok társadalmi hovatartozását. De nem mond sokat a 18. századi tanulókról sem; a sokszorosan tagolt magyarországi nemességből származók egymástól nagyon eltérő társadalmi rétegekhez tartozhattak. Végeredményben: a nemesek magas aránya a 18. század folyamán nem cáfolja a Debreceni Református Kollégium jellemzésére gyakran alkalmazott maximát, miszerint a szegények iskolája volt Nem a könyv hibája, hanem a források fintora az, hogy alig kapunk pontos, sőt számszerű képet a Kollégium összetételéről, rögtön úgy tűnik, mintha minden megváltoznék. A következő, Bajkó Mátyás által írt fejezetből derül ki: 1820-ban már három teológiai, egy jogi, három bölcsészeti évfolyam, azaz a középiskolai szint felett képező osztály, hat középiskolai, valamint öt elemi iskolai osztály volt a Kollégiumban. Vagyis a 18. század végén volt összesen tizenegy osztály héttel tovább bővült. A tanulók létszáma viszont nem nőtt arányosan, vagyis 1820-at követően is valamivel 1500 felett mozgott. Mindez együtt pedig azt jelenti, hogy sok változás a 16. század eleje óta nem történt. Készítettek különböző egyházi és világi hatóságok rengeteg tervezetet, szabályt, utasítást: meghatározták a tananyagot hol az egyház, hol a város, hol az állam igényei szerint, de a Kollégium az maradt, ami az elején volt: az olvasástól kezdve mindent tanított, amit egyetemi szint alatt lehetett tanítani. Bajkó Mátyás ennek ellenére meggyőz. Neki van igaza, 1804-gyel új korszak kezdődött a kollégium történetében. Előszőr is új volt az oktatás tartalmában, másodszor új a tanítás szervezetében. Ahogyan Bajkó írja, a felvilágosodás késői hatása, a nemzeti szellemű törekvések, végül aktív politika jellemzik az 1804-től 1849-ig tartó időszakot. E. magában is három részre tagolódott, egy 1804-től 1833-ig, egy 1833-tól 1848-ig terjedő és egy pontosan 1848-1849-et magába foglaló periódusra. A szervezeti újítások is lényegesek. Új tanszékeket állítanak fel, professzorok új tanterveket készítenek. A lényeget azonban Budai Ézsaiástól idézi Bajkó: mindennek az a célja, „hogy akik... sok időt a Collegiumban nem tölthetnek, minden felsőbb tudományokban való tinctura nélkül ne menjenek ki... hogy «lei k tovább akarnak tanulni... akármelyikhez is jobb kedvvel és készülettel foghassanak". A Kollégium tehát részint az egyetemre készít fel, részint nem felsőfokúan képzett, de kész embereket bocsát ki.
