Századok – 1991

Történeti irodalom - A debreceni református kollégium története (Ism.: Péter Katalin) V–VI/572

TÖRTÉNETI IRODALOM 575 A 19. század elején beállt változás - mindezt figyelembe véve - abban volt, hogy a Kollégium addig többé-kevésbé természetesen alakuló szervezete kívülről ráerőszakolt formát kapott, lilán nem is indokolt a ráerőszakolt szót használni: az iskolaügy fejlődéséből következő fordulatként kellett a változást - megint csak természetesen - végrehajtani. Dyen összefüggésben nem hat elképesztőnek a Debreceni Református Kollégium történeté-ben a következő fejezet rendkívül tág, 1849-től 1950-ig terjedő időhatára. Csohány János írta és voltaképpen arról szól, hogy az immár szigorúan hármas tagolású, elemiből, középiskolából és főiskolából álló kollégiumi tanintézetegyüttes milyen variációkat vett fel addig, míg a jelenlegi állapot be nem következett. Kemény időket ír le. A szabadságharcra következett önkényuralmat és két világháborút Rendőri intézkedések és katonai beszállásolások keserítették a Kollégium életét. Mégis talán az volt az intézmény történetének jó értelemben véve is legmozgalmasabb időszaka. Különböző fajta iskolái jöttek létre, gimnázium, polgári iskola, liceum, tanítóképző működött az elemi mellett. Alkottak önálló jogakadémiát és teológiai tagozatot. Kiváló tanárok jöttek ide, és kitűnő diákok nevelődtek itt. A Kollégium színvonalára leginkább az jellemző, hogy a debreceni M.Kir. Tudományegyetem voltaképpen ebből alakult. Az ügynek hosszúra nyúltak az előzményei. Csohány János leírja, mennyi terv, elképzelés, sőt vad ötlet is született a debreceni egyetemről mintegy másfél századon át, mielőtt az 1912. évi országgyűlésen szentesített királyi rendelettel megalapították. Eredettileg protestáns egyetem lett volna egyszerűen úgy, hogy a Kollégium azzá alakul. Aztán gondoltak új intézmény létrehozására hol a protestáns egyházak hol Debrecen város pártfogása alatt. Időnként az alapítványok gyűjtése is megindult, és magánszemélyek éppen úgy adakoztak, mint testületek vagy hitvatalok. Végül állami egyetem lett, de a Tiszántúli Egyházkerület is sokat áldozott rá. Pénzt adott és helyet a Kollégium épületében. Végül a 19 kollégiumi professzor közül 19 pályázott az új egyetemen tanszékre, és valamennyien el is nyerték a megbízást Egyidejűleg megszűnt mind a kollégiumi jogakadémia, mind a teológiai tagozat. A változás szemmel láthatóan azonban csak akkor derült ki, amikor az egyetem - 1932-ben - kiköltözött a nagyerdei új épületekbe. A Kollégium színvonala a jogászok és a teológusok eltávozásával tulajdonképpen alábbszállhatott volna. Úgy is fel lehet fogni, hogy az egyetem alapításával fejétől fosztották meg. Valóságosan viszont azonnal létrehozták a Lelkészképző Intézetet. A lelkészképző, az egyetem elméleti képzése mellett a gyakorlati lelkipásztori munkára készített fel; az egyetemen végzett hallgató lelkészi vizsgát csak a Lelkészképző Intézet elvégzése után tehetett. Dyen módon a legfelsőbb szintű oktatás a Kollégiumban megmaradt Csohány János „Szegények iskolája - ország iskolája" alfejezettel zárja az 1951 előtti történetet. Ebben a Kollégium fenntartásának módjáról és a diákok származási összetételéről tájékoztat. A két fogalmat azért kellett összekapcsolnia, mert az itteni tanulók zöme valóban szegény volt, és az egész országból jöttek. Ellátásukról azonban nem az egész ország, hanem főként az egyházkerület és a város gondoskodott. Baltazár Dezső psüpök az 1920-as években két úttal még az Egyesült Államokból is szerzett adományt. Az egész ország és vele a külföld segítőkészségére volt aztán szükség 1945 után, amikor a Kollégium földjeit államosították, az infláció pedig minden készpénzt tönkretett A jelenlegi állapot kialakulásakor végül, 1949 után, amikor egyes iskoláit államosították vagy megszüntették, de a teológia az egyetemről visszajött, a Kollégium helyzete voltaképpen rendeződött. Még azt is lehetne állítani, előnyösen alakult Szabó László Ambrus és Kocsis Elemér elöljáróban már bemutatkozott fejezete leírja, hogyan állapították meg az intézményegyüttes fenntartására szánt egyházi és állami eszközöket. Fogalmazásuk azonban nem hagy kétséget afelől, hogy mindezt csak a magyarországi kálvinizmus és más egyházak szorongatott állapotában született szükségmegoldásnak tekintik. A kötet második része a kollégiumi épületek történetével kezdődik és a partikulákéval fejeződik be. A közbeeső fejezetek sorrendje kívülről befelé, a tanítás tartalmához, majd megint kifelé, a Kollégiumon túli hatásokhoz vezet. Rendkívül logikus. Az itteni első fejezet szerzője, G. Szabó Botond ugyanott indul el, ahol az egész kötet, a középkori városi iskola feltételezett helyénél. Ó is mértéktartó azonban, és nem állít többet mint azt hogy a mai Kollégium területén, az akkori Szent András templom mögött már a reformáció idején iskolaépület állt. Lévén ez városi-plébániai iskola, építéstörténetéről a mai Nagytemplom elődjének a Szent András temlomnak történetével párhuzamosan ír, és a városkép alakulásához kapcsolja. A Kollégium a legrégibb ábrázolások szerint faházak tengeréből emelkedett ki. Később részint a tanítás igényei, részint a város és az egyház lehetőségei szerint bővítették. G. Szabó szerint a 17. századtól kezdve mindig is ínséges álla-