Századok – 1991

Történeti irodalom - A debreceni református kollégium története (Ism.: Péter Katalin) V–VI/572

TÖRTÉNETI IRODALOM 575 A 19. század elején beállt változás - mindezt figyelembe véve - abban volt, hogy a Kollégium addig többé-kevésbé természetesen alakuló szervezete kívülről ráerőszakolt formát kapott, lilán nem is indokolt a ráerőszakolt szót használni: az iskolaügy fejlődéséből következő fordulatként kellett a változást - megint csak természetesen - végrehajtani. Dyen összefüggésben nem hat elképesztőnek a Debreceni Református Kollégium történeté-ben a következő fejezet rendkívül tág, 1849-től 1950-ig terjedő időhatára. Csohány János írta és voltaképpen arról szól, hogy az immár szigorúan hármas tagolású, elemiből, középiskolából és főiskolából álló kollégiumi tanintézetegyüttes milyen variációkat vett fel addig, míg a jelenlegi állapot be nem következett. Kemény időket ír le. A szabadságharcra következett önkényuralmat és két világháborút Rendőri intézkedések és katonai beszállásolások keserítették a Kollégium életét. Mégis talán az volt az intézmény történetének jó értelemben véve is legmozgalmasabb időszaka. Különböző fajta iskolái jöttek létre, gim­názium, polgári iskola, liceum, tanítóképző működött az elemi mellett. Alkottak önálló jogakadémiát és teológiai tagozatot. Kiváló tanárok jöttek ide, és kitűnő diákok nevelődtek itt. A Kollégium színvonalára leginkább az jellemző, hogy a debreceni M.Kir. Tudományegyetem vol­taképpen ebből alakult. Az ügynek hosszúra nyúltak az előzményei. Csohány János leírja, mennyi terv, elképzelés, sőt vad ötlet is született a debreceni egyetemről mintegy másfél századon át, mielőtt az 1912. évi országgyűlésen szentesített királyi rendelettel megalapították. Eredettileg protestáns egyetem lett vol­na egyszerűen úgy, hogy a Kollégium azzá alakul. Aztán gondoltak új intézmény létrehozására hol a protestáns egyházak hol Debrecen város pártfogása alatt. Időnként az alapítványok gyűjtése is megindult, és magánszemélyek éppen úgy adakoztak, mint testületek vagy hitvatalok. Végül állami egyetem lett, de a Tiszántúli Egyházkerület is sokat áldozott rá. Pénzt adott és helyet a Kollégium épületében. Végül a 19 kollégiumi professzor közül 19 pályázott az új egyetemen tanszékre, és valamennyien el is nyerték a megbízást Egyidejűleg megszűnt mind a kollégiumi jogakadémia, mind a teológiai tagozat. A változás szemmel láthatóan azonban csak akkor derült ki, amikor az egyetem - 1932-ben - kiköltözött a nagyerdei új épületekbe. A Kollégium színvonala a jogászok és a teológusok eltávozásával tulajdonképpen alábbszállhatott volna. Úgy is fel lehet fogni, hogy az egyetem alapításával fejétől fosztották meg. Valóságosan viszont azonnal létrehozták a Lelkészképző Intézetet. A lelkészképző, az egyetem elméleti képzése mellett a gyakorlati lelkipásztori munkára készített fel; az egyetemen végzett hallgató lelkészi vizsgát csak a Lel­készképző Intézet elvégzése után tehetett. Dyen módon a legfelsőbb szintű oktatás a Kollégiumban meg­maradt Csohány János „Szegények iskolája - ország iskolája" alfejezettel zárja az 1951 előtti történetet. Ebben a Kollégium fenntartásának módjáról és a diákok származási összetételéről tájékoztat. A két fo­galmat azért kellett összekapcsolnia, mert az itteni tanulók zöme valóban szegény volt, és az egész ország­ból jöttek. Ellátásukról azonban nem az egész ország, hanem főként az egyházkerület és a város gondos­kodott. Baltazár Dezső psüpök az 1920-as években két úttal még az Egyesült Államokból is szerzett adományt. Az egész ország és vele a külföld segítőkészségére volt aztán szükség 1945 után, amikor a Kollégium földjeit államosították, az infláció pedig minden készpénzt tönkretett A jelenlegi állapot kialakulásakor végül, 1949 után, amikor egyes iskoláit államosították vagy meg­szüntették, de a teológia az egyetemről visszajött, a Kollégium helyzete voltaképpen rendeződött. Még azt is lehetne állítani, előnyösen alakult Szabó László Ambrus és Kocsis Elemér elöljáróban már bemu­tatkozott fejezete leírja, hogyan állapították meg az intézményegyüttes fenntartására szánt egyházi és állami eszközöket. Fogalmazásuk azonban nem hagy kétséget afelől, hogy mindezt csak a magyarországi kálvinizmus és más egyházak szorongatott állapotában született szükségmegoldásnak tekintik. A kötet második része a kollégiumi épületek történetével kezdődik és a partikulákéval fejeződik be. A közbeeső fejezetek sorrendje kívülről befelé, a tanítás tartalmához, majd megint kifelé, a Kollégiu­mon túli hatásokhoz vezet. Rendkívül logikus. Az itteni első fejezet szerzője, G. Szabó Botond ugyanott indul el, ahol az egész kötet, a középkori városi iskola feltételezett helyénél. Ó is mértéktartó azonban, és nem állít többet mint azt hogy a mai Kollégium területén, az akkori Szent András templom mögött már a reformáció idején iskolaépület állt. Lévén ez városi-plébániai iskola, építéstörténetéről a mai Nagytemplom elődjének a Szent András tem­lomnak történetével párhuzamosan ír, és a városkép alakulásához kapcsolja. A Kollégium a legrégibb ábrázolások szerint faházak tengeréből emelkedett ki. Később részint a tanítás igényei, részint a város és az egyház lehetőségei szerint bővítették. G. Szabó szerint a 17. századtól kezdve mindig is ínséges álla-

Next

/
Thumbnails
Contents