Századok – 1991
Tanulmányok - Tüskés Gábor–Knapp Éva: Osztrák–magyar interetnikus kapcsolatok a barokk kori zarándoklatok tükrében V–VI/517
518 TÜSKÉS GÁBOR - KNAPP ÉVA részletek bemutatására, feltevések megfogalmazására és a belőlük következő kutatási feladatok jelzésére van lehetőség. A vizsgálatoknak a nemzetközi búcsújáráskutatás módszertani eredményeinek felhasználásával1 2 lehetőség szerint a zarándoklatoknak minden összetevőjére ki kell terjednie, mert csak egy ilyen komplex vizsgálattól remélhető annak a sokszálú kulturális kapcsolatrendszernek a megismerése, amelyben a zarándoklatok közvetítő szerepet játszottak. A barokk kori magyarországi zarándoklatok kialakulása szempontjából az eddigi kutatások egyértelműen a nyugat felé mutató, ezen belül is elsősorban az ausztriai kapcsolatokat mutatják a legjelentősebbnek.1 3 Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a nyugati kapcsolathálózat a zarándoklatok terén Ausztrián kívül kiterjed a délnémet és svájci területekre is. Németország különböző tájairól (Franken, Svábföld) érkező telepesek a 18. század elejétől meghatározó szerepet játszottak a zarándokhelyek keletkezésében. Saját szokás- és kultuszformáikat, speciális adománytípusaikat14 is magukkal hozták. Innen érthető, hogy Magyarországon a bajor területek zarándoklatainak gazdag fogadalmi szokásaiban megnyilvánuló individualizálódás, valamint a Kelet-Ausztriára és Frankenre jellemző viszonylag egységes, közösségi búcsújárás,1 5 valamint ezeknek a területeknek a bajorországinál valamivel szegényebb adományanyaga1 6 egyaránt megtalálható. A kapcsolat a zarándoklatok terén ezekkel a területekkel a telepítések befejeződése után is eleven volt, amint ezt a II. József idejéig fennmaradt aachen-kölni zarándoklatok,17 valamint néhány délbajorországi1 8 és svájci1 9 búcsújáróhely magyarországi zarándokai tanúsítják A nyugati kapcsolatokon kívül a zarándoklatok jól tükrözik a magyarországi barokk kultúra nemzetközi jellegét, amennyiben alkalomszerűen szentföldi, olasz, ír, cseh, lengyel, szlovák és bolgár összefüggésekre is utalnak, amelyeket itt nem részletezhetünk. Kultuszhelyek, kultusztárgyak, legendamotívumok Az 1600-1780 között fennálló magyarországi búcsújáró helyek területi megoszlását vizsgálva megfigyelhetjük, hogy a helyeknek csaknem fele a Dunántúlon található.2 0 (1. térkép) Ezen belül is különösen nagy sűrűségű a zarándokhelyek előfordulása a Nyugat-Dunántúlon: a dunántúli helyeknek csaknem a fele ezen a viszonylag kis területen van. Ehhez járul, hogy a Dunántúl után a búcsújáró helyek számát tekintve Felső-Magyarország következik, s itt is megfigyelhető a zarándokhelyek nyugat felé növekvő sűrűsége. Jórészt csupán itt fordul elő az is, hogy egy-egy nagyobb településen belül egy időben vagy egymás után több búcsújáró hely is kialakul. A zarándokhelyek ilyen eloszlásában a török megszállás térbeli kiterjedése és az ország vallási térképe mellett döntő szerepet játszott e területek német, osztrák lakossága, valamint a zarándokhelyek nagy sűrűsége a szomszédos kelet-steiermarki és alsó-ausztriai területeken.21 Ezt támasztja alá a kegyhelyek keletkezési idejének területi bontása, amely szerint az 1600-1660 közötti időszakban a legtöbb kegyhely a töröktől kevésbé háborgatott Felső-Magyarországon, annak is elsősorban a nyugati részén jött létre, az 1660-1680 közötti periódusban pedig a Nyugat-Dunántúlon. Az osztrák hatás jelentőségét aláhúzza az a tény, hogy — a nyugat-dunántúli zarándokhelyek kontinuitásának kérdésében az osztrák kutatásnál szkeptikusabb felfogásunk
