Századok – 1991
Tanulmányok - Fügedi Erik: Sepelierunt corpus eius in proprio monasterio. A nemzetségi monostor I–II/35
46 FÜGEDI ERIK mulatraméltó szívóssággal ragaszkodtak hozzájuk. Hangsúlyozni kell, hogy a király és a magyar társadalom jogosnak ismerte el igényüket, és követelésüket támogatta. Ezt a Zaránd megyei nemesek vallomása ugyanúgy bizonyítja, mint Gáborjánmonostorra fentebb elmondott története.8 2 Ha egy monostor kegyurai kihaltak, a közfelfogás természetesnek vette, hogy a király általában ugyanúgy adományozza monostorait kedvelt híveinek, mint a birtokában lévő földet (gondoljunk Leleszre). A másik felet tekintve azt állíthatom, hogy nem egyedül az anyagi érdek miatt ragaszkodott a nemzetség a maga monostorához. Nem tartom ti. egyedi megynilvánulásnak, hogy a széplaki monostor kegyura, az Aba nembeli Bodon fia Dénes ispán utódok hiányában Omodeum filium David de generatione sua nemcsak az összes birtokaiban, hanem kiemelten super patronatu monasterii sui de Zeplak tette meg örökösévé. A 14. század elején a kegy uraságért perre került sor az apát és az Abák Csirke ágához tartozó László között. Bodon fia Dénes ispán végrendeletének érvényes voltát az apát nem vonta kétségbe, csupán arra hivatkozott, hogy Aba Amadé hűtlensége miatt a kegyuraság a koronára háramlott, s ezzel a nemzetség elveszítette a kegyúri jogot az apátság felett. Ezt az érvelést az országbíró is elfogadta.83 Ugyancsak a patronátus megbecsülésére és a nemzetség tagjai általi megtartására mutat az az eset is, amikor a Gutkeled nemzetség egyik ága az Egyedmonostorhoz tartozó Negyvenszil birtokot a másik ágnak adta el. de kiemelte, hogy „a monostor patronátusát, amely jog szerint őt (az eladót) illeti, magának és utódainak változatlanul és sértetlenül fenntartotta."8 4 A monostor vagy kegyuraságának elajándékozása, akár a király, akár magános részéről, ezek öröklése és kihalás esetén háramlása a magyar öröklési jog szabályait követte. Ugyanennek a rendszernek értelmében a fekvőségeket — tehát egyházakat, monostorokat és kegyúri jogot is — minden nemzedékben fel kellett, vagy legalábbis fel lehetett osztani a felnőtt kort elért férfiak között. A magyar nemesség az osztozkodások során nagy képzelőerőről tett tanúbizonyságot, de mintha a monostor a többi ingatlannál keményebb diót jelentett volna a számára. Az, hogy itt nagyobb építményről volt szó, még nem jelenthetett akadályt, hiszen osztottak fel kővárakat, sőt egyszerű falusi plébániatemplomokat is.8 5 A monostorok a jelek szerint mégsem jutottak erre a sorsra, legtöbbször közös birtoknak hagyták meg őket. A jelenség olyan közismert, hogy itt egyetlen példát hoznék fel, a Győr nemzetségét, eközben sajnos hosszabb kitérőt kell tennem. Köztudomás szerint a nemzetség három ágra oszlott, az Óvár- Kéméndi-, a Szerdahelyi- és a Szenterzsébeti-ágakra. Csatoltan közlöm a könnyebb érthetőség kedvéért a leszármazást a 14. század második harmadáig, de abba csak a férfiakat vettem fel, és kiemeltem a monostorral kapcsolatos szereplésük évszámait. A nemzetségnek két monostora volt, a zselicszentjakabi és a lébényi. Az elsőről láttuk, hogy biztosan 1242 előtt került birtokukba. A másodiknak a lébényiek alapítását Poth mosoni és Csépán bácsi ispán (korábban mindkettő nádor) erősíttette meg a királlyal 1208-ban. Az oklevélből kiderül, hogy a monostor alapítása már a nevezettek nemzetségi rokona, Sándor és Szerafin idején megkezdődött, de mivel utódok nélkül haltak el, Lébény a megkezdett monostorral együtt a koronára háramlott, s a király elajándékozta, így a prédium „hosszabb ideig" idegen magánosok kezén volt.
