Századok – 1991
Tanulmányok - Kalmár János: A Bánság berendezése az Einrichtungswerk alapján V–VI/489
A 18. SZÁZADI BÁNSÁGI BERENDEZKEDÉS 493 kitiltását javasolta, ám addig is, amíg ez meg nem valósul, legalább azokra a területekre, ahol akkoriban még nem éltek — főleg az újszerzeményekre — nem ajánlotta befogadásukat.2 9 Hajdani törvény (1578: 2. tc.3§.) alapján kívánt eljárni velük szemben, mely a Magyarországon házzal rendelkező zsidókat és anabaptistákat kétszeres adófizetésre kötelezte annak érdekében, hogy ezáltal kényszerítse őket az ország mielőbbi elhagyására. 3 0 Kollonich arra is emlékeztetett, hogy bizonyos városok, így Nagyszombat és Nyitra, olyan kiváltsággal rendelkeznek, mely felhatalmazza e településeket, hogy ne fogadjanak be zsidókat. Az erődített városok (a „Vöstungen"kifejezés alatt ui. itt nyilván ez értendő) estében egyébként is kizárólag katolikus németek telepítését ajánlotta.3 1 A Bánságban e tilalom azután már széles körben érvényesült: ott ugyanis a német települések egyikén sem lakhatott zsidó.3 2 A Kollonich esetében nyilván alapvetően vallási indítékból táplálkozó zsidóellenesség a 18. század második évtizedének vége táján immárom kormányzati „programmá" terebélyesedett. Az a korábbi kameralista nézet, mely a zsidóságot a pénzforgalom nélkülözhetetlen ösztönzőjének tekintette, a bánsági berendezkedés idejére túlhaladottá vált.3 3 Akkorra úgy túnik, sokkal inkább a reménybeli, államilag is támogatott német külkereskedelmet veszélyeztető konkurenciát láttak a helyi zsidóságban.3 4 A külfölddel folytatott kereskedelmi forgalom nyereségességének növelése érdekében ítélte szükségesnek a bánsági kormányzat, hogy szabályozott pénzviszonyokat teremsten. Ezért érvénytelennek nyilvánították ott a német, lengyel, itáliai, francia, török és raguzai pénzeket, s szabott árfolyamot állapítottak meg a mindenekelőtt német bevándorlók által behozott érmék átváltása céljából.35 . Az Udvari Kamara egyúttal megtiltotta a csekély értékű pénzek használatát a Bánságban, s miközben érvényes fizetőeszköznek a rajnai forintot rendelte, fellépett a jó császári pénzfajták („Speziesgelder") idegenbe való kivitele ellen.36 Ez utóbbiak (ezúttal „Speziesmünz") külföldre jutását kívánta megakadályozni az Einrichtungswerk is, hasonlóan a veretlen aranyhoz és ezüsthöz. Ε tervezet készítői szintén a pénzügyek zavaros volta miatt ítélték áldatlan helyzetűnek a kereskedelmet, s ugyancsak az idegen, kevesebb nemesfémet tartalmazó külföldi érmék egyidejű jelenlétét kárhoztatták. Maguk is előálltak hát az idegen pénzek kitiltásának javaslatával.37 Ugyané munka a kereskedelem szempontjából akadályt látott a sokféle vámban is, ráadásul a Habsburg Birodalmon belül nemcsak Magyarországon. Mint írták, az örökös tartományok területén a Duna, az Elba és a Inn folyókat a sok és súlyos vámok miatt a kereskedők nem veszik igénybe. Akár 50-60 mérföldnyi tengelyen való kitérő is megéri nekik.38 Nem is szólva arról, hogy a vámszedőhelyeket az ország közepe helyett, annak határvidékeire kellene telepíteni, mivel a fővámot csak egyszer kell leróni, míg a sokszor ennek kétszeresére is rúgó tranzitvámot — mely amúgy is csak elriasztja a kereskedőket Magyarországtól és felhajtja az árakat — teljesen el kellene törölni. A továbbra is fenntartandó út-, híd- és kikötői vámot viszont azoknak a városoknak ill. földesuraknak javasolták juttatni, akik ezeket saját költségükön karban tartják, továbbá akik védik az utazók biztonságát.39 A bánsági harmincadhivatalokat (Orsova, Karánsebes, Facsád, Lippa, Csanád, Nagybecskerek, Pancsova és Újpalánka) már eleve határvidékre telepítették.4 0 Ráadásul a vámtételek differenciálása vonatkozásában Kollonichékhoz hasonló szel-
