Századok – 1991
Tanulmányok - Kalmár János: A Bánság berendezése az Einrichtungswerk alapján V–VI/489
492 KALMÁR JÁNO: Kelettel való kereskedés amúgy is tilos, ami különben is a keresztények számára lenne fenntartandó.1 9 És valóban, 1723-ban birodalmi németek létre is hoztak Temesvárott egy Deutsche Kommerziensozietät nevű kereskedelmi társaságot,20 amely az 1719-ben alapított Wiener Orientalische Handelskompanie-hoz tartozott·21 Ez utóbbit ruházta fel az uralkodó — Johann Joachim Becher által 1667-ben alapított elődjéhez hasonlóan — a keleti kereskedelem kizárólagos jogával.22 A kereskedelemmel kapcsolatban is tetten érhető tehát a bánsági benépesítési politika azon eleme, amely más vonatkozásban szintén uralkodott, ti. a németség erőteljes támogatásának szándéka. A kézművesek közül is — akikből pedig hiány volt a térségben — kizárólag németek letelepítését ajánlották.2 3 Célszerűségi megfontolások alapján hívták be a német hivatalnokokat, kézműveseket, kereskedőket és szakmunkásokat. Viszonylag magas civilizációs szintjük, más etnikumokkal való békés együttélési képességük és politikai megbízhatóságuk folytán ők voltak az udvar által legszívesebben látott jövevények. Politikai szempontból veszélyeztetett posztokon, katonai fontosságú települések polgáraként, továbbá mindazon helyeken, melyek a csempészet számára kedvezőek voltak, nagymértékben számított rájuk a kormányzat. Szükségesnek ítélték jelenlétüket új és magasabb termelési színvonalat igénylő növényi kultúrák művelése érdekében is. Vagyis nem valamiféle nemzetiségi politika megnyilvánulásáról volt itt szó, egyfajta germanizálási szándékról·2 4 olyasmiről, amit hazai történettudományunk Acsády Ignác óta a közelmúltig a Kollonichféle Einrichtungswerk nek tulajdonított, s egyúttal legnagyobb tehertételének tekintett. A meggyökeresedett álláspontnak Benczédi László által nyújtott körültekintő kritikája nyomán25 ma már bizton állíthatjuk, hogy Kollonichék esetében sem erre kell gondolni. Politikai szándékuk — a vonatkozó részlet saját szövegkörnyezetében elvégzett értelmezéséből kitetszően — nyilvánvalóan hasonló volt ahhoz, amit e vonatkozásban a 18. század első harmadában Bécs a Bánságban is el akart érni: biztosítani a nyugodt kormányzás feltételeit azáltal, hogy a lakosság jelentős részének politikai megbízhatóságára építhessen. Ez azonban távolról sem jelentette azt, hogy bármelyik esetben kizárólag német telepesekkel számoltak volna. Ahogy a Bánságban rajtuk kívül vártak még románokat és szerbeket, úgy nyilván Kollonichék is gondoltak ezekre az etnikumokra, máskülönben nem lenne értelme a szöveg azon részének, hogy „...a rómaiak példájára ne tétessék különbség a befogadandó idegen népek között..."2 6 Más kérdés, hogy ebben az idézetben szerepel egy korlátozó tartalmú közbevetés is, mely „a túlzottan távol eső hitetlen és barbár népek kivételével"2 7 szándékozik a többi számára azonos feltételeket biztosítani. Kérdés mármost, hogy kik értendők ez utóbbiakon. A választ alighanem úgy kaphatjuk meg, ha megnézzük, mely etnikumo(ka)t illetően javasol hátrányos megkülönböztetést az Einrichtungswerk . Ennek egyházi vonatkozású ügyekkel foglalkozó fejezete a megtűrt felekezetek közül az anabaptisták, valamint az ariánusok iránt kifejezetten türelemre int, mivel úgy értékeli, hogy mind többen katolizálnak közülük. Utánuk már nem marad más a felsorolásban — még ha hitetlen jelző nem is fordul elő ott —, mint a zsidóság, akikre Kollonichnak róluk vallott felfogása alapján amúgy is okkal gondolhatunk. Benczédi Lászlónak az Einrichtungswerk velük kapcsolatos finom elemzése után ehhez a kérdéshez aligha lehet érdemi hozzátennivalónk.28 . Csupán emlékeztetünk rá, hogy Kollonich távlatilag a zsidóságnak a Magyar Királyság egész területéről való
