Századok – 1991
Tanulmányok - Kalmár János: A Bánság berendezése az Einrichtungswerk alapján V–VI/489
A 18. SZÁZADI BÁNSÁGI BERENDEZKEDÉS 491 ca) területnek tekintették, amellyel karddal kivívott jogon („jure gladü") szabadon rendelkezhettek. Ráadásul hivatkozhattak a 17. század végi, I. Lipót alatti szerzeményekre is.11 Ezekkel kapcsolatban annak idején az Einrichtungswerk, úgy foglalt állást, hogy az uralkodónak kell eldöntenie, vissza kívánja-e állítani az újszerzeményi területeken a hódoltság idejét megelőző birtokviszonyokat — ami Kollonichék szerint nem kötelessége —, bár méltányossági okokra hivatkozva azt ajánlották neki, hogy bizonyos feltételekkel tegye meg.12 Az ezek után fennmaradó területeket sem javasolták azonban kamarai kézben megtartani (attól tartván, hogy veszteségesek lesznek), helyette áruba bocsátásukat ajánlották.1 3 Ebben az estben a vevők természetesen tulajdonhoz jutottak volna Ezzel szemben a Bánságban az uralkodó tulajdonát képező földeket parasztbérlők között osztották fel, ami azt jelentette, hogy a császáron kívül más nem léphetett fel ott tulajdonosként. A lényeget illetően azonban az Einrichtungswerk aligha szolgálhatott a Bánság közvetleül központi hivataloknak alárendeléséhez mintául, hiszen ilyen jellegű javaslat nem szerepel benne. A Bánság benépesítését a hosszú ideig tartó török uralom után az Udvari Kamara természetszerűleg igen lényegesnek tekintette. Mindenekelőtt katolikus telepesektől remélték a vidék felvirágoztatását. A lotharingiai származású Claudius Florimund Mercy gróf lovassági generális, a Bánság Savoyai Eugén herceg haditanácsi elnök által kinevezett vezénylő tábornoka és katonai kormányzója (1716-1734) Unvorgreifliches Einrichtungsprojekt)éb&x\ (azaz „Szerény berendezkedési tervezeté"ben) a Temesvárra költöző katolikus német kereskedők számára hat adómentes év megadását javasolta, akiket egyébként a város környéki szántókból is részesíteni kívánt. A külországból érkező földműveseket pedig két évnyi időtartamra ajánlotta mentesíteni az adófizetés alól. Ekkor ugyan még csupán a Török Birodalomból várható román és szerb bevándorlókra gondolt.14 Az ő esetükben persze szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy görökeletiek1 5 voltak, noha a Bánságot távlatilag szinte kizárólag katolikus lakosú területnek szánták. Egyebek mellett ez lehetett az oka annak is, hogy zsidókat csak korlátozott számban — mintegy hatvan családnyit — kívántak megtűrni ott, s őket is csak azért, mert tőlük várták az eladdig hiányzó kereskedelem beindítását. Igaz, hogy a rájuk vonatkozó létszámbeli korlátozásnak valószínűleg nemigen szereztek érvényt, mert 1736-ban Andreas Hamilton gróf, az akkori katonai parancsnok, már arról panaszkodott, hogy a keresztények kiszorultak a kereskedelemből a zsidókkal szemben, s ennek orvoslására azt javasolta, hogy csak azokban a helységekben engedjék letelepülni őket, ahol már Mercy idején is laktak.16 A Bánságba költözött görög kereskedőkhöz és az ott élő cigány lakossághoz hasonlóan a türelmin kívül hadiadó és különféle pótlékok fizetésére kötelezték őket.1 7 Annak ellenére, hogy a kormányzat éppen az áruforgalom kibontakoztatása céljából tűrte meg a zsidóságot a Bánságban, a Török Birodalommal tervezett külkereskedelmtől mégis szerette volna távol tartani őket.1 8 Savoyai Eugén utasítására 1717-ben el kellett hagyniuk Temesvárt, a vidék legnagyobb városát. A herceg azzal indokolta lépését, hogy szerinte nem annyira kereskedelemmel, mint inkább meg nem engedett uzsorával foglalkoznak, ráadásul jobban vonzódnak a törökökhöz, mint a keresztényekhez, s az előbbiekhez való barátságos viszonyuk miatt jól meg is értik egymást, ami óvatosságra int velük szemben. Azolfelül egyelőre — ti. a pozsareváci békekötés nyomán aláírt kereskedelmi szerződést (1718) megelőzően — a
