Századok – 1991
Tanulmányok - Varga J. János: Kollonich Lipót és az Einrichtungswerk V–VI/449
BERENDEZÉSI TERVEK A TÖRÖK KIŰZÉSÉNEK IDEJÉN 467 a városokban és mezővárosokban nem lennének köztehertől mentesített házak, amelyeknek terhe áthárul a városok polgáraira, elviselhetetlenné téve kötelezettségeiket. Kivételt csak a városháza, az iskolák, kórházak, egyházi- és katonai épületek képezzenek, de ezek tulajdonosai nem űzhetnek semmiféle polgári mesterséget. A szabad városi fejlődés és az új polgári osztály kialakulását szeretné elősegíteni az a javaslat, amely a mezővárosokat kiveszi a vármegyék hatásköréből. Ellenkező esetben — úgy véli az albizottság — a nemesség elnyomná őket, s nem tartaná lakosait másnak, mint „fallal körülvett parasztoknak". Másik érvük, hogy ily módon a városokat el lehetne vonni a „veszedelmes nemesi összejövetelektől." A betelepülés feltételeit tegyék közhírré a Magyar Királyságban, az örökös tartományokban és a határőrvidéken. Az elmenekült lakosság visszatérésére és az új telepesek bevándorlására azonban csak akkor számíthat az ország, ha megvédik őket a kamarai és a katonai hatóságok zaklatásaitól és zsarolásaitól. Megengedhetetlen, hogy egyfelől a kamarai tisztek szedik be a parasztoktól azt az adót, amit korábban a törököknek kellett kifizetniük, másfelől a hadbiztosok katonai executióval éppen azokat az erőn felül követelt adókat préselik ki belőlük, amelyek miatt korábban futva hagyták el lakóhelyüket. Ilyen körülmények között a külföldi telepesekre még csak gondolni sem lehet, a saját szétszóródott jobbágyállomány elretten a visszatéréstől, az őket támogató földesurak kedve elmegy a segítségnyújtástól, a visszafoglalt országrész pedig a tatár határterületekhez válik hasonlóvá. A legszigorúbb parancsot kell tehát kiadni az Udvari Kamara embereinek és a Főhadbiztosság tisztjeinek, hogy „termőföldpusztító executióikat és felelőtlen ténykedéseiket haladéktalanul szüntessék be." A betelepülőket támogató földesurat nemcsak akkor éri veszteség, ha a katonaság elhajtja a letelepedett parasztnak kölcsönadott ökreit, hanem akkor is, ha kiadásainak fedezésére uzsorakölcsönt kénytelen felvenni. Magyarországon ugyanis a nemesi birtok hitelnehézséggel küszködik. Ennek okát abban látja az albizottság, hogy nincs „credit" azaz hitel és ,fides publica", vagyis közbizalom. Mindkettő annyira megszűnt ebben az oszágban, hogy nemcsak egyházi és világi személyek nem képesek felhajtani egyetlen krajcárnyi hitelt sem háromszoros ingatlanfedezet nélkül, de még a Magyar Kamara sem képes a legnagyobb szükségben sem hitelhez jutni. Ennek oka egyrészt az igazságszolgáltatás „rendetlenségében és összevisszaságában" rejlik, ami miatt a késlekedő adósokat csak nagy időveszteséggel lehet fizetésre kényszeríteni, másrészt azért van így, mert egyetlen hely sincs Magyarországon, ahol tájékozódni lehetne egy földbirtok törvényes tulajdonviszonyairól és a rátáblázott terhekről, amelyeknek ismeretében bárki nyugodtan megvásárolhatná vagy kölcsönt adhatna rá. Igaz, a káptalanoknál bejegyzik ezeket az ügyeket, de azt sohasem határozták meg, hogy egy adott országrész birtokai melyik káptalanhoz tartoznak. így azután, ha valaki kölcsönt vesz fel egy jószágra Alsó-Magyarországon és az arra vonatkozó bejegyzés egy felső-magyarországi káptalannál történik meg, akkor a későbbi hitelezőnek vagy szerződő félnek fogalma sincs arról, hogy melyik káptalannál található esetleg egy előzőleg bejegyzett adósságtétel, vagy más jogi aktus, amely esetleg a saját vagy más személy jogainak sérelmére lenne.51 A tervezet készítői a hitelképesség visszaállításához szükségesnek tartják, hogy a csehországi Királyi Országos Tábla vagy az ausztriai Birtokügyi Végrehajtó Hivatal5 2 gyakorlatát követve,
