Századok – 1991
Tanulmányok - Fügedi Erik: Sepelierunt corpus eius in proprio monasterio. A nemzetségi monostor I–II/35
A NEMZETSÉGI MONOSTOR 41 püspök, ennek az egyháznak a felszentelője által királyi pecséttel megerősített oklevelet ugyanő, (ti. a püspök) a veszprémi székesegyház sekrestyéjében helyezte el (a monostor) örök jogainak védelmére."4 4 Ez a kitétel világosan bizonyítja, hogy a megyéspüspök nemcsak az őt megillető jogkör alapján, még kevésbé, mint a prelátusok egyike jelent meg a felszentelésnél, hanem mint a joghatósága területén fekvő egyházi intézmény hivatott felettese, akinek az alapító halála után kötelessége volt a monostor érdekeit megvédeni. Mindez, amit eddig elmondtam, a korai, 11-12. századi alapításokra vonatkozik, s ez a korszak legkésőbb a tatárjárással elzárult, a 12. század végén uralkodó nagy jogász pápáknak sikerült a saját-egyház és vele a saját-monostor intézményét kegy urasággá változtatni. „Ekkor a sajátegyház régi egésze részjogokra és egymástól megkülönböztetett vagyoni értékekre bomlik, mint amilyen a (földbirtokra utaló) ius fundi (később ius fundationis), a ius praesentationis, conductus, petitionis, patronatus spolii,... stb. Ez a feldarabolás a rendszer halálát jelentette. Ami még megmaradt belőle, az az egyházi birtokjog további fejlődése szempontjából már nem lényeges. Helyét a patronátus és incorporatio intézményei foglalták el."45 A kegyúrnak már csak tiszteletbeli jogok jártak: megkülönböztetett helye volt a templomban, oda temetkezhetett, részt kaphatott a monostornak járó tizedekből, s ha elszegényedett, jogot formálhatott arra, hogy a monostor segélyezze. Apátot sem nevezhetett ki, legfeljebb bemutathatta jelöltjét a püspöknek (ius praesentationis), aki a jelöltről döntött, s elfogadása után az apátságba bevezette. Apatroni monasterii kifejezés legelőször 1183-ban fordul elő III. Béla királynak egyik oklevelében, de ezt kivételesen korai jelenségnek kell tartani, mert az egyik itt említett kegyúr Péter spalatoi érsek, tehát a kánonjogban jártas személy volt.46 1199-ben azután Imre király patronatum ecclesie sancti Spiritus, monasterii videlicet Dyenus comitis a Becse- Gergely nembeli Ant fiainak adta.47 Ettől kezdve a patronatus a szokásos kifejezés. A mórichidai premontrei prépostság 1251. évi alapítólevele már csak ezt a fogalmat ismeri, és az átadott birtokok elősorolásán kívül már csak a célt, az ősök és az alapítók lelkiüdvének biztosítását tartalmazza a régi, 11-12. századi alapítólevelek fegyvertárából.4 8 A monasterium proprium kifejezés használata mégsem szűnt meg a patronatus bevezetése után, Kollányi egyik jegyzetében a 14. századi példák egész sorával bizonyította ezt a tényt.49 Az egyháztörténet más forrásai is arra engednek következtetni, hogy nemcsak a saját-monostor kifejezés élt tovább, hanem az uralomnak az a szelleme is, amelyet ez a kifejezés jelentett. Amikor a pápa legátusa, Fülöp fermoi püspök 1279-ben Budán a magyar egyház megreformálását célzó zsinatot tartott, annak határozataiban a legélesebben az apátok kinevezése terén mutatkozott meg az ellentét a világi társadalom gyakorlata és az egyház követelményei között. A zsinat ezért úgy döntött, hogy senkit sem lehet a javadalomba beiktatni, akit nem választottak meg szabályszerűen, és az illetékes megyéspüspök nem erősített meg; a világiaknak is megtiltotta, hogy már üresedés előtt is új jelöltet helyezzenek az apátság élére.5 0 Sem ez a rendelkezés, sem a Gentilis bíboros 1309. évi budai és Tamás érsek 1309. évi esztergomi zsinatának határozata nem segített a bajon.5 1
