Századok – 1991

Tanulmányok - Kulcsár Árpád: Sóbányászat és sókereskedelem Erdélyben I. Apafi Mihály uralkodása idején V–VI/415

418 KULCSÁR ÁRPÁD 1662. jún. 5-én a kolozsvári tábori országgyűlésen kimondták, hogy „minden rótt ember 50-50 kősót szállítson a portusra, mivel pénzek sincsen, hogy administrálhassák". .Akiknek pedig nem lenne módjok az elszállításra marhájokból kifogyván, az olyanok szekeret adjanak szállítani, úgy mint mások. " „Aki pedig el nem szállítaná, vagy elszállítását negligálná, annyi adót exigáljanak a tisztek rajta, amennyi summát tészen az portuson az leszállított kapubéli rótt ember sova. " „A máramarosi atyánkfiai peniglen mivel messze laknak és causalják, hogy el nem szállíthatják, minden kapuról administráljanak annyi tallért, mint a portusra szállított kapuszámbeli rótt emberek sova ára lészen; ha pedig azt neheztelik, fogadjanak Erdélyben szekereket és szálléttassák le az szerént, mint az erdélyiek "1

4 A sószállítás tehát az évi adót helyettesítette, s az aknákon a leszállítandó sóért nem tartoztak pénzfizetéssel a szállítók. A lefuvarozott sóról a praefectusnak kellett regestrumot írnia, feltüntetve számukat és árukat. A befolyó jövedelmet az ország perceptorának kellett átadnia,s „ez csak ország szükségére reserváltassék, egyéb ususra semmiképpen ne fordítassék".15 A törvénynek a szükségtől serkentve a rendek érvényt is szereztek. Mint az 1662. októberi-novemberi medgyesi országgyűlés egyik artikulusában olvasható: „magunk szegénségének sem kedvezvén, derekas nyári takarodásinkat is hátrahagyván szegénséginkkel sót szállíttatunk".1

6 1662-ben összesen 32.310 db. kősót szállítottak adó fejében a marosváradjai portusra. A befolyó összeg hovafordítását is figyelemmel kísérték a rendek. Az említett medgyesi országgyűlésen ugyanis megjegyzik a fejedelemnek, hogy a portai adó mellett „követekre, postákra és egyéb ország javára czélozó dolgokra s alkalmatosságokra költött belőle". A következő évben 1663-ban 13.000 darabot, 1665-ben pedig 83.100 darab kősót szállítottak a portusra „kapuszám utáni" adóban.1

7 Ezen kívül szintén az adózó képességet növelték az aknákról a portusra bérfuvarozást végző sószállító szekereseknek kifizetett összegek. Ez 1662-ben 6.214 tallért, 1663-ban 9.140 tallért tett ki. Itt kell megjegyezni, hogyha az Apafi-korszak első éveiben az aknákról szekéren Marosváradjára lefuvarozott összes sómennyiséget tekintjük, akkor kénytelenek vagyunk egy kissé árnyalni Erdély 1657-62 közötti elementáris pusztulásáról kialakult képet. 1661. november 27. és 1662. decembere között a tordai, kolosi, dési, széki, vízaknai és sófalvi bányákból a váradjai sóportusra több mint 220.000 db. kősót szállítottak. Egy szekérre átlagosan 30 db. sót számolhatunk,1

8

s ez több mint 7.000 négyökrös szekérrakományt jelent. 1663-ban pedig a lefuvarozott csaknem 270 ezer db. kősó mintegy 9.000 négyökrös szekérrakományt jelent. Mindez mutatja, hogy az Apafi-kor gazdasága nem a teljes nulláról indult, s az ország közvetlenül a pusztulások után is rendelkezett nem is jelentéktelen szállítási kapacitással, igaerővel. És éppen a só volt az az árucikk, mely szinte katalizátorként e megmaradt gazdasági erőket jól jövedelmező tevckenységbe tudta bekapcsolni. A sókikötőkben folyó sókereskedelem tette lehetővé az országban rossz pénzben begyűlt adó egy részének tallérrá váltását — mivel a portuson jó pénzzel fizettek — s ezáltal a 80.000 talléros portai adó mihamarabbi összegyűlését segítette. Az