Századok – 1991
Tanulmányok - Kulcsár Árpád: Sóbányászat és sókereskedelem Erdélyben I. Apafi Mihály uralkodása idején V–VI/415
SÓBÁNYÁSZAT ÉS SÓKERESKEDELEM I. APAFI MIHÁLY IDEJÉN 419 1666-os gyulafehérvári országgyűlés 4.000 forintnyi summa jó pénzzé tételével bízta meg a portusi inspektort és perceptort.1 9 1682-ben és 1683-ban pedig ennek több mint ötszörösét váltották át 10.000 tallérrá.2 0 Az állam egyik legnagyobb terhét jelentő hadügyi költségek egy részét is a sójövedelemből fedezték. 1664-ben azért állították fel a dévai sókikötőt, hogy annak jövedelméből lehessen fizetni a fontos erőd, Déva vára őrségét. Ez az egész korszakon át ténylegesen innen is történt. 1664-ben a dévai portus rationistája Kibéldi Pál a dévai őrségnek és tiszteknek összesen 485 Ft. 10 dénárt fizetett.2 1 1668-ban Érsekújvári András már 935 tallért és 40 dénárt adott „az dévai várbeli magyar és német praesidiáriusoknak és pattantyúsoknak". 1669-ben pedig összesen már 1235 tallért.22 Van adatunk arról, hogy 1663. dec. 24-én Apafi elrendelte a váradjai számtartónak Lipcsei Györgynek, hogy a fontos erősség Székelyhíd praesidiáriusai számára szerezzen 1.800 tallért, majd 1664. február 8-án nyugtát küldött Lipcseinek a befizetett 1.800 tallérról.23 Továbbá tudjuk, hogy a szintén kulcsfontosságú vár, Huszt őrségét pedig, a máramarosi sóaknák jövedelméből fizették.2 4 A fejedelem saját tárházának is egyik igen fontos bevételi forrása volt a sóproventus, fokozatosan emelkedő mértékben. Mint már említettük, 1662-ben a váradjai portusról 5489 tallér, a következő évben 8400 tallér került közvetlenül a fejedelmi kincstárba. Az 1664. eleji nagysinki országgyűlés XXVIII. artikulusa évenként 12 ezer tallért biztosított a fejedelemnek. Mint ismeretes, 1670-ben a váradjai portusról 12080 tallért kapott. 1671-ig ehhez még külön járult a dési akna jövedelme. Ennek nagyságára csak töredékes adatokkal rendelkezünk. (1667-ben: 1.300 Ft.; 1668-ban: 600 Ft.; 1669-ben: 1.400 Ft. ) Ezek azonban korántsem biztos, hogy az azévi teljes jövedelmet jelentik.25 1671. májusától a két sóportus, valamint Torda, Szék, Kolos, Vízakna és Dés bányáinak bérbeadásától kezdve a fejedelem tárházába 15.000 tallért fizettek az árendátorok.26 Ez az összeg 1675 májusától 18.000 tallérra emelkedett.2 7 Az eddig elmondottakhoz járult még külön-külön a korszak egészén át a sófalvi és a máramarosi bányák jövedelme. Ezeknek kamaraispánjaitól nem tallérban, hanem csak forintban folyt be a jövedelem. Sófalváról évenként 300-750 forint közötti összeg, míg Máramarosból 1.500-2.500 forintnyi pénz és természetbeni jövedelem.2 8 A fejedelem számára mindezeken túl, oly módon is jövedelmi forrást jelentett a só, hogy bizonyos számú kősót adományként juttatott — pénz helyett — egyes templomoknak, papoknak, iskoláknak, ispotályoknak stb. Ezzel már a megelőző századok uralkodói is gyakran éltek. Gondoljunk csak a kolozsvári Farkas utcai templom építésére, ahol Mátyás király tordai sókamaraispánját bízta meg, hogy mindenben legyen segítségére az építkezést irányító János mesternek, és kősót rendelt a templom számára.2 9 Ugyanide II. Ulászló 1494-ben évi 300 arany forintot rendelt a tordai sóaknákról, s ezt II. Lajos király is megerősítette.30 A kolozsvári két ispotály sóval történő uralkodói segítése is a Bethlen Gábor előtti időkre nyúlt vissza. A kolozsvári református kollégiumnak Barcsai fejedelem a tordai, kolosi, széki és dési aknáról 1.600 Ft. értékű sót rendelt. Ezt az 1659. jún. 27-én Désen kelt adománylevelet Kemény János, majd Apafi is megerősítette.3 1 A korszak elején Apafi még adományozott sót rabváltságra is. így 1662. áprilisában az Udvarhelyszéken lakó Jánosi Györgynek fia rabságbóli kiváltására 200 db.
