Századok – 1991

Tanulmányok - Fügedi Erik: Sepelierunt corpus eius in proprio monasterio. A nemzetségi monostor I–II/35

A NEMZETSÉGI MONOSTOR 37 gyarországi elterjedéséhez vezetett, akkor Kumorovitz azt a változást derítette fel, amely ezeknek a szerzetesi házaknak 13-14. századi hanyatlását okozta. Mályusszal egybehangzóan állapította meg Kumorovitz, hogy Ottó ispán „monostort alapított,... mindenét (örökölt és szerzett vagyonát egyaránt) a monostorra hagyta".1

4

A saját- monostorról definíciót is adott. „A földesúr a birtokán alapított egyházat vagy kolostort (tartozékostul) saját tulajdonának tekinti, amelyet eladhat, átörökíthet, elzálogosíthat, papot maga helyezhet belé, hagyatékára igényt emelhet, s az üresedés ideje alatt jövedelmét élvezheti. Ε rendszerben az egyházi befolyás csökken, a világi megnő, a vallásos motívum pedig elsorvad, a saját-egyház létesítése sokhelyütt csupán hasznot hajtó gazdasági természetű vállalkozássá fajul."15 Még egy tényt szeretnénk hangsúlyozni: a két tudós egyike sem használta fel fejtegetéseiben a „nemzetségi monostor" fogalmat, mindketten saját-monostorról beszéltek. A nemzetség ismérveit 1958-ban Györffy György is összeállította. Nagyjából Karácsonyit követte, amikor azt állapította meg, hogy „a nagyobb nemzetségek vagy kiemelkedő nemzetségtagok nemzetségi monostort építenek, ezt közösen birtokolják, ide temetkeznek".1

6 1978-ban Petrovics István a szegedi Acta iuvenum-ban foglalkozott a nemzetségi monostorokkal. A korábbi irodalom áttekintése után arra az eredményre jutott, hogy 1/ a Karácsonyi által tárgyalt 108 nemzetségből csak 35 (megközelítőleg egyharmada) rendelkezett monostorral; 2/ több monostor nem köthető nemzetséghez (pl. az Ajnárdok Zsámbékon, Mojs Ábrahámban, vagy a jelek szerint nemzetséghez nem tartozó Simon Hatvanban emelt monostora); 3/ a nemzetségek egy része nem is egy, hanem több monostorral rendelkezett, nem egy közülük három-négy, sőt öt monostort mondhatott magáénak. Ráadásul olyan nemzetségeknek is három monostora volt, akiket nem sorolhatunk az ország legnagyobb világi birtokosai közé. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a több monostort alapító nemzetségek általában all. századig vezethetők vissza, ezek voltak a leggazdagabbak, s végül, hogy többször egyes ágak alapítják meg monostoraikat. Ezért úgy látta, hogy ez a tény „semmiképpen sem támogatja azt az elképzelést, hogy a .nemzetségi' monostor a különböző ágakat összetartó kapocs lenne".1 Végső következtetése pedig így hangzik: „javasoljuk a .nemzetségi' monostor törlését a nemzetség ismérveinek sorából".1

8 Jómagam 1984-ben a középkori magyar arisztokrácia fejlődésével kapcsolatban akadtam bele ebbe az intézménybe. Azt hittem — és hiszem ma is —, hogy ez a társadalmi réteg két csoportnak, a honfoglaló nemzetség- és törzsfők leszármazóinak és a jövevények utódainak összeolvadásából keletkezett. Ezért vallottam, hogy ebben a folyamatban a nemzetségi monostorok „nagy szerepet játszhattak. Olyan intézményről van szó, amellyel jövevény- és ősnemzetség egyaránt rendelkezett, amelynek birtoklása, a vele összefüggő őskultusz közelebb hozta egymáshoz a magyar arisztokrácia két csoportját, az ősnemzetségek leszármazóit pedig az új keresztény életforma normáival ismertette meg."1

9 Az irodalomnak ez a rövidre fogott áttekintése remélhetőleg mindekit meggyőzött arról, hogy bonyolult kérdéssel állunk szemben. Szerzőink egy része olyan fogalomnak tekinti a nemzetségi monostort, amely sajátosan magyar, másszóval olyan jellemzője vagy jellemzői vannak, amelyek csak nálunk találhatók meg,