Századok – 1991

Folyóiratszemle - Mark Eduard: Október vagy thermidor? A sztálinizmus értelmezései és a szovjet külpolitikáról kialakított felfogások az Egyesült Államokban III–IV/410

411 FOLYÓIRATSZEMLE szenzus alakult ki még a különböző értelmezések között, hogy 1939-re a bolsevizmust sztálinizmus váltotta fel, akárhogy is értelmezzük ez utóbbi fogalmat. A konzervatívok úgy jellemezték a sztálinizmust, mint egy thermidori fordulatot, a kapitalizmus szükségszerű restaurációjához vezető úton megtett első lépést, mely csúfot űzött a liberálisok és a radikálisok társadalmi haladásba vetett hitéből. A liberálisok a sztálinizmusban a bolsevizmus evolúciós fejlődését látták, mely mindazonáltal a társadalom megjavításának programja maradt. Ezt Mark a konzervatívok Thermidori paradigmája (értelmezése) ellenében evolúciós paradigmá-nak nevezte el. Számos nem kommunista radikális a totalitarianizmus eszméjét vélte felfedezni a jelenségben, egy olyan harmadik utat, mely a modern társadalmakhoz vezethet végső soron (totalitáriánus paradigma). Végül a jobboldal véleménye szerint Sztálin nem csinált egyebet, mint a Vörös Hadsereg megerősítésével a kommunizmus birodalmát próbálta felépíteni; azaz egy világforradalmon keresztül a rendszert általánossá tenni. Mark ezt az interpretációt a nemzeti bolsevik paradigmá-nak nevezte el. A dolgozat nagyobb részében azt tárgyalja Eduard Mark, hogyan hatottak ezekre a 'paradigmákra' a szovjet kül- és belpolitikai változásai, és a 'paradigmák' hogyan hatottak az amerikaiakra, mikor melyik volt népszerűbb, ill. befolyásosabb a vezető körökben. A konzervatívok, valamint a liberálisok és a radikálisok közötti törésvonal rögtön az egész „szovjet kísérlet" értelmezésében kialakult: míg az előbbiek elutasítottak minden erőszakos, tudatos változtatást és az emberi természet állandósága miatt sem hittek az efféle kísérletekben, addig az utóbbiak ellenkező nézeteket vallottak e kérdésekben. A továbbiakban Mark sorra veszi az egyes 'paradigmákat' és lényegében négy fordulópontot jelöl ki a szovjet történelemben, ill. az általa vizsgált négy értelmezésben a bekövetkezett változásokat illetően. Az első ilyen jelentős eseménysorozat az 1936-38 között lezajlott tisztogatás volt. Az 1930-as években a liberálisok erősen szimpatizáltak a Szovjetunióval, mivel korábban Itockij 'világforradalom'- elmélete taszította ugyan őket, de a teoretikus bukásával és a 'szocializmus egy országban' elvének előterébe kerülésével Sztálin józanságát vélték felfedezni a realitások iránt. Véleményük egyik szócsöve a New Republic volt. Ezt a nézetüket még az évtized második felének tisztogatásai sem ingatták meg alapjában. A radikálisokat ugyanakkor a bolsevikok ígérte társadalmi és kulturális emancipáció és kollektivizmus vonzotta; 1937-re azonban már úgy tekintettek a Szovjetunióra mint egy lehetséges 'reakciós' országra. A thermidori paradigma látszott az egyik legmegfelelőbb magyarázatnak, különösen az 1936-38-as események tükrében: a tisztogatásokat a 'Vörös Forradalom'-mal való végső leszámolásnak vélték és a növekvő egyenlőtlenség, valamint a társadalmi-kulturális konzervativizmus kezdetének. A leggyengébben a negyedik 'paradigma' szerepelt ezekben az években: alapkoncepciója, mely a szovjet államot helyezte előtérbe a proletariátussal és annak uralmával szemben; az a véleménye, hogy a világuralom a Szovjetunió végső célja, meglehetősen nehezen védhető álláspont volt a Szovjetunió 1934-ben belépett a Népszövetségbe, a különböző nemzetközi fórumokon ismételten fellépett a kollektív biztonsági politikáért, a lefegyverzésért, megnemtámadási szerződéseket kötött és elvetette a világforradalom gondolatát. Az 1939-41 közötti események viszont a konzervatív, a liberális és a radikális interpretáció egymásratalálását eredményezték: a Molotov-Ribbentrop paktum, Lengyelország felosztása és a finnorosz háború ugyanis azt jelentette ezeknek az irányzatoknak, hogy a Szovjetunió egy hagyományos nagyhatalmi erővé válik és ezt Charles E. Bohlen, a külügyminisztérium egyik vezető kremlinológusa úgy fejezte ki, hogy a „marxi ideológia minden jel szerint megszűnt jelentős tényezőként" hatni a szovjet diplomáciában. A jobboldal felfogása viszont rendkívül erős támasztékokat kapott ezekben az eseményekben és ez a felfogás megkezdte a felfelé ívelő pályafutását az amerikai politikai gondolkodásban. A liberálisokat sokkolta a szovjet-német együttműködés és az 1942-45 közötti szövetség ellenére nem voltak képesek újra az élvonalba kerülni a tárgyalt korszakban a Szovjetunió magatartását elemző vélemények között. Az 1940-es évek elején lejátszódott események még egy másik nézetet erősítettek meg az amerikai interpretációk közül: a totalitáriánus felfogást. Ez már a háború előtt is párhuzamokat vélt felfedezni Olaszország, Németország és a Szovjetunió között, és az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum csak alátámasztotta vélekedésüket. Ezt a 'paradigmát' a háború második szakaszában is jól lehetett használni: a szovjetek nacionalizmusa kifejezetten hasznos volt a szövetségesek számára és beleillett ezen értelmezés kereteibe is. A negyedik döntő változást 1946 hozta meg. Egyre erősebbé vált a félelem az Egyesült Államokban, hogy a Szovjetunió napóleoni terveket sző, és Human elnök, valamint Byrnes külügyminiszter hathatós 'tanítása' eredményeképpen az amerikaiak 70%-a úgy gondolta egy korabeli közvéleménykutatás szerint hogy a volt szövetséges világuralomra tör. A másik oldal is hathatósan hozzájárult e kép kialakításához: Zsdanov 1946-ban hirdette meg az ideológiai purifikálás programját és 1946. február 9-én elmondott „választási" beszédében Sztálin felelevenítette a lenini imperializmus-elméletet Az amerikaiak mindezt a szövetség felmondásaként értékelték.