Századok – 1991

Folyóiratszemle - Schweininger Loren: Jómódú feketék Délen 1790–1880 III–IV/407

407 FOLYÓIRATSZEMLE szerző James Harvey Robinsonban véli felfedezni ezen irányzat egyik első képviselőjét, aki kifejtette: a történelmi ismeretek relativitását „egyre nagyobb tudásunk" határozza meg. Lényegében ezzel James és John Dewey felfogását alkalmazza a történelemre; szerintük a pragmatizmus átmeneti, ámbár hasznos tudást eredményez, mely a további haladást/fejlődést lehetővé teszi. Beard és Becker sem tagadták az igazság megismerhetőségének lehetőségét, mindössze arra hívták fel a figyelmet, hogy mindezt a különböző társadalmak, korszakok és módszertani felfogások különböző módon érhetik el. Becker, James nyomdokain haladva, így fogalmazott: 'Történetileg nézve, a létezés menetét, az embert és világát nyilvánvalóan csak részlegesen lehet megismerni, hiszen, a dolog természeténél fogva, befejezetlen jelenségekkel állunk szemben." Új helyzet állt elő a Π. világháborút követően: nem lehetett már úgy történelmet írni azután, ahogyan azelőtt és az amerikai történészek megpróbáltak egyensúlyt teremteni a múlt tényeivel szembeni felelősségük és a jelen követelményei között John Higham 1962-ben kiadott „Beyond Consensus: The Historian as Moral Critic" c. eszéjében odáig ment, hogy kijelentette: Ά történészeknek az a kötelessége, hogy erkölcsbíróvá' váljanak - mindez az etikai abszolútumok eltűnéséből származik". A háború utáni történésznemzedék nagy alakjai közül még Merle Curti és Samuel Morison állt ki Higham mellett ebben a kérdésben. Az abszulútumok eltűnése a történettudományban oda vezetett hogy — Novick szerint az egymás melletti értelmezések anarchiája vette át az uralmat az 1980-as években, míg a neokonzervatívok az abszolút értékek és tények mellett törnek lándzsát. Kloppenburg konklúzióként megállapítja: Novick téved a merev dualista helyzet felvázolásával, mivel a modern történettudomány pragmatikus értékítéleteinek folyamatos vizsgálatával egy olyan - ideális - köztes állapot érhető el, mely a tudományág állandó feljlődését és jövőjét biztosíthatja. (American Historical Review, Vol. 94. N° 4, October 1989, 1011-1030.) Ma. T. LOREN SCHWEININGER : JÓMÓDÚ FEKETÉK DÉLEN, 1790-1880 Frederick Law Olmstead az 1850-es évek elején Louisiana államban tett látogatását követően ezeket írta Journey in the Seaboard Slave States in the Years 1853-1854, With Remarks on Their Economy c. művében:, ,Α szomszédságban ( a Cane-folyó mellett) nagyszámú színesbőrű szabad ültetvényes él." A földtulajdonosokat „gall és hispán-afrikai kreol"oknak nevezte, akik a régi francia és spanyol ültetvényesek, valamint néger rabszolgáik leszármazottai. A rövid korabeli idézet után Loren Schweninger, a greensboro-i University of North Carolina profeszszora áttekinti a felsőbb osztályokba került feketékkel foglalkozó irodalmat, mely mindössze néhány címből áll. A különböző történeti iskolák, eltérő okoból, elhanyagolták a polgárháború előtti színesbőrű szabadok helyzetének tárgyalását. A William A. Dunning-féle „tudományos történészek" (Walter Lynwood Fleming, Mildred Thompson, James G. De Poulhac Hamilton, James W. Garner, stb.) teljesen figyelmen kívül hagyták azt a réteget. A „revizionisták" (köztük Carter J. Woodson, Abram Harris, Luther Porter Jackson, John Hope Franklin, stb.) elítélték a Dunning-iskolát „faji megkülönböztető" magatartásáért, de nem kezdeményeztek áttörést a szabad feketék tanulmányozásában. Az 1960-as, 1970-es években jelentkező történészgenerációt jobban érdekelte a faji alapon történt kizsákmányolás, a fekete kultúra és öntudat, valamint a feketék politikai tevékenysége a polgárháborút követő rekonstrukciós időszakban (Lawrence W. Levine, Herbert Gutman, John W, Blessingame, Eugene D. Genovese, stb.). A fordulópontot David Rankin „The Impact of the Civil War on the Free Colored Community of New Orleans", Perspectives in American History 11 (1977-78): 379-418; és Gary Β. Mills, The Forgotten People: Cane River's Creoles of Color, (Baton Rouge, La.:1977) tanulmánya jelentette. Munkáik nyomán megszaporodtak a témával foglalkozó kötetek, azonban mindennek ellenére még mindig rendkívül hiányosak az ismereteink a felső osztályokba került színesbőrűekről. Arról, hogy mekkora földterülettel és egyéb tulajdonnal rendelkeztek, hogyan változott a vagyonuk egyik generációról a másikra, és milyen viszonyban álltak a fehérekkel és rabszolgasorban lévő társaikkal. A megválaszolandó kérdések sorát majdnem vég nélkül lehet folytatni, véli Schweninger milyen hatással voltak a feketék ellen hozott elnyomó rendelkezések a szabad színesbőrúekre, milyen foglalkozási ágakban jeleskedtek, milyenek voltak társadalmi és kulturális magatartásformáik, és hogyan változott helyzetük a polgárháborút követő években? A kérdések - legalább részbeni - megválaszolásához meg kell határozni, kiket is értünk bele ebbe a csoportba. A „színesbőrű arisztokráciához", a „mulatt elithez", a „szabad néger elithez", a „szabad néger felső kasztjához", vagy a „felsőosztály be Li" feketékhez tartozó egyének legalább 2000 dollár értékű ingatlannal rendelkeztek és a tárgyalt esszé azokkal foglalkozik, »kik e fölött az értékhatár fö-