Századok – 1991
Tanulmányok - Fügedi Erik: Sepelierunt corpus eius in proprio monasterio. A nemzetségi monostor I–II/35
36 FÜGEDI ERIK hogyan fel kellett osztani, és a nagy mű szerkesztői természetesen egyházi szempontot vettek alapul, a kegyuraságot. Egyrészt úgy találták, hogy Magyarországon háromféle kegyuraság létezett: királyi, nemzetségi és egyházi; másrészt azt vallották, hogy a kegyuraság és alapítás eredetileg összeesett, azaz az eredeti alapító egyben kegyúr is volt. Ha az utóbbi megállapítás nem is vitatható, a hármas tagolódás mégsem látszik teljesen kielégítőnek. A kijelentést elsősorban a számok gyengítik. Az arányok ti. itt is jellemzőek: 9 királyival szemben 67 nem-királyit találunk, ezekből 32 olyan magánalapítás volt, amelyben a kegyuraság nem kapcsolódott össze egyetlen nemzetséggel sem.7 A felosztás tehát úgy is megtehető, hogy kétféle kegyuraság létezett Magyarországon: 1/ olyan, amelyet egy személy gyakorolt (ez lehetett a király, lehetett az illetékes egyházi vagy világi személy,) és 2/ olyan, amelyet közösen gyakoroltak (ez a nemzetségi). Az említett 32 magánalapítás természetesen az 1/ csoportba tartozik. A 2/ csoport esetében nem világos, hogy mi a különbség a nemzetségi monostor és egy olyan szerzetesház között, amilyen pl. az iváni, amelynek kegyuraságát egy nemzetséghez nem kapcsolható köznemesi klán gyakorolta.8 A nemzetségi monostorok megítélését azután Mályusz Elemér terelte teljesen új irányba. Ezirányú kutatásainak eredménye németül 1966-ban a Heinrich Felix Schmid emlékkönyvben,9 magyarul még később, 1971-ben jelent meg „Egyházi társadalom a középkori Magyarországon" címmel. A kiindulópontot Mályusz abban a változásban kereste, amely az 1060-as években kezdődött meg, és „oly gyors volt, hogy Kálmán uralkodása alatt gyökeresen megváltozott rendszer áll előttünk". Ezt a változást „nem az egyház, nem a pápaság, sem általában a klérus, sőt nem is királyi hatalom kezdeményezte,... hanem a világi társadalom. Ez sem tudatosan járt el. Fejlődése természetes következményéül bontakoztak ki az egyházi élet területén az új állapotok."1 0 „A kezdeményezés a XI-XII. századi okleveles adatok bizonysága szerint, a legelőkelőbbek részéről indult ki. Ők éppen gazdagságuk következtében... díszes monostorokat építettek, amelyek alkalmasak voltak az alapító gazdagságának és hatalmának fitogtatására."1 1 A felépített monostor birtokaival együtt az alapító magántulajdonát alkotta, az alapító ellenőrzése alatt állt, amint azt Ottó ispán 1061-ben félreérthetetlenül kifejezte. „Eltérés — állapította meg Mályusz — az egyes monostorok közt csak dotáltságuk méretei közt volt, de nem abban, hogy valamennyi alapító sajátjának tekintette és mondotta azokat."1 2 Mályusz kapcsolta össze a monostoralapítást először a törökös szervezetű népek őskultuszával, és hangsúlyozta, hogy „a keresztény forma kitűnően összeegyeztethető volt a pogány tradíciókkal".1 3 Végezetül még egy megállapítását szeretném kiemelni: a monostorok magyar elnevezése (Bors-, Ákosmonostora stb.) is magánegyház-jellegükre utal. A következő nagy lépést Kumorovitz Bernát tette meg, amikor 1957- ben megtalálta a zselici monostor 1061. évi alapítólevelét. Nem elégedett meg az eredeti elveszett szövegének rekonstrukciójával, nem maradt meg az egyik legfontosabb középkori magánoklevelünk diplomatikai feldolgozásánál, hanem két ponton új megvilágításba helyezte a kérdést, amikor egyrészt a magánmonostor intézményének kialakulását az általános egyházi fejlődés szempontjából ismertette, másrészt a zselici apátságnak a 13-15. században a Győr nemzetség tagjaival folytatott pereit vizsgálta meg. Ha Mályusz azt a változást állapította meg, amely a saját-monostorok ma-
