Századok – 1991
Történeti irodalom - Innsbrucker Historische Studien von Historikern (Ism.: Pajkossy Gábor) III–IV/394
TÖRTÉNETI IRODALOM 395 alighanem annak érzékeltetésében, mennyire elsiklottak — a dinasztia, a birodalmi politikusok, és a nekik érveket szolgáltató jogászok után — Friedjungtól Zöllnerig az osztrák történészek is az uralkodóváltás tulajdonképpeni alapkérdése, azaz afölött, hogy van-e jogalapja a dinasztiának és az osztrák politikai vezetésnek, tehát gyakorlatilag Ausztriának ana, hogy egyedül határozza meg a magyar uralkodó személyét (Ellenezte a tervet az egyedüli megkérdezett magyar politikus, a konzervatív és udvarhű Jósika Samu is.) Ugyancsak nem vizsgálták azt sem, volt-e alkotmányos joga ezt megelőzően V. Ferdinándnak az október 3-i — a magyar országgyűlést feloszlató és Jelaüéot teljhatalmú királyi biztossá kinevező — pátens kibocsájtására. Igaz, az Kováts előadásából, amely mellőzi az idevágó áprilisi törvények ismertetését, nem derül ki világosan, miért volt a pátens — s már előbb Lamberg kinevezése is — törvénytelen. Szintén a Monarchia 1848-ával foglalkozik R. Bacher (Innsbruck) tanulmánya ( Népszuverenitás vagy monarchikus elv. Az 1848/1849. évi osztrák birodalmi gyűlés jogállásához /201-222. \J), amely a szeptember első napjaiban a parasztok felszabadításának tárgyalása során a Reichs tagban kirobbant, ismert, a jogi implikációkat illetőleg azonban eddig figyelmen kívül hagyott vitát elemzi Milyen része van az uralkodónak a törvényhozás (illetve az alkotmányozás) folyamatában, van-e vétójoga, vagy nincs: ekörül csaptak össze a politikai-filozófiai jellegű érvek. A Bach igazságügyminiszter által taktikai céllal kirobbantott vita végül az udvar és a kormány pozícióit erősítette, mert a képviselők nem ismerték fel a kérdés hosszú távú jelentőségét: elvi tisztázására csak a demokraták törekedtek, a konzervatív-liberális többség megelégedett a kormány taktikai, előre megtervezett visszavonulásával. (Utóbb, 1849 elején Stadion már sikerrel vonatta vissza az ekkor már Kremsierben alkotmányozó parlamenttel azt a paragrafust, amely a közhatalmat a néptől származtatta.) Nemcsak gyűlések, egyesületek, a sajtó alkották a forradalom színtereit, hanem — így Bacher —, bár azt eddig kevésbé méltányolták, a parlament is; s noha a pillersdorfi alkotmányt hatályon kívül helyezték (amint azt szerző W. Brauneder jogtörténész professzorral szemben részletesen bizonyítja), a kremsieri pedig soha nem lépett életbe, az osztrák 1848, éppen a kremsieri tervezet révén, az első köztársaságig éreztette hatását. Már 1848-ban, a frankfurti parlamentben, vitát váltott ki Trient/Dél-Tirol hovatartozásának kérdése, ami aztán háromnegyed évszázadra az osztrák-olasz ellentétek gyújtópontjává vált, és Tirol-Vorarlberg tartományban politikai perek sorozatával járt Ezeket tekinti át E. Dietrich (Inssbruck) közleménye (Őfelsége az osztrák császár nevében. Forradalmárok, olasz nacionalisták és irredenüsták az osztrák bíróságok előtt 1848 és az első világháború között /305-324.17). Az alcímben felsoroltak tették ki a zömét annak a több mint négyszáz személynek, akit a 19. század második felében ítéltek el Tirolban és Vorarlbergben politikai bűncselekmények: felségárulás, felségsértés, izgatás miatt. A rendőrségi megfigyelés és a bírósági megtorlás különösen a forradalmat követően, az olasz felszabadító háborúk időszakában (1859-1866), majd a századforduló idején, az olasz egyetem körüli összecsapások idején erősödött fel. Nemegyszer az igazságszolgáltatásnak és a rendőrségnek jutott a politikai regulativum szerepköre, mindenesetre hozzájárultak az olasz irredentizmus radikalizálódásához, amelynek akciói sokkal inkább a hatóságok reakcióin keresztül érték el a tervezett politikai hatást, mint közvetlenül. A szintén fellángoló tiroli német nacionalizmus pedig lehetetlenné tette a politikai megoldásokat. Néhány nappal megnyitása után, 1904 novemberében, máris be kellett zárni a innsbrucki olasz nyelvű fakultást, s Bécsben később az is komolyan felmerült, hogy az olaszok által követelt egyetemet inkább Prágában (!) állítsák fel. Persze Dietrich joggal utal az érem másik oldalára: röviddel Velence Olaszországhoz kerülése után a friauli hatóságok mint kormányellenes üzelmet büntették a szlovén nyelvű katekizmusok terjesztését, s valóban a demokratikus jogállamiságot kérdőjelezi meg azon német dél-tiroliaknak a vád alá helyezése az olasz nemzet becsületének megsértése címén, akilc a bécsi Helsinki-konferencián Dél-Tirol önrendelkezése mellett tüntettek. A 20. század története kutatójának érdeklődésére azonban további tanulmányok, közlemények is számot tarthatnak. Johann Rainer professzor Richard Schüller (1870-1972) közgazdásznak, az osztrák kereskedelmi minisztérium magas rangú tisztviselőjének, a harmincas években Ausztria genfi képviselőjének kiadatlan naplóját teszi közzé, amelyet a szakértőként jelen lévő Schüller a breszti-litovszki béketárgyalásokról, meg annak előkészítéséről vezetett, kiegészítve Schüllernek a tárgyalások menetéről beszámoló, miniszteréhez írott leveleivel és szintén nem publikus, valószínűleg évtizedekkel később született visszaemlékezéseinek a tárgyhoz tartozó részleteivel (325-346.1.) - A. Hopfgartner, az 1988-ban megjelent első Schuschnigg-biográfia szerzője (Innsbruck) annak a nyilatkozatnak a hitelességét vizsgálja, amelyet a volt osztrák kancellár intézett volna a Gestapo foglyaként Hitlerhez 1938. június 11-én (233-260.1.). A nyilatkozat eredetije egyelőre ismeretlen, az állítólagos másolatról hiányzik Schuschnigg aláírása, provenienciája pedig nem tisztázott (s azt szerző sem tisztázza). A dokumentum, 1968. évi, nagy vitát kiváltott publikálását követően, egyes történészek számára annak bizonyítékául szolgált, hogy a volt kancellár fogságában meggyőződéses nácivá vált volna, sőt, publicisták az Anschluss 50. évfordulója kapcsán egyenesen úgy értelmezték az iratot, hogy azzal Schuschnigg csupán igazi, 1938 előtt rejtegetett arcát mutatta
