Századok – 1991

Történeti irodalom - F. Kiss Erzsébet: Az 1848–49-es magyar minisztériumok (Ism.: Urbán Aladár) III–IV/387

TÖRTÉNETI IRODALOM 391 „büntetésből" a déli táborba vezényelték. Mint ismeretes, az itt kibontakozó veszély hírére határozta el a legénység, hogy vállalva minden kockázatot, hazatér. A monográfia talán legmunkásabb fejezete a XV., amely a minisztériumok „ügyintéző hivatalnokainak jegyzéke életrajzi adatokkal". A több mint hatszáz nevet tartalmazó felsorolás nem kísérli meg, hogy a szereplőkről teljes pályaképet adjon. Feladatának azt tekintette, hogy - ha erre volt adat - ismertesse az illető 1848 előtti szereplését, majd közölje minisztériumi kinevezésének időpontját, szolgálati helyét és a beosztásában bekövetkezett változást, illetve azt, hogy meddig szolgálta a kormányt s hogy mikor szűnt meg munkaviszonya — ha ez kideríthető volt. Az adatszolgáltatásnak ez a része a legértékesebb, mert állításait az esetek döntő többségében levéltári hivatkozással támasztja alá (fizetési jegyzékkel, osztrák vizsgálati vagy bírósági iratokkal), s ha ilyen nem állt rendelkezésére, akkor egyéb forrásokra is hivatkozik. Ezek az információk nem egyenletesek, részben azért, mert pl a miniszterek esetében csak az Életrajzi Lexikon tömör kivonatát adja, részben pedig azért, mert egyes - sokszor jelentéktelen - tisztviselőkről bőséges adat áH rendelkezésre, míg mások neve esetleg csak egyszer fordul elő az iratokban. Az érintett személyek 1848-49-es bemutatását azzal teszi teljessé, hogy az Abszolutizmuskori Levéltárban található osztrák vizsgálati iratok alapján azok tevékenységét is nyomon követi, akik császári szolgálatba álltak. Az elmondottak alapján érthető, hogy az egyes szereplőkről egybegyűlt információ egyrészt az Életrajzi Lexikon használhatóságán, másrészt az iratokból - néha az emlékezésekből - kigyűjthető adatoktól függött. Sajnálatos, hogy nem használhatta Bona Gábor: Törzstisztek és tábornokok a szabadságharcban c. kézikönyvét, mert annak segítségével a tiszti rangok meghatározása pontosabb lehetett volna, s legalább a tábornokok (Csuha Antal, Gál Sándor) méltó rangjukkal szerepeltek volna, illetve mások (Kiss Ernő, Klapka György) nem maradtak volna ki a felsorolásból. A kontroll lehetőségét szolgálta volna a pénzügyminisztérium esetében, ha a szerző ismeri Kosáry Domokosnak az érintett minisztériumról szóló korábbi tanulmányát (megjelent ,A történelem veszedelmei" c. kötetében, 1987.), mert az ebben felsorolt tisztviselők néhánya nem szerepel Kiss Erzsébet listájában. A személyeket érintő adatok tehát gyakran esetlegesek. Ugyanakkor a monográfia a kevésbé ismert szereplőkről minden eddiginél részletesebb - és hivatkozásai alapján ellenőrizhető - információt szolgáltat. Esetleges tévedései többnyire a korábbi pontatlanságok átvételéből származnak, s a szerző néhány esetben korrigálja is forrásait, így Szinnyeit vagy az Életrajzi Lexikont. Mindez azt jelenti, hogy az életrajzi adatok pontatlanságáért elsősorban nem a szerző felelős. Ezt elismerve, néhány esetet mégis szóvá kell tennünk, mivel ezek a tévedések talán elkerülhetők lettek volna. így saját anyagai alapján fel kellett volna ismernie, hogy Marziani ezredes szolgálatból történt korai kilépése miatt nem lehetett honvédtiszt (sorezredi tiszt honvédtiszti rangot csak 1848 szeptembere után történt előléptetése esetén kapott), míg Baldacci Manó az erdélyi seregek élén megkapta a honvédtábomoki rangot. Csengery Antal csak 1848-ban volt a Pesti Hírlap szerkesztője, Csemátoni Lajos csak 1849-ben lett képviselő, míg Klauzál Gábor 1849-ben nem jelent meg Debrecenben, - igaz nem is fosztották meg képviselői megbízásától. Ottinger Ferenc vezérőrnagy, nemcsak ideiglenesen hadügyminiszter, hanem 1848 július-augusztusában a Dráva-vonal parancsnoka. Szalay László - mint ez Kossuth kiadott pénzügyminiszteri irataiból kiviláglik - 1848 augusztusától a minisztere által létrehozott szabadcsapat szervezője és parancsnoka lett. Szöllősy Nagy Ferenc esetében közli, hogy később kémszolgálatot vállalt, Varga (Wargha) István esetében nem. Vasvári Pál tevékenységénél félreérthető, hogy ti. 1848-ban volt a Rákóczi-csapat parancsnoka. Végül még egy megjegyzés: bár az OHB tagjai a kormány szerepét töltötték be, azok a tagjai, akik korábban nem voltak miniszterek (pl. Jósika Miklós, Nyáry Pál), nem szerepelnek. Kiss Erzsébet munkája nagy segítség az 1848-49-es eseményekkel foglalkozóknak. Kár, hogy ilyen későn jelent meg, s főleg, hogy a kiadónál oly sokáig hevert. Az a tény, hogy Bona Gábor 1983-ban publikált munkáját nem használhatta, s erre a hiányosságra a XV. fejezet bevezetésében sem utalhatott, azt sejtetik, hogy a kézirat lektori, szerkesztői és nyomdai munkálatai a szokásosnál is hosszabbra nyúltak. A monográfiát gazdag bibliográfia és kitűnő tárgymutató egészíti ki. Kár, hogy a névmutatót - elkészülte ellenére - a kiadó nem vállalta. Egy ilyen színvonalú és közhasznú munka esetében ez elengedhetetlen volna. A szerkesztő, aki rosszul értelmezett takarékossági szempontból ezt az ívnyi papírt megtakarította, nem tett jó szolgálatot a magyar történettudománynak. A szerzőnek pedig őszintén gratulálunk. Gondos munkával színvonalas monográfiát nyújtott át a szakmának. Kötete nélkülözhetetlen kézikönyve lesz az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kutatóinak. ι Urbán Aladár