Századok – 1991

Történeti irodalom - Várdy Steven Béla–Huszár Várdy Ágnes: The Austro-Hungarian Mind: At Home and Abroad (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/374

TÖRTÉNETI IRODALOM 375 zakról olvashatunk egy könnyed hangon megirt nagyon jó összefoglalást, a 18. sz. elejétől, a kávéházak különböző típusairól. A címben szereplő „osztrák gondolkodást" alkalmasint ez a tanulmány ragadta meg a legjobban. A másik témacsoport: Eötvös József báró az osztrák birodalombeli liberalizmusról. Ennek minden tanulmányát Várdy Béla írta. Az amerikai történész társulat (AHA) előtt tartott előadás jó összefoglalást ad, Eötvös liberalizmusát és univerzalizmusát állítja az előtérbe. A szabadság, egyenlőség és nemzetiség egymással konfrontálódó elvei közül Eötvös az egyéni szabadságot becsülte a legtöbbre, véleménye szerint ez hozza a megoldást. A második tanulmány adta a témacsoport főcímét. Várdy itt újra hangsúlyozza Eötvös humanitárius és romantikus liberalizmusát, szerepét az 1868-as nemzetiségi törvény létrejöttében, azt az óhaját, hogy a nemzetiségek Magyarországon érezzék otthon magukat. A nagy apparátussal ellátott következő tanulmány Eötvös szerepét vizsgálja a magyarországi zsidó emancipációban, különösen 1840-es felsőházi beszédét és ennek nyomtatásban kiadott bővebb változatát Várdy hangsúlyozza: Eötvös volt az egyetlen, aki a kortársakkal ellentétben semmiféle feltételhez sem kívánta kötni az emancipációt. Az 1867-es törvény megalkotásában játszott szerepe kevésbé világos, de az előkészítésben szerzett érdemei vitathatatlanok. Az 1840-es években írott politikai esszékről szóló nagyobb tanulmány megjelent a Triumph in Adversity c. Somogyi Ferenc-emlékkönyvben, ott már ismertettük. A harmadik rész Trianonról és a magyar kisebbségek kérdéséről szóló írásokat tartalmaz. Várdy Béla Trianonnak a magyar gondolkodásra, elsősorban a történetírásra tett hatását elemzi és a két világháború közötti irredentizmus jellegét. Trianon ellenére Nagy-Magyarország képe mélyen beivódott a kortársi gondolkodásba, bár a történeti jog hangoztatása ekkor már korszerűtlen volt. Az irredentista politika nagy hibája volt, hogy nem a korszerű nemzeti önrendelkezés alapjára állt, a részleges revízió érdekében. (Tollhiba, hogy Várdy a békeszerződést a versailles-i palota tükörtennében íratja alá a trianoni palota helyett.) Huszár Ágnes Reményik Sándor (Végvári) költészetét mutatja be nagy beleélőkészséggel. Hangsúlyozza elkötelezettségét, de kiemeli vitathatatlan költői, esztétikai érdemeit is. Várdy Béla az erdélyi magyar-román kapcsolatok jellegét vitatja, nemzeti vagy társadalmi elnyomás, a 18-20. században. Megállapítása szerint társadalmi elnyomásról volt szó. A cikk voltaképpen kommentár Bődy Pálnak Eötvös és a magyar-román viszonyról szóló előadásához, ill. Deák Istvánnak a kérdést 1848-49 vonatkozásában tárgyaló előadásához (a három írás együtt jelent meg egy gyűjteményes kötetben.) Bődyvel vitatkozik, aki a magyar és a román nyelvért vívott harcot azonosítja, holott két egészen különböző kontextusban zajlott le. Ebben persze Várdynak igaza van, funkcionálisan mégis azonos vagy legalábbis összehasonlítható jelenségekről volt szó. Az 1868-as nemzetiségi törvényt Várdy, saját régebbi álláspontjával is ellentétben, már nem tartja elégségesnek, még ha meg is valósították volna, ekkor már csak valamiféle föderalizáció segíthetett volna. Deák kiegyensúlyozottan mutatja be a magyar-román viszonyt a forradalom idején, mindkét félnek voltak hibái, mindkét fél veszített is, meg nyert is, a románok társadalmi vonatkozásban. Az utolsó, 1983-ban írt tanulmányban Várdy a kárpátaljai magyarok helyzetét mutatja be, Kárpátalja történetének vázlatába beállítva. Az 1945 utáni helyzetet eléggé vigasztalannak látja, az orosz és ukrán iskolák túlsúlyával a későbbi időkben. Úgy látja, a ruszinok és az oroszok rokonszenveznek a magyarokkal, vagy legalább is nem magyarellenesek, szemben az ukrán nacionalizmussal. A lábjegyzetben utal arra, hogy 1983 óta lényegesen javult a helyzet Függelékben közli a Forrás Stúdió 1971-es emlékiratát a magyar sérelmekről (ez akkor heves ellenérzést váltott ki, be is tiltották), és néhány lapnyi szemelvényt „A boldogság útján" című, magyarul is megjelent kiadványból, amely Kárpátalja történetét mutatja be. A szemelvények meggyőzőek, manapság persze már lehet rajtuk mosolyogni. A kötet jó egyharmadát a negyedik rész teszi ki, az amerikai-magyar tapasztalat címen. Várdy Béla az 1880-1914 közötti nagy gazdasági kivándorlásról írta az első tanulmányt A hivatalos cenzus 1980-ban 727 ezer magyar kivándorlót vagy egyenesági leszármazottat tartott számon, vegyes házasságokból 1 millió 50 ezer fő származott. Az 1880 előtti, 1849-ben indult szakasz még nem volt jelentős, Várdy az 1900-ig terjedő másodikat és a világháborúig teijedő, a csúcspontot jelölő harmadikat tárgyalja. A Magyarországról kivándoroltak kisebb része volt magyar, de Puskás Júlia és Rácz István százalékos becsléseit a 30% körül alcsonynak tartja, 1910-ben pl. 46% volt a magyarok aránya. A magyarokat a hatóságok nehezebben engedték ki, sokan illegálisan mentek, ezért nem tartották őket számon. A kivándorlók között a parasztság arányát 89%-ra teszi, szemben Rácz 75-80%-os becslésével. Arra is utal, hogy a push-effektusnál erősebb volt talán a puli-effektus, a húzó hatás, hiszen a jó körülmények közt élő németek és a nagyon elesett ruszinok soraiból egyaránt 10% körül volt a kivándorlás. Inkább a mobilitás történeti hagyományai számíthattak itt. Számszerűen is felsorolja, hol telepedtek le a magyarok, elsősorban a keleti iparvidék közelében, Florida és Kalifornia csak az 1960-70-es években vált fontossá. Ugyancsak Várdy tárgyalja a következő tanulmányban a magyarok helyzetét Amerikában, itt idéz a clevelandi Szabadság c. lapban 1909-ben megjelent, mintegy ezer főre kiterjedő levélgyüjteményből, amely a kivándorlás gazdasági okait