Századok – 1991

Történeti irodalom - Horváth Pál: Az Emberi Jogok egyetemes üggyé válása. A Déclaration des droits de l’home et du citoyen születésének kétszázadik évfordulójára (Ism.: Hamza Gábor) III–IV/373

TÖRTÉNETI IRODALOM 373 beszélni. Nem lehet elkerülni a kérdésfelvetést, hogy mennyiben vezettek a kutatások során feltárt jelenségek a magyarországi zsidóság jelentűs részének fizikai megsemmisítéséhez. Fisher egyértelműen leszögezi álláspontját: „A magyarországi zsidóság fiyilcai megsemmisítését nem lehet a magyarországi antiszemitizmussal magyarázni vagy abból levezetni, de nem lehet attól teljesen elválasztani sem." A szerző számára a magyarországi politikai antiszemitizmusnak alapvetően három fokozata létezett a történelem során. Az első a dualizmus korszakában, amit a politikai életben, pártpropagandában való megjelenése ellenére alapvetően társadalmi-politikai antiszemitizmusnak lehet nevezni. A második az első világháború, a forradalmak, s a nem magyar lakosságnak a magyar államból való kiszakadása után az államilag hirdetett és gyakorolt politikai antiszemitizmus, a harmadik fokozat, amellyel a Fisher már nem foglalkozik: a „nemzetiszocialista megsemmisítés politika", amelynek meghatározó eltérése a korábbi fokozattól a bürokratikusán szervezett volta. Az egyes korszakok elemzéséből egyértelműen kitűnik, hogy a szerző érti és érzi a magyar történelem meghatározó összefüggéseit. Az, hogy bizonyos pontokon nem ugyanazt hangsúlyozza, mint honi szerzőink: például a nyolcvanas évek antiszemitizmusánál nem tér ki a centrális „hatalom" és a helyi „társadalom" konfliktusának szerepére, az antiszemitizmus, mindenekelőtt tiszántúli és somogyi elterjedésére az lehet akár szakmai megítélésbeli eltérés, s nem pusztán a németországi antiszemitizmus ismeretének túlzott lenyomata gondolkodására. A húszas évek elemzése, ugyanakkor, ahol a (Bajcsy-Zsilinszky Endre és Gömbös Gyula körül összpontosuló fajvédő csoport, Szabó Dezső, Andrássy Gyula és Szekfü Gyula antiszemitizmusának s ezek hatásának közös és eltérő vonásaira tér ki, egyértelműen mutatják, hogy az adott munkát olyan történész írta, akinek Magyarországgal foglalkozó további munkáit is nagy érdeklődéssel várhatjuk. Szabó Dániel HORVÁTH PÁL AZ EMBERI JOGOK EGYETEMES ÜGGYÉ VÁLÁSA A Déclaration des Droits de l'Homme et du Citoyen születésének kétévszázados évfordulójára Az MTA Államtudományi Kutatások Programirodájának kiadványa . Budapest, 1989. 80 I. A megkésett polgári átalakulások korától datáljuk azokat a történelmi lehetőségeket, amelyek népünket az emberi jogok megalapozói közé sorolhatták volna. Valójában azonban csak a modern jogállamiság kiteljesedése teheti majdan megalapozottá az idevágó várakozásokat. Vagyis számos nép sorsával osztozva, ama kis nemzetek közé soroltunk be, amelyek már vagy két évszázada a jövő zenéjének a partitúrájába is betekinthettek, de csak nagy ritkán nyílott mód ara, hogy pl. a „droits de l'homme" alapelemeit maradandóan gazdagítsák. A demokratikus államfejlődés korszakának legújabbkori vívmányát leszámítva van mégis valami, ami joggal szólásra bírhat bennünket a nagy történelmi évforduló alkalmával. A szomszéd népekkel egyetemben részesei voltunk ugyanis az emberi jogok továbbfejlesztésének a megkésett polgári átalakulás időszakában. Az ún. kulturális jogok, ill. a tudomány felszabadításáról van szó ilyen értelemben, amely - mint ismeretes - csak a modern polgári átalakulások harmadik nagy történelmi változása nyomán válhatott valósággá. A polgárság politikai, ill. gazdasági felszabadítása után még nem kis időnek kellett tehát eltelni, hogy a kulturális (és méginkább, hogy a szociális) jogok intézményesüljenek a modem társadalmak életében. így van az, hogy az Emberi és Polgári Jogok Deklarációjának a születése (1789) után közel fél évszázaddal bontogatja csak a szárnyait az a porosz-német, osztrák-magyar mintákba ötvöződő modem eszmerendszer, amely modellt képezett szélesebb értelemben is a kulturális jogok, ill. a tudomány szabadságának a törvénybe iktatására. Eleink a Libertás Magna Chartájaként (Vécsey T.) tekintettek ilyen értelemben az 1848. évi 19. tc.-ben foglalt tanszabadságra. Távolról sem vált teljessé ezáltal persze a droits de l'homme katalógusa, az előrelépés azonban még így is maradandónak bizonyult. Nem véletlen tehát,