Századok – 1991

Történeti irodalom - H. Balázs Éva: Bécs és Pest-Buda a régi századvégen 1765–1800 (Ism.: Vörös Károly) III–IV/367

TÖRTÉNETI IRODALOM 367 érzékkel elemzi a II.Sándor (1855-1881) idején hozott reformok előkészületi vitáit, a változások híveinek és ellenfeleinek küzdelmét. Rendkívül tanulságosak az igazságügyi, hadügyi, oktatásügyi reform, valamint a zemsztvo- és sajtótörvény kidolgozásáról, végrehajtásáról Írott megállapítások, amelyek szerint a „forradalom fölülről" egyesíti a konzekvens rombolást és a bonyolult manőverezéseket, „oldalazásokat" Figyelemre méltóak Ejdelman azon észrevételei is, amelyeket Lorisz-Melikov, Vitte és Sztolipin reformjai kapcsán fejtett ki. A szerző ezt követően az 1905-ös év forradalmi változtatásait, köztük az alkotmány bevezetésének és a parlament (Állami Duma) összehívásának jelentőségét értékeli. A 20. századi nagy társadalmi „átalakítások" rövid elemzése után Ejdelman összegzi azokat a tanulságokat, amelyekkel az orosz múlt a fölülről végrehajtott reformok megvalósításában szolgál a kései utódoknak. Általános konklúzióként említi a szerző az alábbiakat: 1. A „forradalom fölülről" az orosz feltételek közepette egyrészt rendkívül hatékony, mivel az országban a legnagyobb erőt képviselő, korlátlan állam hajtja végre. 2. Ez a plusz azonban igen gyorsan mínusszá válik, mihelyt a reformok folytatódnak és a változásokat be kell vezetni. Ε nagyszabású reformok ugyanis kudarcra vannak ítélve, ha azokat „alulról" nem támogatják. 3. Energikus, kreatív emberek közreműködése nélkül az „átalakítások" nem hozhatnak eredményt 4. Támogatók mindig akadnak a változtatások keresztülvitelére, mivel a reform felfedezi és létrehozza őket. 5. A reformfolyamatokban óriási, de gyakran nem eléggé megbecsült szerepet játszik a progresszív értelmiség. 6. Minden forradalomnak, reformnak feltétlen velejárója az előző bürokratikus apparátussal folytatott harc, a „gépezet" felszámolása és egy másikkal történő felcserélése. 7. A fölülről kezdeményezett gyökeres reformok legbiztosabb alapja: azok szüntelen folytatása, kiterjesztése és jól működő visszacsatolási rendszerek (piac, nyilvánosság, demokrácia) megteremtése, amelyek lehetővé teszik a politikai és a mindennapi élet minél hatékonyabb koordinálását. A könyv epilógusának üzenetét Ejdelman így fogalmazza meg: „Az újabb, hatalmas kísérlet a szemünk láttára folyik. Ha nem sikerül, és újabb tizenöt-húszéves stagnálás vár ránk, ha a dolgok nem kedveznek majd »a felvilágosodás szabad fejlődésének«, az ország az olyan, átalakításra nem hajlandó hatalmak sorsára jut, mint az Oszmán Birodalom... Visszafordíthatatlan változásokra lesz ítélve, rendkívül súlyos válságperiódusokra, óriási áldozatokra, amelyek nyomán előbb-utóbb mégiscsak kénytelen lesz a piaci törvényeket érvényesíteni és bevezetni demokratikus intézkedések egész sorát... Hiszünk benne, hogy sikerülni fog - más már nem maradt számunkra." V. Molnár László H. BALÁZS ÉVA BÉCS ÉS PEST-BUDA A RÉGI SZÁZADVÉGEN 1765-1800 Magvető Kiadó. Budapest, 1988. 342 i. A magyar történetírás utolsó két évtizedének egyik központi kutatási témája - nem utolsó sorban az 1970-ben megindult mátrafüredi konferenciák által kezdeményezve - a felvilágosodás és ezen belül különös hangsúllyal a felvilágosult abszolutizmus problematikája lett. Nem sajátosan magyar jelenség ez az érdeklődés: a felvilágosodás kutatásával történetírásunk - és nem kis mértékben a vele e ponton szorosan együttműködő irodalom- és tágabban vett eszme- és művelődéstörténet - széles európai kutatásba kapcsolódott bele. Olyan kutatásba, mely mintegy válaszként a totális állam ha már csak csökevényes, de nem kevésbé brutális erőszak és hatalom kultuszára, a táisadalomszervezés szelídebb, intellektuális, nyitott, toleráns formáit kívánta rekonstruálni és felmutatni az emberi jogok iránt ismét fogékony és azokat újrafogalmazni is kész világnak. H. Balázs Éva könyve ennek a rekonstrukciónak és újrafogalmazásnak a hazai történet e korszakra vonatkozóan gazdag és sokoldalú tényanyagán való megvalósítására vállalkozik, - ennek során az ábrázolás teljességének mindazokat az igényeit is kielégítendő, melyeket a magyar történet készülő tízkötetes összefoglalása állít az e korszak történetét író historikus elé. Ilyetén célkitűzésének megoldására törekedve a könyv témáját (melyet a cím sajnos pontatlanul sőt némileg félreérthetően fejez ki) két csaknem teljesen azonos terjedelmű részben mutatja be. Az elsőnek a tárgya a felvilágosodás kibontakozásának az 1740-es évektől induló, Mária Terézia személyisége által nagyban meghatározott, az ő politikájában kifejeződő négy évtizedes korszaka - elsősorban annak két utolsó évtizede. A másodiké a sajátlag a Habsburg birodalom igényeitől és lehetőségeitől alakított, azok jegyében immár kiteljesedett felvilágosodásnak II. József alatt mindössze egy, s még a józsefi rendszer elhalásával együtt is csupán alig másfél-két évtizede.