Századok – 1991

Közlemények - Kabdebó Tamás: A magyar–ír párhuzam és Arthur Griffith magyar történeti forrásai III–IV/309

312 KABDEBÓ TAMÁS Noha Doheny magyar földrajzi ismeretei kissé elnagyoltak, megállapítása két vonatkozásban is figyelmet érdemel, nevezetesen, hogy csak gondosan megválasztott hazai terepen lehet az ellenséget sikeresen visszaverni; valamint, hogy Doheny és rokonérzelmű honfitársai behatóan tanulmányozták a magyar eseményeket. Utólag könnyű lenne azt mondani, hogy A Fiatal Írországért hívei 1848 után már-már a magyar példa követésére szólítottak fel, amiről egyelőre szó se volt, hiszen egy vállalkozás próbája a siker. Márpedig Magyarországot 1849-ben — jó tíz évre — újra bilincsbe verték. Az ír kortársak ugyanakkor nem tévesztették szem elől, hogy 1. a magyar szabadságharc több mint egy év után az egyesített osztrák-orosz haderő, túlsúlya miatt bukott el; 2. akárcsak ők, A Fiatal Írországért mozgalom tagjai, 48-as menekültek, Fenian-hí\ek és más elítélt hazafiak szétszóródtak a világban, a magyarok is emigrálni kényszerültek az 1848-at követő megtorlás elől; továbbá ahogy az írek, úgy a magyarok sem mondtak le hazájuk függetlenségéről. John Mitchel szavaival: „Az osztrák hatóságok tiszteket akasztanak és lőnek főbe... Kossuth, az áldott emlékű kormányzó és Bem tábornok, a nagy öreg — Törökországba száműzöttek. Mások — magyarok és lengyelek — az Egyesült Államokban keresnek menedéket. Igazság és jog mindenütt vérbe fojtva."2

0 Mitchelt 1848 májusában tartóztatták le, később bíróság elé állították, és 14 évre kitoloncolták az országból. Az idézett sorok 1850-ben a Jóreménység fokán íródtak a Kossuthtal2

1

való érthetően mély együttérzés hangnemében, aki akkor épp a törökországi Kiutahiában élt száműzetésben. 1851 nyarán Kossuth visszanyerte szabadságát, és — Anglián át — Amerikába távozott, hogy pénzt gyűjtsön a magyar ügy, közelebbről egy Magyarország fegyveres felszabadítására irányuló akció érdekében. Mitchel Börtönnapló-]ának (Jail Journal) tanúsága szerint (lásd 148., 205., 279-80., 288-992., 355-56., 441-42., 454-58. oldalak) érdeklődéssel követte sorsának alakulását. A Fiatal Írországért egy másik résztvevője, aki szabadlábon volt az idő tájt, felkereste Kossuthot New-Yorkban 1852 kora tavaszán. Thomas Devin Reilly22 1852. április 24-i levelében részletesen beszámol Mitchelnek a Kossuthtal való találkozásáról, amelyből jócskán idéz könyvében. Némi élcelődés után és a fennálló véleménykülönbségek ellenére (Reilly ugyanis nem helyeselte, hogy Kossuth fűhöz-fához — nevezetesen az angol liberálisokhoz — fordult segítségül),2

3

ezt írta Mitchelnek: „Én mindenesetre az ír republikánusok legteljesebb rokonszenvéről és együttérzéséről kívántam őt biztosítani." Amihez Mitchel a következőt fűzte: „Szinte látom őket a vita hevében... Hát még együtt micsoda triót alkottunk volna."2

4

Majd a Micheltől hallottakon elmélázva az is eszébe ötlött, hogy Kossuth, akit ő előzőleg tréfásan afféle „kalmüknek" vagy „tatárnak" képzelt magában, végülis egy O'Connel-szerű jelenség.2

5 Mialatt Kossuth és száműzött honfitársai azon igyekeztek, hogy Európát megnyerjék a magyar függetlenség ügyének — direktorátust alakítva (Kossuth, Teleki, Klapka részvételével), amely titkos diplomáciai egyezményt kötött III. Napóleonnal és Cavour herceggel, hogy azok intervenciós csapatokat küldenek Magyarország felszabadítására — addig az otthon maradt politikusok „passzív ellenállással" igyekeztek meghiúsítani az osztrák hatóságok adminisztratív intézkedéseinek végrehajtását. Ez utóbbi az adófizetések, az állami hivatalok betöltésének, a birodalmi parlament-