Századok – 1991

Közlemények - Czövek István: Modernizálódás és oktatáspolitika Oroszországban a 19. század második felében III–IV/298

OROSZORSZÁG A 19.SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN 301 szakembereket lehetett külföldről is szerezni, hanem egy alapfokú intelligenciaszint megteremtése során. A 19. század elején Oroszország a hagyományos egyetemi ágazatokban nem sokkal maradt el a nyugat-európai országok mögött, s nem volt komoly gond a középfokú képzés elért szintjével sem, mely elsősorban humán jellegű ismereteket biztosított, és az állam hivatali apparátusába szolgáltatott emberanyagot. Az alsófokú oktatás azonban igen kezdetleges szinten állt, s az orosz kormányzat egyenesen azt hangoztatta, hogy a parasztságot egyáltalán nem kell tanítani, nemhogy kötelező jelleggel, de sehogy. így éppen a modernizálás szempontjából legfontosabbnak tekinthető területen, az alsófokú oktatásban volt a legnagyobb az elmaradottság. Mindössze annyi történt, hogy kialakították az elemi oktatás rendszerét, az iskolatípusokat, az egy osztályos, de három évfolyamból álló falusi és a négyosztályos, hat évfolyamból álló városi iskolákat. Nagyjából ezzel azonos időben zajlott le a közép- és felsőoktatás reformja is, mely bár kissé késve, de kialakította az ún. klasszikus gimnáziumok és az inkább természettudományos profilú reáliskolák párhuzamos rendszerét. Egyidejűleg kinyilvánították azt az oktatáspolitikai elvet, hogy a gimnáziumok, melyek elsősorban a nemességnek voltak fenntartva, a felsőfokú oktatási intézmények számára képeznek embereket. Az eredetileg nem 8, hanem 6 osztályos reáliskolákból (melyeket később még egy osztállyal bővíthettek) nem lehetett egyetemekre jelentkezni. Ezek a reáliskolák a polgárság igényeit voltak hivatva kielégíteni, mivel a gyakorlati gazdasági tevékenységre készítettek elő. Az 1880-as évek ellenreformjai a középfokú oktatásnak ezt a rendkívül erőteljes osztályjellegét nyersen meg is fogalmazták Gyeljanov közoktatásügyi miniszter rendeletében, mely szerint „szakácsnők meg hasonlóak" gyermekei még középiskolába sem kerülhetnek. Az orosz felsőfokú oktatásban sokáig lényegében véve a középkori egyetemi típus volt a meghatározó. Az országban kilenc egyetem volt,amelyek elsősorban közigazgatási és egészségügyi teendők ellátására képeztek embereket, illetve a középfokú oktatás ellátására. Még 1902-ben is az egyetemi hallgatók 1,4%-a teológiára, 7,1 %-a a történeti-filológiai karra, 23,2%-a fizikai-matematikai karra, 38,4%-a jogi, 29,1 %-a pedig az orvosi karra iratkozott be. A tanítóképzés sem állt magas színvonaon, a 174 millió lakosra 111 tanítóképző intézet jutott kb. 10 ezer hallgatóval.8

A szakoktatás területén viszont rendkívül változatos a kép, hiszen az ország területén kb. 200 középfokú szakiskola működött. Ezek az iskolák azonban nem a modernizálódás koncepciójából, hanem a szükségletek kényszeréből jöttek létre. Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon felismerte-e a kormányzat az alsófokú oktatási rendszer kiegészítésének a gazdasági fejlődéssel összefüggő szükségességét — nemmel kell válaszolnunk. A nevelés kérdését egyetlen szempont miatt tekintette fontosnak, nevezetesen, hogy az oktatási intézmények révén az emberek tömegeiben tudatosíthassa az alattvalói hűség elsődlegességét, de még ezt sem elsősorban az iskoláktól, hanem inkább az egyháztól várta. Az alsófokú oktatás alacsony színvonala ellenére a század vége felé mégis bizonyos gazdasági növekedés indult meg, ez a tény azonban nem von le annak a tételnek az igazságából, hogy az alsófokú oktatás színvonala valóban fontos eleme a fejlődésnek. A kialakult helyzetet főként a két nagyváros, Moszkva és Pétervár in-