Századok – 1991
Közlemények - Czövek István: Modernizálódás és oktatáspolitika Oroszországban a 19. század második felében III–IV/298
300 CZÖVEK ISTVÁN mikéntjét a cári rendszer társadalmi természete, hatalmi bázisa határozta meg. A modernizálás döntő mozzanata az 1861-es jobbágyfelszabadítás volt, mely a már-már forradalommal fenyegető társadalmi elégedetlenség hatására született. A manifesztum aláírásának napján (február 19.) olyan méretű elégedetlenséget regisztrálnak a visszaemlékezések, melyek szükségessé tették a katonaság diszlokációjára vonatkozó tervezetek és egyéb konkrét védelmi intézkedések rögzítését egy feltételezett forradalmi megmozdulás esetére mindkét fővárosban. Erre a lépésre az 1861. évi diáklázadások is okot szolgáltattak, melyeknek egyik ismert vezetője G. Haideburov6 volt. A kiáltvány aláírása időlegesen feloldotta ugyan a feszültséget, de végsősoron nem lezárása, hanem kezdete volt egy folyamatnak, mely egyéb, a polgárosodás felé mutató reformok megfogalmazásában, törvénybe iktatásában öltött testet. Ennek szellemében sor került többek között az igazságszolgáltatás, a zemsztvók, a városi dumák, az iskolák és a hadsereg reformjára is. Azonban mind a jobbágyfelszabadítás, mind pedig az azt követő reformok felemás jellegűek, ellentmondásosak voltak, mivel ezeket a modernizálási törekvéseket valamilyen formában össze kellett egyeztetni az abszolutizmus társadalmi támaszát képező nemesi földbirtokosok érdekeivel. Ennek egyik mutatója az volt, hogy végsősoron változatlan maradt a cári abszolutizmus politikai rendszere. Hiába reformálták tehát az intézményeket, ha az önkényuralmi rendszerben a cár bármilyen utasítása a formától függetlenül törvénynek minősült. A cár minden igyekezete ellenére azonban a rendszer társadalmi bázisa erősen leszűkült. Válasszuk ki most ennek az Oroszországban zajló modernizálódási folyamatnak egy területét, az oktatásügy kérdését,7 s vizsgáljuk meg, hogyan érvényesültek ennek átalakításában a fentebb említett ellentmondások. A modernizálódás folyamatának országonként rendkívül változatos feltételei között egy közös pont minden esetben fellelhető, ez pedig az emberek pszichológiai, műveltségi színvonala átalakításának szükségessége. Egyetlen társadalom sem mondhat le ugyanis a nagyobb teljesítményre ösztönzés, a munkakultúra javítása, az önálló kezdeményezőkészség, az egyéni műveltség, a szaktudás tudatos irányításának lehetőségéről. A problémák ugyanis nem akkor keletkeznek, amikor egy társadalom elmarad a többitől, hanem akkor, amikor elmarad saját lehetőségeitől. A rendkívül nagyméretű anyagi ráfordítások mellett a társadalmi intézményrendszer és az emberek szellemi színvonalának emelése terén jóval nagyobbak a lehetőségek, hiszen az anyagi vonzatok itt kevésbé jelentősek. Az ún. elmaradottság- vagy fejlődéselméletekben alapvetően két okot jelölnek meg a hátrányos helyzetet kiváltó tényezőként. Az egyik irányzat szerint egy adott ország gyengénfejlettsége gazdasági-technológiai, a másik szerint társadalmi-kulturális okokra vezethető vissza. Vannak persze a közgazdasági és a szociológiai magyarázatokat egyesítő elképzelések is. Oroszországra ez utóbbi a jellemző, hiszen a jobbágyfelszabadítás és az azt követő polgári reformok bevezetése után rendkívüli jelentősége volt annak a kérdésnek, hogy milyen módon lehet az embereket (nemcsak tömegüket, de kulturáltsági fokukat is emelve) bevonni a tőkés árutermelés folyamatába. Nem annyira a szakképzettség területén lépett fel ez az igény, hiszen
