Századok – 1991
Közlemények - Kováts Stefan: Az 1849. évi orosz katonai intervenció Magyarországon. A magyar forradalom és szabadságharc az európai nagyhatalmi érdekek középpontjában III–IV/268
274 STEFAN KOVÁTS főhercegnő, aki akkor még reménybeli jövendő császárné volt.3 5 Neki viszont volt egy növekvő fia, Ferenc (József), ezért feltehető, hogy ő István főhercegben nem a dinasztia és a birodalom jövő emberét, hanem inkább fia jövendő riválisát látta, amikor István és Olga házasságát a valláskülönbség leple alatt ellenezte. A vallás tehát csak ürügy volt, hiszen István apja, József nádor három házasságában egyik felesége sem volt katolikus.3 6 Azonkívül a Habsburgok, ha dinasztikus érdekekről volt szó, voltak annyira rugalmasak, hogy a házassági kérdéseket külön szerződésekkel mindig saját javukra tudták szabályozni. Metternich a pápához utasította Miklós cárt, akit ő természetesen előzetesen, gyors futárral már „megdolgozott". A Vatikán és az orosz udvar közt az oroszországi katolikusokkal való bánásmód miatt feszült volt a hangulat, ezért Metternich remélte, hogy a pápa az orosz házassági ajánlatot könnyen el fogja utasítani. Miklós cár nem volt hajlandó a bécsi „kosarat" minden további nélkül elfogadni, és személyesen utazott Rómába. Metternich azonban elszámította magát, mert a pápa, IX. Pius nemcsak főpap, hanem politikus is volt, s a cár tapasztalta, hogy a házassági akadály oka nem Rómában, hanem Bécsben van. Miklós cár ugyancsak sikertelenül próbálkozott saját sógoránál, József nádornál, István főherceg apjánál is interveniálni. Ő a legnagyobb örömmel beleegyezett volna fia és Olga nagyhercegnő házasságába, de nem mert a császár, valóságban Metternich akaratának ellenszegülni.37 (Ferdinánd császár valószínűleg fel sem fogta, miről is volt szó.) A bécsi udvar, látva a cár szívós fáradozását, felfedezte hirtelen, hogy a magyarokat a nádor fiának egy orosz nagyhercegnővel kötendő házasságának híre „nagyon felizgatta", s félő volt, hogy ez a tervezett házasság Istvánnak nádorrá választását megakadályozhatná. 1848 forradalmi hónapjaiban, amikor István főherceg már Magyarország nádora volt, és az ország a reformmozgalmak ellen mindinkább érezte az udvar ellenállását, Kossuth többször ajánlatot tett a fiatal nádornak a koronára (hogy ehhez volt-e joga, az más lapra tartozik). A dinasztia, de főleg Zsófia félelme fia, Ferenc (József) hatalmi állása miatt indokolatlan volt. Ha Istvánt „más fából faragták volna", és az országot a Jellasich vezette horvát invázió idején nem hanyatt-homlok menekülve hagyta volna el, akkor VI. István magyar királysága és a dinasztia egy magyar ágra szakadása (à la Orléans) a forró szeptemberi napokban tényleg lehetséges lett volna. István magyar királyságát Oroszország sem ellenezte volna, mert az sem a „monarchikus", sem a „dinasztikus" elvet nem sértette, minthogy a Habsburg-dinasztia állásában Magyarországon a személyi tróncsere által nem történt volna változás. Még kevésbé ellenezte volna Oroszország István királyságát, ha Olga nagyhercegnő István feleségeként magyar királyné lett volna. Joggal tehetjük fel a kérdést, a cár Magyarországon ebben az esetben is tényleg beavatkozott volna? 1847 második felében a politikai és szociális feszültség olyannyira megnövekedett mindenütt, hogy az egész kontinens mozgásba jött. Ehhez még más tényezők is hozzájárultak; mint két katasztrofális termés (1846-1847), tömeges munkanélküliség és annak következményeként általános elszegényedés (városi és vidéki „pauperizmus), melyek természetszerűleg megteremtették a forradalom kitörésének közvetlen feltételeit. A Habsburg Birodalomban a különböző nemzetiségekben feszülő centrifugális erők csak még jobban fokozták a forradalmi veszélyt. Mivel az európai forradalmakat különböző típusokba lehet osztályozni kiindulópontjuk és céljuk szerint,
