Századok – 1991

Közlemények - Kováts Stefan: Az 1849. évi orosz katonai intervenció Magyarországon. A magyar forradalom és szabadságharc az európai nagyhatalmi érdekek középpontjában III–IV/268

AZ 1849. ÉVI OROSZ INTERVENCIÓ 273 cegnő már Teplitzbcn megnyerte Metternich tetszését és csodálatát, de ekkor még sem 6, sem a cári család nem sejthették, hogy az osztrák államminiszter politikája pár évvel később milyen messzemenő hatású szerepet játszik a két dinasztia családi összeköttetésének megakadályozásában.2

9 A cár találkozott Bécsben egyebek között sógorával, József nádorral is, aki első elhunyt felesége révén a cári családdal rokonságban volt, és aki felvilágosította a cárt a császári család és a birodalom viszonyáról, s a cárnak sokkal objektívebb képet adott, mint amilyent neki Metternich festett. Jelen esetben a cár számára sokkal fontosabb volt a politikánál, hogy József nádornak egy házasulandó sorban lévő fia volt, István főherceg (akkor éppen nem tartózkodott Bécsben), akiről tudott volt, hogy apja utódaként a nádori méltóság várományosa.30

Az orosz trónörökös, Sándor nagyherceg már korábban megismerkedett Istvánnal, s ő hívta fel a család figyelmét rá, mint lehetséges jelöltre.31

Ezentúl a cár István Viktor főherceget, mint jövendő „potenciális vőjelöltet" tartotta számon. Néhány év múlva Olga nagyhercegnő nagyon szép dámává fejlődött. Az orosz udvar királynői koronát szánt neki. A cár választása István főhercegre esett, aki ugyan nem volt király, de éppen fiatalsága folytán különleges helyet foglalt el a Habsburg dinasztiában, és akire reményteljes jövő várt. (A Habsburg-család nem volt abban az időben különösen kedvező helyzetben a férfi családtagokat illetően. Nem ok nélkül volt a cárnak lesújtó véleménye a Habsburg főhercegekről, amikor azokat családi és politikai szempontból szemügyre vette: „...Lajos főherceg határozatlanabb, mint valaha, Ferenc (Ferenc József apja) trónörökös egy karakter nélküli férfi, egy semmiség... a huszonhét főhercegből öt koros, a többiek fiatalemberek és gyerekek..."3

2 István főherceg és Olga nagyhercegnő nem ismerték egymást személyesen, ennek ellenére Olga nagyhercegnő azonnal hajlandónak mutatkozott Istvánnal házasságra lépni. (Csak képről és leírásból ismerte a férjének jelöltet.) István házasodási szándékáról nem tudunk megbízható adatot, feltehetően nem is volt ilyen komoly szándékában, aminek okát csak találgatni lehet, ugyanis élete végéig (1867) nőtlen maradt. Azonkívül az uralkodók gyermekeit nem nagyon kérdezgették akaratuk felől. Mindenesetre vannak jelek, melyek szerint István főherceg, ha a dinasztia tényleg Olgával való házassága mellett határozott volna, ennek a „családi parancsnak" engedelmeskedett volna. Az akkor uralkodó diplomáciai szokásoknak megfelelően a cár hivatalosan felajánlotta Olga nagyhercegnőt Ausztriának. A Habsburgok házassági ügyei hivatalosan a császár hatáskörébe tartoztak, vagyis de facto Metternichébe, aki az ilyen ügyeket féltékenyen kézben tartotta, de nem mindig szigorúan az államérdek alapján, hanem nagyon vigyázott arra, hogy a házasságuk révén főhercegek és főhercegnők az ó hatalmi állását ne veszélyeztessék.33

Az orosz házassági ajánlatot Ausztria nevében Lajos főherceg és Metternich közösen utasította el, mert a Habsburg Birodalomban semmi további orosz befolyást nem kívántak. Ezt azonban így nem lehetett csak úgy egyszerűen a cár tudomására hozni, a házasság akadályát meg kellett jelölni. S erre hivatalosan a házasulandó felek valláskülönbsége szolgált, Olga ugyanis a görög-ortodox egyházhoz tartozott. Metternich hajánál előhúzott indokait osztották a dinasztia bigott katolikus nőtagjai, mint Anna Mária császárné34

, és főleg Zsófia