Századok – 1991
Tanulmányok - Palotás Emil: Ausztria–Magyarország és a háborús válság 1887/88-ban III–IV/229
248 PALOTÁS EMIL összpontosításról ezért teljesen lemondtak, az egyéb diszlokációs változtatásokat is a minimumra csökkentették, hogy még ürügy se maradjon arra, hogy a Monarchiát agressziós szándékkal vádolhassák. Az elfogadott terv lényegében azon munkálatok szerény méretű továbbfolytatását jelentette, amelyekről az esztendővel korábbi háborús riadalom idején döntött egy hasonló grémium.8 9 A katonai konferencia határozatainak kivitelezéséhez természetesen pénzre volt szükség. Biztosításáról december 18-án közös miniszteri értekezlet tárgyalt.9 0 A helyzet komolyságát jelezte, hogy a résztvevők, ritka kivételként a közös minisztertanácsok történetében, érdemi, tartalmi vitát folytattak a napirenden szereplő problémáról, úgy, mintha a háború vagy béke alternatívájáról ott nekik kellene dönteni. De nem lehetett másként, hiszen ha a katonák és Kálnoky valóban számoltak egy háború kitörésével, úgy az alkotmányos fórumokat komolyan kellett venniök.9 1 Ami viszont ellentmondásban állt az igazi háborús elszánással, az az előkészületekre igényelt összeg nevetségesen alacsony volta: 16 millió akkori forint. Az már más lapra tartozik, hogy a magyar és az osztrák kormány (bizonyára megkövesedett szokásból) még ezt is sokallta. Kálnoky az orosz veszély nagyságát állította expozéja előterébe, ellentétben a tíz nappal korábbi konferenciával. Most azt emelte ki, az orosz fegyverkezés elviselhetetlen nyomássá nőtt, a cárt lehetetlen elképzeléseitől eltántorítani, a Monarchiának gyorsan cselekednie kell. A résztvevők közül leghatározottabb álláspontja Tisza Kálmán magyar miniszterelnöknek volt. Helyesnek ítélte a Monarchia addigi politikai irányvonalát, és annak töretlen továbbfolytatása mellett szállt síkra. Nem riasztotta a válság kiéleződése. Nincs ok arra, hogy a háborút mesterséges eszközökkel megakadályozzák - jelentette ki. Ez még nem volt az újdonság, de az igen, hogy a konfliktus vállalását két feltételhez kötötte: ha azt az általános helyzet elkerülhetetlenné teszi, és ha a Monarchia bizonyos lehet Németország támogatásában. Taaffe osztrák miniszterelnök gyorsan csatlakozott e felfogáshoz, és az előfeltételeket maga is erősen aláhúzta. Amikor Kálnoky utalt arra, hogy német részről még vitatják, mikor áll fenn a szövetségesi segítségnyújtás kötelezettsége, Tisza még óvatosabbá vált. Kategorikusan leszögezte, nem híve a feltétlen támadásnak, csak arra gondolt, hogy esetleg a védelemhez is a támadás formáját kell választani, ahogyan a katonák azt régebbi idő óta állítják. A maga részéről döntőnek azt tartja, hogy a Monarchia feltétlenül Németországgal egyetértésben járjon el. Ez utóbbi formulával egészen közel került ahhoz a platformhoz, amelyen korábban a katonai vezetés és Kálnoky már találkozott. így a konferencián gyorsan létrejött az elvi egyetértés, a további vita tulajdonképpen csak az igényelt összegek előállítási módjára korlátozódott. Tisza Kálmán óvatoskodó megnyilatkozása a közös miniszteri konferencián nem rögtönzés volt. Az 1887 végére kialakult válsághelyzettel kapcsolatban a magyarországi (kormánypárti és ellenzéki) sajtó már a közös miniszteri konferenciát megelőzően a miniszterelnökkel azonosan foglalt állást. A háborús pszichózis külső kiváltó okainak: az orosz fenyegetésnek és a német sajtó eltúlzott reagálásának hangsúlyozása mellett ezen megnyilatkozások közös elemét a kettős szövetségre való fokozott hagyatkozás képezte. Ez szabta meg az orosz magatartással kapcsolatos reagálást is, amely a megelőző évhez képest jelentősen megváltozott. Különösen az utóbbi körülményre érdemes felfigyelnünk. Köztudott, hogy az 1886 őszén kiélező-
