Századok – 1991

Tanulmányok - Palotás Emil: Ausztria–Magyarország és a háborús válság 1887/88-ban III–IV/229

A MONARCHIA ÉS AZ 1887-88-AS VÁLSÁG 247 megbízható információk birtokában. Deines megállapítása szerint a jó bécsiek ezzel átestek a ló túloldalára: amíg a bonyodalmak előző fázisaiban szükségtelenül hallgatott a sajtó, most a kelleténél sokkal nagyobb zajt csap.88 A december 8-i konferencia résztvevőinek állásfoglalását jórészt helyzetük szabta meg. A vezérkar főnöke és a hadsereg főfelügyelője elég okot látott arra, hogy Oroszország támadó szándékában ne kételkedjen, ezért abból indult ki, a háború előbb vagy utóbb bekövetkezik, és figyelmét arra koncentrálta, hogy az elháríthatatlan összeütközés megvívására minél jobb feltételeket biztosítson. A külügyminiszter változatlanul bízott abban, hogy a katasztrófa elhárítható, de azt is vallotta, hogy erre csakis a Monarchia óvatos és körültekintő eljárása nyújthat reményt. Hogy a veszélyérzetet csillapítsa, fejtegetéseiben mind katonai, mind pedig politikai vonatkozásban a kedvező momentumokat helyezte előtérbe. Helyzetértékelése lényeges pontokon eltért a katonákétól, és szögesen ellentétes volt azzal, amit éppen azokban a napokban a Wilhelmstrasse képviselői sugalltak a bécsi vezetőknek. A konfliktus két lehetséges színterének helyzetét számba véve Kálnoky nem látta igazoltnak akut háborús veszély létezését. Az Orosz-Lengyelországban felhalmozott katonai potenciált, bár veszélyességét nem vonta kétségbe, még nem tartotta elégségesnek azonnali támadó háború megvívására, azt pedig egészen valószínűtlennek vélte, hogy a cári hatalom a Balkánon bocsátkozzon katonai kalandba, különösen az után, hogy Anglia és Olaszország is nyíltan szembeszállt Bulgária orosz okkupációjának tervével. Az adott erőviszonyok és a nemzetközi helyzet alapján tehát ő egy téli háborúval egyáltalán nem számolt. Egy tavaszi összecsapás lehetőségét kizárni ugyan nem merészkedett, de azt csupán mint a lehetőségek egyikét vette számításba. Ferenc József sokban osztotta minisztere vélekedését, de nála nyíltabban juttatta kifejezésre bizalmatlanságát nem csak az oroszok szándékait, hanem a német együttműködés esélyeit illetően is. Kálnoky ez utóbbi téren úgyszintén optimizmust igyekezett sugallni: elismerte ugyan, hogy az 1879-es szerződés előírásainak egészen szűk értelmezésénél több az adott esetben nem várható Berlinből, de arra kész volt garanciát vállalni, hogy azt feltétlenül betartja Bismarck. Leginkább határozottnak a konferencián Albrecht látszott, aki másról nem is volt hajlandó szólni, mint a tavaszi háború kellő előkészítésének fontosságáról. Beck viszont hivatali kötelességét teljesítve minden lehetséges variációt számításba vett. így a válság békés rendeződésének lehetőségét sem zárta ki - de még ezen legkedvezőbb esetben is feltétlenül szükségesnek tartotta Galícia biztonságának haladék nélküli megerősítését, tehát a tervbe veendő intézkedések végrehajtását. További orosz intranzigencia esetén elkerülhetetlennek vélte a téli hadjáratot, de kívánatosságát természetesen tagadta. Készséggel csatlakozott tehát a konferencia egyhangú döntéséhez: a diplomácia feladata mindent elkövetni egy téli háború kitörésének megakadályozására. Mivel az uralkodó (nyilvánvalóan az éppen megszületett keleti antant hatása alatt) osztotta külügyminisztere azon nézetét, hogy a Monarchia diplomácai helyzete kitűnő, a hadvezetés ezek után kénytelen volt elfogadni, hogy katonai téren egyelőre elegendő kifejezetten csak óvatossági rendszabályokat életbe léptetni és bizonyos előkészületeket megtenni. A Beck által ajánlott nagy volumenű csapat-