Századok – 1991
Tanulmányok - Palotás Emil: Ausztria–Magyarország és a háborús válság 1887/88-ban III–IV/229
A MONARCHIA ÉS AZ 1887-88-AS VÁLSÁG 237 ként felmerült uralkodóváltás Németországban. I. Vilmos, túl 90. életévén, éppen gyengélkedett, fia betegségének gyógyíthatatlan volta az idő tájt vált publikussá. Természetesnek tűnt, hogy Salisbury biztosítékot kívánt Bismarcktól abban a vonatkozásban, hogy a trónörökössé előrukkolt, nagy oroszbarát hírében álló Vilmos herceg trónralépése után sem hagyja cserben Berlin a szövetséges Ausztriát. A kancellár minden erőfeszítése arra irányult, hogy meggyőzze Salisburyt, Ausztria védelmezése Németországnak egyenesen létkérdés.39 Nehéz felmérni, mi határozta meg a brit külpolitika vezetőjének döntését. A többször idézett érv: Bécs, majd Berlin is megfenyegették, hogy esetleges visszautasítása arra késztetheti Kálnokyt, hogy az oroszokkal keresse a kompromisszumos megoldást, kiszorítva Angliát az érdemi döntésből4 0 bizonyára hatásos volt, de aligha csak ez számított. Tény azonban, hogy november elején London mint további tárgyalások alapját, elfogadta a nyolcpontos tervezetet. Még zajlottak a német-angol tárgyalások, még bizonytalanok voltak az angol csatlakozás feltételei, amikor a központi hatalmakat magával ragadta egy sajátos háborús pánik. Az orosz fenyegetés egyszerre elviselhetetlennek tűnt, robbanásveszély keletkezett a német-orosz, ill. az orosz-osztrák határon. Az általános helyzet eme transzformációja - amelyre nyomban visszatérünk - mindenképpen csak növelhette Bécsben az Angliával való megegyezés kívánatosságát. A Keleten gyülekező háborús felhők értékesebbé tették a nyugati szövetséget. A két síkon egyidejűleg zajló fejlemények szükségképpen befolyásolták egymást. A Keletről jövő fenyegetés fokozta Bécs megegyezési készségét a Nyugat irányába. Kálnoky szinte azonnal és minden ellenvetés nélkül elfogadta Salisbury valamennyi módosító indítványát, így simán és zökkenőmentesen született meg az új hármas szövetkezés. Az angol-olaszosztrák összefogás híre kiszivárgott. Az új hatalmi kombináció létrejötte kétségkívül kijózanítólag hatott azon pétervári körökre, melyek a háborús fenyegetéstől sem riadtak vissza. A hirtelen támadt válság enyhülni kezdett, még mielőtt európai katasztrófa lett volna belőle. Az elvi hozzájárulást követően Salisbury néhány ponton módosítást kért. Kálnoky készséggel vállalta azt a kiegészítést, mely szerint a három hatalom védelmet nyújt Törökországnak olyan orosz veszély ellen is, amely Kisázsia irányából fenyegetné a szorosokat. Nehezére esett viszont beleegyeznie abba, hogy az új szövetség létét és tartalmát titkolják el a törökök elől - láttuk, részéről a vállalkozás egyik fő célja abban állt, hogy Törökországot bátorítsák. Ennek lehetősége most elveszett. Kényszerből vállalta a formára vonatkozó londoni óhajt is: a szorosabb elköteleződést jelentő közös szerződésszöveg helyett megint csak jegyzékváltások útján alakult ki az egyetértés. Magára az aktusra 1887. december 12-én került sor Londonban.41 Anglia elkötelezését nagy eredményként könyvelték el Bécsben. Az oroszellenes front erősödésére éppen akkor került sor, amikor annak a legnagyobb szükségét látták a Monarchiában: a decemberi londoni jegyzékcsere időpontjában féltek a legjobban egy orosz támadástól Galíciában. A Habsburg-monarchia legfőbb vezetői az elháríthatatlannak tűnő háború sürgős szükségleteiről tanácskoztak azokban a sorsdöntőnek látszó napokban. Úgy tűnt, a cári kormány a Balkánon elszenvedett vereségeiért közvetlenül a Monarchián áll bosszút: nagy orosz katonai erőket összpontosítottak a galíciai határ túloldalán.
