Századok – 1991

Tanulmányok - Palotás Emil: Ausztria–Magyarország és a háborús válság 1887/88-ban III–IV/229

238 PALOTÁS EMIL Bécsben huzamosabb ideje, tulajdonképpen a válság elmélyülése óta figyelő szemmel követték a szomszéd keleti hatalom minden katonai megmozdulását. Kezdetben egy esetleges balkáni expedíció lehetősége adott tápot az osztrák-magyar megfigyeléseknek és találgatásoknak. A Kaulbarsz-epizód idejétől kezdve azonban már realitásként kezdtek számolni egy közvetlenül a dualista monarchia ellen intézendő orosz támadással is. Az újabb katonai aktivizálódás első Bécsbe eljutott hírei októberben izgalmat keltettek ugyan, és nyomban felmerült az azonnali válaszadás szükségességének gondolata is, de a nyugtalankodás egyelőre nem öltött rendkívüli formát.4

2

Albrecht főherceg, a hadsereg felügyelője a maga szokásos módján azonnal megjósolta a közeli háborút,4

3

de az október 30-i konferencia a stratégiai jelentőségű északkeleti vasutak építésének meggyorsításáról látszólag még a régi mederben haladt. Beck tábornok, a vezérkar főnöke konstatálta, hogy a Monarchia Galíciában állomásozó erői túlságosan gyengék a határ túloldalán felhalmozott katonasághoz képest (ekkor 100 ezer gyalogosra és 27 ezer lovasra becsülte a határközeli orosz haderőt), de még nem hozta szóba a kiegyenlítés sürgősségét. Az elszállásolás nagy nehézségeit, az ellátási és utánpótlási gondokat, a kiképzés problémáit, tehát csupa régi, ismert okokat említve hangoztatta, hogy a galíciai garnizonokat az adott feltételek közepette nem lehet hirtelen megnövelni. A konferencia elsődleges témájával összhangban állapította meg, hogy a fő feladat változatlanul a csapatszállítás gyorsaságának és biztonságának fokozása.44 November közepére ténnyé vált az újabb orosz katonai aktivitásról kerengő híresztelések legnyugtalanítóbb eleme, a 13. lovashadosztály áthelyezése a moszkvai kormányzóságból a varsóiba. Az izgalmakat fokozta, hogy akkorra már további jelentős csapaterősítések terveiről is tudni véltek Bécsben. Az addig is kényes erőegyensúly felborulását, ezzel a helyzet kritikusra fordultát hangoztatók nyomós érvekhez jutottak. Az osztrák katonai vezetésben eluralkodott a meggyőződés, hogy orosz részről fennáll a Monarchia elleni háború közeli kirobbantásának szándéka, emiatt a gyors ellenintézkedések elkerülhetetlensége evidencia lett számukra.4

5

A felismeréstől a tettig azonban jó bécsi szokás szerint hosszú út vezetett. Oroszország összemérhetetlenül nagyobb katonai potenciáljával és kimeríthetetlen tartalékaival régóta aggódva számoltak Bécsben. Egyedüli bíztató momentumot az képezett, hogy az erők a nagy birodalom különböző részei között megoszlottak, és a nyugati határon történő koncentrálásuk a nagy távolságok és a hiányos infrastruktúra miatt sok időt igényelt. Ε tényen alapult a berlini és a bécsi vezérkar még 1882-ben megfogalmazott közös doktrínája, az orosz háborúnak egy együttes megelőző támadással való eldöntése. Ezen stratégia érdekében a szövetségesek Keleten sikert csak úgy érhetnek el, ha már a konfliktus kezdetén saját rövidebb mozgósítási és felvonulási idejüket maximálisan kihasználva minél gyorsabban összevonnak annyi erőt, amely lehetővé teszi közös offenzívájuk elkezdését még az előtt, hogy az orosz sereg befejezte volna felvonulását Lengyelországban. Tehát a hadilétszámát el nem ért cári seregtesteket kellett a Visztula mentén döntő ütközetre kényszeríteni és megsemmisíteni, s ezáltal a stratégiai győzelmet biztosítani.46 Természetesen mindkét oldalon tisztában voltak a potenciális ellenség alapvető stratégiai elképzeléseivel. így orosz részről szintén számot vetettek azzal, hogy nyu-