Századok – 1991
Tanulmányok - Palotás Emil: Ausztria–Magyarország és a háborús válság 1887/88-ban III–IV/229
A MONARCHIA ÉS AZ 1887-88-AS VÁLSÁG 233 politika izolálódását is gyorsan meghozta. Az új fordulatra adott harcias orosz reagálás viszont egyszeriben nagyon sötétre színezte az európai politikai horizontot. A háborús riadalom, a Galíciában megvívandó orosz háború réme magával ragadta a dualista monarchiát, igaz, más részről, csekély vigaszként megjavította az osztrákmagyar Balkán-politika kilátásait. Bulgária további sorsának alakulásában nagy, pozitív szerepet töltöttek be azon politikai következmények, amelyek Kálnokynak az egyensúlyozás iránti különleges érzékéből fakadtak. Maga a miniszter saját érdemének tudta be, hogy Ausztria „nem rohant elfoglalni Oroszország megürült helyét" Bulgáriában. Tudatos megfontolással és demonstratív módon tartotta tiszteletben a bolgárok oroszellenes harcokkal kivívott belső autonómiáját. Magára is vonatkoztatta, amit Pétervárral szemben hangoztatott: ott bármely egyetlen hatalom domináns befolyása szerződésellenes.2 0 Az elvhez formailag hű maradt, és nem csábult el a bolgároknak az adott szituációban teljesen érthető szirénénekétől sem; Szófiában váltig hangoztatták, fennmaradásuk egyetlen garanciájának a Monarchia harcias pártfogolását tartják.2 1 Az általuk felkínált „védő hatalom" státussal igyekezett nem visszaélni. Természetesen nem altruizmusból. Az ismerős kényszerképzet, a dominóeffektustól való régi félelem adja a közvetlen, szubjektív magyarázatot. Ahhoz, hogy ne következhessen be a félsziget egészének russzofil átváltozása, hogy Szerbia és Románia megmaradjon addigi helyzetében, Kálnoky feltétlen szükségét látta egy saját lábán álló, nemzeti létét védeni képes Bulgáriának. Nem esett nehezére „önmegtartóztatónak" lennie olyan periódusban, amikor a Monarchia minden mérvadó tényezője lemondott a területi terjeszkedésről, fő célnak a békés, civilizatórikus küldetést tartotta. Ausztria- Magyarország balkáni „missziója" tehát egy politikailag akkor jól kiaknázható vonással bővült; a balkáni országok önállóságának pártolása, a be-nem-avatkozás hangsúlyos hirdetése legsajátabb osztrák-magyar érdeknek tűnt. Nem jelenti ez persze azt, hogy a külügyminiszter általában feladta volna a szerződések tiszteletben tartandóságáról, „Európa" meghatározó szerepéről, a nagyhatalmi gyámkodás törvényességéről korábban vallott magasztos elveit. Éppen, mert ragaszkodott ezekhez, kényszerült megint kétfrontos küzdelemre. Azonnal és kategorikusan elítélte, amikor bolgár részről a kilátástalan helyzetből való kiutat a függetlenség deklarálásával, királyság proklamálásával, általános balkáni „konflagráció" kiprovokálásával vélték megtalálhatónak. Ferdinándnak és minisztereinek szüntelenül sulykolta: ápolják a jó viszonyt a Portával, rigorózusan tartsák tiszteletben nemzetközi kötelezettségeiket, keressék a nagyhatalmak jóindulatát. Önerőből nem lábalhatnak ki bajaikból: Ferdinánd nemzetközi elismerése nagyon messze van, míg az orosz okkupáció veszélye igen közeli.2 2 Fegyverként használta a nemzetközi-jogi értelemben változatlanul rendezetlen uniókérdést, és a bolgárok emlékezetébe idézte: Kelet-Rumélia sorsa a nagyhatalmak kezében van! Az osztrák-magyar balkáni pozíciók és ezen belül a bolgár ügyek további alakulására meghatározó befolyást gyakorolt az, hogy az év vége felé konkrét akcióterv elfogadásával egy szilárd hatalmi tömörülés jött létre Törökország támogatására és Oroszország visszaverésére. Az új diplomáciai kombináció a február-március folyamán tető alá hozott, de csak általánosságokra korlátozódó Földközi-tengeri hármas egyezmény minőségi továbbfejlesztését jelentette. A legfontosabb változás Anglia
