Századok – 1991
Tanulmányok - Palotás Emil: Ausztria–Magyarország és a háborús válság 1887/88-ban III–IV/229
232 PALOTÁS EMIL régenst Szófiába.1 3 Jellemző módon a cárizmus, egy esetleges új kudarc hazai reakciójától tartva, maga nyíltan nem vállalta e halva született ötlet szerzőségét, ehelyett a németeket és a törököket felváltva ösztönözte a hivatalos előterjesztés megtételére.1 4 Némi előrehaladásra éppen Ferdinánd megválasztása előtt került sor, amikor az oroszok végre feltárták kártyájukat: a rendcsinálás érdekében saját jelöltjüket, a Bulgáriában egyszer már hadügyminiszterként szerepelt Ernroth tábornokot kívánják török mandátummal a fejedelemségbe küldeni. Az Ernroth-misszió körüli hosszadalmas diplomáciai küzdelem tovább mélyítette az európai koncert kettéosztottságát. Kálnoky számára elgondolkodtató tanulságként adódott, hogy az intranzigensebbé vált cárizmussal szemben saját, ugyancsak kategorikusabbra módosult politikáját komoly szövetségesek társaságában, de az oroszok mellé állt Németország ellenében kell folytatnia. Felemás érzésekkel fogadta ezt az új fejleményt; kevéssé hitt abban, hogy a halványan már kirajzolódó ún. keleti hármas szövetség - a tavasszal létrejött Földközi-tengeri antant új minőségű variánsa - hatásosan járhat el a Keleten akkor is, ha az oroszok Németországot saját táborukban tudják. A balkáni orosz aspirációk elleni védekezés központjává egy időre Konstantinápoly vált. Augusztus 23-án az ottani osztrák-magyar nagykövet Calice közölte Kálnokyval, érdemi konzultációkat folytat angol és olasz kollégájával arról, hogyan alakítható ki a közös érdek közös védelmezésének bázisa.15 A miniszter válasza nem árult el lelkesedést: mi stabil állapotot szeretnénk Bulgáriában, de egyelőre visszafogottak maradunk; orosz tábornokot nem tűrünk Bulgáriában, akkor se, ha a Porta nevében lépne fel, de a mi hármas csoportunknak tartózkodnia kell az aktivitástól.16 Kálnokynak nem állt szándékában a konfrontáció erőltetése, a kompromisszumos megoldás esélyét nem kívánta eleve feladni, bár határozottan jelezte, hogy engednie az adott szituációban nem a Monarchiának kell. Az oroszok a viszontbiztosítási szerződés alapján Berlintől várták a terveikhez adandó osztrák hozzájárulás elnyerését. Bismarck jó darabig próbálkozott is ezzel. A régi gyakorlatot folytatta, úgy járt el, mintha a császárok szövetségének széthullása ellenére az érdekszféra felosztás nemcsak érvényben lenne, de osztrák-magyar részről azt el is fogadnák.1 7 A bismarcki inszinuációt Kálnoky keményen és habozás nélkül visszautasította. Bármely erőszakos orosz eljárás Bulgáriában - adta Berlin tudtára - a legkomolyabb fenyegetés az egész félsziget békéjére. A bolgárok minden eszközzel védekezni fognak, és még Makedóniát is fellázítják. A Monarchia, mint az események által legközvetlenebbül érintett nagyhatalom, nem fog tétlen maradni.1 8 Az új, határozott kiállást pártfogolta a Monarchia mindkét kormánya és a politizáló közvélemény túlnyomó többsége a birodalom két felében. A diplomáciai karon belül akadt e vonalnak ellenzéke. Wolkenstein pétervári és Széchényi berlini nagykövet helytelenítette minisztere irányváltását, ők ketten a megegyezéses politika folytatását kívánták az orosz kapcsolatok kudarcos alakulásának ellenére is. Nézetüknek óvatos formában adtak hangot, látva a Ballhausplatz új hangulatát. Csak jóval később, az egész válságszakasz lezárulta után derült ki, hogy az események végülis a minisztert igazolták.19 Az orosz vezetés pozíciói folyamatosan romlottak. Amikor a német-orosz viszony október táján rohamosan hűlni kezdett - anyagi viták és az újraéledő francia revanstörekvések iránti orosz szimpátiajelzések miatt -, az egyben az orosz keleti
