Századok – 1991
Tanulmányok - Makkay János: Az uráli–finnugor őstörténet néhány kérdése az indoeurópai őstörténet szemszögéből I–II/3
16 MAKKAY JÁNOS A neolitikumban elsősorban a IV. térségen történtek lényeges változások entikai-nyelvi szempontból. Ekkor a vonaldíszes kerámia (II) tömbjéből kiinduló neolitizációs hatások (a helyi Ertebölle és a TRB-ZS közötti bonyolult asszimilációs folyamatok) sorozatán át kialakult a protogermán dialektus- terület. A II. térség északkeleti részén a TRB és a ZS terjeszkedése a protobalti kialakulásához vezetett. Mindkét területen nemcsak az eredeti, a Π. tömbből származó IE népességek alkották a protogermán, illetve a protobalti dialektus-közösségeket, hanem a IV., illetve V. térség őslakosságának asszimilált részei is. Ez jól magyarázza azt, hogy főleg a protogermán-ban fontos szerepe volt az asszimilált területek nem-ΙΕ nyelveinek (szubsztrátumainak is).53 Mi történt azonban a fésűs díszítésű kerámia nagy térségén (V)? A legfontosabb újkőkori technika, a kerámia-készítés legelőször délről, a sztyeppről érkezik, a neolitizáció viszont (valamivel később) két irányból: az erdős zóna nagy részére a sztyeppről, de a Baltikumba és Dél-Finnországba (sőt, talán a Fatyanovo- csoportba is) nyugatról, a zsinegdíszes kerámia révén. Mindkét ág nemcsak a földmívelést honosítja meg, hanem újfajta kerámiát is hoz magával. A kettősséget jól tükrözi az, amit J. Koivulehto mutatott ki: a proto-finn *po§ta = gabonát szelelni nagyon korai kölcsönzés egy még nem teljesen elvált protogermán-ból (tehát egy TRB-kori nyelvállapotból), míg a hasonló jelentésű (proto-permi-proto-) mordvin ponzavtoms egy korai iráni (indoiráni utáni) nyelvállapotból.5 Ez egyúttal arra is utal, hogy - ha a két átvétel nagyjából egyazon időben történt — az indoiráni térség a gödörsíros művelődés életének vége felé (i.e. 2000 körül) már dialektusokra bomlott, és a délorosz sztyeppen ekkor egy helyi óiráni (a kim mer és szkíta közvetlen elődje) élt. Ezen az erdős zónán az újkőkorban és a korai bronzkorban a fésűs (fésűs és gödröcskés, és más) díszítésű kerámia elnevezés mögött sok kisebb-nagyobb csoport húzódik meg. Ε tarkaság mögött azonban nem az újkőkor elején és később különböző irányokból érkező új etnikumokat kell látnunk, hanem elsősorban a megelőző korszak, a mezolitikum kisebb-nagyobb helyi csoportjait, amelyeket azok kőeszköz- és csonteszközanyagának sokszerűsége is mutat. Ezek az eredeti különbségek öröklődtek a már kerámiát is készítő korszakra. Mivel számos jele van a folyamatosságnak, jogos arra következtetni, hogy e nagy térségen belül is megvolt az etnikai önazonosság, és azzal együtt a nyelvi kontinuitás (miközben lezajlott a mezolit-neolit technológiai váltás).' Az V., az erdős zóna, a fésűs díszítésű kerámia térsége tehát önálló etnikai-nyelvi egység volt, FU tömb, amely már a neolitikumban oppozícióban volt a II. (vonaldíszes kerámia = ó- európai dialektuscsoport) és az I. (később gödörsíros = indoiráni) tömbökkel. Sőt, ez a térség már a helyi neolitikum előtt U-FU dialekuskontinuum volt, amelynek alapvető szerkezete — csoportosulása — átöröklődött az újkőkorba. Köztudott, hogy az U nyelvű népek történeti elterjedési területe jelentős részben kívül (délre) esik attól a területtől, amely a pleisztocénban négy alkalommal jégmezővel volt borítva.5 5 Az utolsó eljegesedés (i.e. 15 000-13 000 körül) csak az Urál északi részét fedte, a délit, valamint a Káma-Bjelaja vidéket nem (bár ezeket a régiókat meglehetősen elzárták egymástól a kialakuló, bő vizű folyórendszerek).5 6 Lényegében tehát csak a későbbi proto-finn-lapp terület volt szilárd jég alatt. Valószínűleg ez a tény is szerepet kapott abban, hogy — párosulva a hagyományos kicsiny ősha-
