Századok – 1991

Folyóiratszemle - Batten Bruce L.: Külső fenyegetés és belső reform I–II/184

FOLYÓIRATSZEMLE BRUCE L. BATTEN: KÜLSŐ FENYEGETÉS ÉS BELSŐ REFORM A japán történelmet szinte egyedülálló kontinuitás jellemzi, de természetesen itt is találhatók fordulópontok. Az egyik legjelentősebb változás a 7. században tzajlott le, melynek során a törzsi jellegű laza államszövetséget, a Yamato királyságot központosított, szigorúan szervezett állammá alakították át a kontinens nagy birodalmainak, elsősorban Kínának a mintájára. Az újjászervezett államot — törvénykönyvei nyomán — Ricurjó-nak nevezik. A joggyűjtemények (a büntető — Ricu — és a közigazgatási — Rjó — törvénykönyv) meghatározták az új állam szerkezetét, és szabályozták működését. Ezek értelmében a császár (tennó) az egész ország és a nép felett abszolút hatalommal, istenként uralkodott. Hatalmát a kinevezett hivatalnokok gyakorolták a törvények és intézmények révén. A hivatalnokréteget az udvari rangok szerint szigorú hierarchikus rendbe sorolták, s hivatalukért különböző juttatásban részesültek (pl. tisztségviselői föld). A nemzetségi tulajdonú földeket és a nagy magánbirtokokat „állami" földdé, az azokon élő szolgálónépeket pedig „állami" néppé nyilvánították. Ebből a tisztségviselők a tisztségüknek megfelelő nagyságú földet kaptak használatra hivataluk betöltésének idejére, a maradék földet pedig sakktáblaszerűen felparcellázták, s hatévenként újraosztották az erre jogosult földművelőknek. Ε földet eladni nem lehetett, s a földműves halála esetén a tulajdonjog az államra szállt vissza. Az országot egyenlő közigazgatási egységekre, tartományokra osztották, amelyeket a központból négyévi szolgálati időre kiküldött tartományi főnökök irányítottak. A tartományokat további egységekre, kerületekre, majd járásokra bontották, s végül az alapegység egy 2-3 családból (20-25 főből) álló kisközösség lett. Ε szisztéma segítségével a lakosságot pontosan nyilvántartásba lehetett venni, amely az adószedés alapját is szolgálta. Az egységek vezetői feleltek a külső kötelezettségek teljesítéséért (adófizetés, munkavégzés az állam részére), s egyben a belső ügyeket is intézték )a termelés irányítása, igazságszolgáltatás, bűnüldözés). Ε nagyszabású átalakítást több lépésben valósították meg. Az első fontos állomás a Naka no Óe herceg nevéhez fűződő Taika reform volt (645.). A herceg a leghatalmasabb, a császárok helyett is uralkodó klán vezérének megöletésével tulajdonképpen puccsal került hatalomra, s lett később Tendzsi néven császár 650-ben. A Ricurjó állam megszervezésében az utolsó lépésnek a Taihó törvénykönyv kiadását (702) tartják a történészek, mely valójában lezárta az új államstruktúra kialakításának folyamatát. A Ricurjó állam megalakítása tehát a Taika reform és a Taihó törvénykönyv kiadása közötti fél évszázadban történt. A történészek e folyamatban két periódust különböztetnek meg: a Taika reform éveit (/!%-/%0), valamint Temmu császár uralkodásáat (673-686). Temmu, Tendzsi császár öccse háborúban szerezte meg a trónt Tendzsi fia ellenében, akit a nagy klánok támogattak. Temmu győzelmével tehát — 645 óta először — ismét a császári család kerekedett felül a nemzetségekkel folyó küzdelemben, s így Temmu elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy a reformot folytathassa. Az újabb kutatások során a források behatóbb elemzése során a történészek arra a következtetésre jutottak, hogy a politikai reform nem két, hanem három lépésben ment végbe. Ezen álláspont szerint a két periódus között volt még egy közbeeső fázis is, a gyors intézményi reform időszaka Tendzsi életének utolsó éveiben (664-671). Ε háromlépcsős reformfolyamat első fázisában az intézkedések még nem voltak igazán jelentősek, sőt néha csak névlegesnek tekinthetők, bár a közigazgatási egységek megszervezésének kezdete alapvető fontossággal bírt. A második lépésben kezdődött az új közigazgatási rendszer kiteijesztése és a legfőbb szerkezeti alapelem, a központi hivatalok, valamint a földművelő nép nyilvántartási rendszerének