Századok – 1991

Folyóiratszemle - Sot Michael: Királyi örökösödés és szakrális hatalom 987 előtt I–I/185

FOLYÓIRATSZEMLE 185 kialakítása. A harmadik periódus már valójában csak a reform megszilárdulásának ét iatézményesítésének időszaka volt. A japán kutatók körében általánosai elfogadott az a nézet, hogy a Ricutjó állam megszervezésében fontos szerepet játszott > külső fenyegetés, sőt néhányan egyenesei ezt jelölik meg a legfontosabb okként a reformmozgalom megindulásában. Ε vélemény szerint a Ricurjó állam a Yamato királyság azon kísérletéből született meg, melynek során Japán a Tang-kori Kína növekvő terjeszkedésének fenyegetésére válaszolva politikai egységet próbált megvalósítani. A tanulmány szerzője a középső reformidőszakot kapcsolja össze a kor jelentős külpolitikai eseményével, amikor is a Koreai-félsziget háborlliba beavatkozó japán sereg cstifos vereséget szenvedett Kínától, s az emiatti Kínától való félelem mint külső fenyegetés éizete visszahatott a japán belpolitikára, a reformfolyamat folytatására. Temészetesei a szerző e háromlépcsős reform megindulását, megtorpanását és folytatódását a külpolitikai helyzet alakulása mellett a belső hatalmi tényezők változásával is magyarázza. Eszerint a 645-ös palotaforradalom az ndvarban olyan hatalmi váltást hozott létre, amely lehetővé tette Naka hercegnek és követőinek, hogy lényeges ellenállás nélkül valósíthassák meg politikájukat, azaz kezdhessék ei a reformot. A folyamat megtorpanása egy évtized ntin azzal magyarázható, hogy Naka elképzeléseit még mindig nem támogatta egységesen az uralkodó osztály, főleg a nagy klánok nem, melyek ellen nem egy programpont irányalt. A hatalmi egyensúly ismét a nagy klánok javára billent, s ez megakadályozta Nakát, akkor már Tendzsi császárt programjának megvalósításiban. A 663-as koreai vereség s az azt követő félelem arra késztette a japán uralkodó osztályt, hogy aktívan vagy passzívan, de egységesen támogassa a császári család elsősorban az állam megarősítésére irányuló reformtörekvéseit. Ez biztosítótű Tendzsi számára, hogy a megkezdett átalakítást folytathassa a 660-as évek második felében. A trónért folyó háborúból győztesként kikerülő Temmu ezzel a győzelmével olya· hatalmat szerzett, melynek birtokában továbbvihette a reformokat. Temmu halálának idejére (686) már nyilvánvalóvá vált a külső fenyegetéstől függetlenül is, hogy a reform végeredményben az nralkodó osztály javát szolgálta, s ez a felismerés biztosította a reform további fejlődését Temmi utódal alatt is, egészen a 702-es Taihó törvénykönyv kiadásági. (Monumenta Nipponica 1986/2.) MICHEL SOT KIRÁLYI ÖRÖKÖSÖDÉS ÉS SZAKRÁLIS HATALOM 987 ELŐTT A nyugati frankok utolsó Karoling uralkodója, V. Lajos 987. május 22-én egy vadászbaleset következtében hunyt el. Az előkelők — legközelebbi rokona: atyai nagybátyja, az Alsó-Lotaringiát uraló Károly kizárásával — a Róbert-házból származó Capet Hugót választották királlyá, akinek utódai azután több mint nyolcszáz évig ültek az átaluk létrehoztt Franciaország trónusán. A Capeting-monarckia a dinasztikus örökösödés elvét testesítette meg Európában, bár a dinasztia megalapítójának trónralépése épp ennek az elvnek a fényében számított bitorlásnak. Az nzurpáció tényét a 11-13. századi történetírók sem kerülhették meg, sőt éppen ez állt figyelmük homlokterében. Az örökletes királyság megszilárdulásával párhuzamosan mind nagyobb igyekezettel — a Karoling-Capeting rokonságot bizonyító genealógiai táblázatokkal és a „reditus ad stirpem Karoli" (Nagy Károly leszármazottai) elmélettel — próbálták kendőzni a Capet-ős trónbitorló voltát. Ez a dinasztikus felfogás azonban jóval később alakult ki: ám a 987-es uralomváltozást mindeddig csak késői forrásokkal és szokásokkal vetették egybe. Ha Hugó királyságát a 987 előtti eseményekkel hasonlítjuk össze, trónrakeriilése más megvilágításba kerül. Száz éven belül Hugó volt a negyedik király, akit egy Karolinggal szemben választottak meg. Dédnagybátyja, Odo 888-898-ig, nagyapja, Róbert 923-936-ig uralkodott. Mindegyik esetben Hngó «sei, a Róbert-házi főnrak nyerték el a trónt a Karoling örökös ellenében. A Robertiánus uralmat Karoling-restanrációk szakították meg: 893-ban Együgyű Károlyé s 936-ban IV. (Tengerentúli) Lajosé. A két ház versengése a királyi örökösödés és a szakrális nralom tágabb szempontjaira irányítja a figyelmet. Antropológusok mutattak rá arra, hogy a szakrális hatalomnak két pólusa van: a mágikus és a vallásos. A mágikus az egyéni, a hősies, a lázadás területe, míg a vallásos a közösségé, iz alávetésé, a meg-