Századok – 1991

Történeti irodalom - Patay Pál: Corpus campanarum antiquarum Hungariae (Ism.: Heckenast Gusztáv) I–II/179

TÖRTÉNETI IRODALOM 179 PA TAY PÁL CORPUS CAMPANARUM ANTIQUARUM HUNGÁRIÁÉ MAGYARORSZÁG RÉGI HARANGJAI ÉS HARANGÖNTŐI 1711 ELŐTT Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest, 1989. 267 1. A magyar történettudomány corpusainak sajnálatosan kis létszámú csoportja alapvető művészet- és ipartörténeti kézikönyvvel gazdagodott. Patay Pál több évtizedes kutatómunkával összeállította, a Magyar Nemzeti Múzeum a Múzsák Közművelődési Kiadó közreműködésével megjelentette a mai Magyarország területén fennmaradt, valamint az egykor igazolhatóan létezett, de az idők folyamán megsemmisült 1711 előtt öntött harangok jegyzékét és készítőik kinyomozható életrajzi adatait. A munka szöveges részét 88 táblán valamennyi fennmaradt, 1711 előtti harangunk fényképe, felirataik másolata, végül két térképen földrajzi elhelyezkedésük és időbeni megoszlásuk bemutatása egészíti ki. A magyar harangok első kutatója, Rómer Flóris emlékének ajánlott corpus szerzője a Bevezetésben ismerteti munkájának keletkezéstörténetét, pontosan meghatározza gyűjtési körét, és az anyaggyűjtés korlátait. A munka során követett eljárását minden tekintetben csak helyeselni lehet. Dicsérni kell körültekintő következetességét, s el kell fogadni kényszerű megalkuvásait. Az 1711-es időhatár az emlékanyag természetéből következik. 18. századi harangjaink felvétele alighanem többszörösére duzzasztotta volna a kötetet. Nagyon szerencsés viszont Pataynak az az eljárása, hogy az időhatárt nem vonta meg mereven: számbavette az 1711 előtt működött harangöntőknek a szatmári béke utáni időből fennmaradt alkotásait is. Nem ennyire egyértelmű a gyűjtési körnek a mai országterületre való leszűkítése. Az ideális megoldás nyilván a teljes történelmi országterület anyagának feldolgozása lett volna, de kétségtelen, hogy ennek ma nincsenek meg a technikai feltételei, s az elmúlt évtizedekben nem voltak meg a politikai feltételei sem. Patay itt sem határolta el anyagát mereven: közli a mai Magyarországon fennmaradt harangok hazai mestereinek azokat az alkotásait is, amelyek a mai országhatárokon kívül találhatók, vagy voltak — pusztulásuk előtt — találhatók. Nem volt módja a szerzőnek a fennmaradt harangok hangtani vizsgálatára, és véleményem szerint bővebb leírást érdemelt volna a harangöntés technikájának ismertetése. A corpus anyaga — ami az 1711 előtti időből fennmaradt, s ma Magyarországon található harangokat illeti — teljesnek mondható, legalábbis valószínűtlen, hogy a jövőben nagyobb számban kerüljenek elő eddig ismeretlen darabok. Az elpusztult harangok jegyzéke további levéltári kutatás során nyilván bővülni fog, de nem lett volna értelme további szórványadatokra várni. A Bevezetést a magyarországi harangöntés rövid történelmi áttekintése követi. Ez után jön a munka gerincét alkotó harangjegyzék: a mai Magyarország területén egyházaknál és gyűjteményekben található (1-121. sz.), az ismeretlen helyről származó (122-125. sz.), majd egy külföldön található magyarországi harang (153-sz.) szakszerű leírása, azután külön fejezetben az elpusztult harangokról fennmaradt leírások ismertetése (154-448. sz.). Ismerteti, ha van, a haranghoz fűződő néphagyományt is; ezek kivétel nélkül történeti képtelenségek. Az anyagot mesterek szerint csoportosítva és országhatáron túli harangok adataival kiegészítve dolgozza fel a Harangöntő mesterek című fejezet a nevek ABC-jében, végül városok szerint is csoportosítja a hazai és külföldi mestereket. A leírásokat bőséges jegyzetanyag egészíti ki, s vagy a jegyzetekben, vagy egy külön erre a célra készült összeállításban lefordításra kerül minden latin és német harangfelirat-szöveg. A harangokon előforduló egykori idegennyelvű helységnevek magyar megfelelői, a levéltári és irodalmi források felsorolása, végül egy sajnos csak a mai Magyarországra korlátozódott helynévjegyzék zárják a munkát, amelynek nemzetközi használhatóságát alapos német tartalmi kivonat biztosítja. A corpus anyagához a következő korrekciókat teszem: a 7. sz.-hoz tartozó 15. jegyzetben a XPE feloldása nem CHRISPE, hanem CHRISTE, mert a szókezdő XP nem iksz és pé, hanem az egyházi tradícióknak megfelelően a görög khi és ró. A 41. sz. alatt ismertetett harang a rajta szereplő VR SP kezdőbetűk alapján Urban Speiger-nek tulajdonítható, akinek a következő évekből való két harangja szerepel az életrajzi részben a 95. lapon. Az 57. sz. haranggal kapcsolatban nem hiszem, hogy „eredetileg is egy román fejedelemségben lévő helység temploma számára" készült volna; a MONACHORUM szóból ez nem követ-