Századok – 1991

Történeti irodalom - Bardach Julius: O dawnej i niedawnej Litwie (Ism.: Tagányi Zoltán) I–II/176

176 TÖRTÉNETI I RODAI Χ)M zott frazeológia a tényleges események megítélésekor az objektív szempontokat keresi, az egyéniségből fakadó, hogy így mondjam, szubjektív szempontok háttérbe szorulnak. A dolog természete szerint mégsem szorulhatnak ki teljesen. A magyar kutató számára mindkettő érdeklődésre tarthat számot, az első módszertani előnyei miatt, a második, mert néhány közös vonás talán nem a struktúrák hasonlóságából, hanem Zsigmond egyéniségéből fakad. Zsigmond 18 éves korában Magyarországon ugyanúgy az országon belüli hatalom és birtok nélkül lépett trónra, mint 43 évesen a birodalomban. Amit elődei Magyarországon hatalmuk alapjául tekintettek, azt trónralépése után két kézzel osztotta szét megbízhatónak ítélt hívei között. Ha a német birodalomban az örökös tartomány megszerzése jelentette az uralom alapját, akkor az sem kétséges, hogy Brandenburg eladományozásával ugyanezt az eljárást követte német királyként. Valamilyen más elképzelése volt a hatalom gyakorlásáról — bár sajnos nem tudjuk, milyen — és talán érdemes lenne egyszer Zsigmond magatartását a német kutatókkal közösen és alaposan megvizsgálni. Nem ez az egyetlen, Zsigmond egyéniségéből fakadó, itt is, ott is feltűnő magatartás, bár talán a legfontosabb. Ugyanúgy idetartozik, hogy a magyar történészek is szemére vetették gyakori és hosszas távollétét, és azt ugyanúgy értékelik, mint Wefets. Talán még egy lépéssel tovább is mehetünk. Ha Zsigmond nem jelent meg a birodalomban, „bár a huszita fenyegetés miatt jelenléte különösen fontosnak tűnt", akkor mi a nikápolyi vereség után zavartalan Földközi-tengeri hajókázáson résztvevő magyar királyra gondolunk. Feltűnő Wefersnek az a megállapítása, hogy a túlnyomórészt a birodalom nyugati feléről kikerülő választófejedelmek és a birodalmat keletről szemlélő Zsigmond helyzetmegítélése többször is ellentétes volt. Önkéntelenül is felmerül a kérdés: a Habsburgokkal való szoros kapcsolat vajon olyan kiegyensúlyozást célzó törekvésnek minősíthető-e, amelyben a tartomány nélküli német király a német trónon nem szereplő, de örökös tartományokkal rendelkező és ezért fontos dinasztiára akart támaszkodni, vagy a birodalmat keletről (tehát a Habsburgok oldaláról) ismerő uralkodó más elképzelésének volt-e folyománya? Itt talán érdemes Hóman Bálintot idézni, aki úgy ítélte meg a haldokló és Váradon temetkezni akaró Zsigmondot, hogy „a magyarokkal korábban oly sokat viaskodó király most császár létére holtában is magyar király akart maradni" (Hóman B.-Szekfú Gy.: Magyar történet 19396

II. 404. 1.). Fiigedi Erik JULIUSZ BARDACH Ο DAW Ν EJ I NIEDAWNEJ LITWIE A RÉGI ÉS A NEM RÉGI IDŐK LITVÁNIÁJÁRÓL Uniwersytet Adama Mickiewicza. Seria historyczna. Nr. 141. Poznan, 1988. 442 1. Juliusz Bardach e munkája a nemrégen elhalálozott Henryk Lowmianski professzor oktatói tevékenységének egyenes folytatása. Lowmianski professzor már a két világháború közötti időkben a Wilno-i Stefan Batory Egyetemen foglalkozott a régi Lengyel-Litván unió történetével, és ez a tanulmánygyűjtemény is e tevékenység egyenes következménye, ugyanis ahogy közismert, 6 a Poznan-i Adam Mickiewicz egyetemre ment át a II. világháború után. A szerző tanulmánykötete első részében a Litván Fejedelemség területén a lengyel hatások eredményeként kialakult feudális intézmények genezisével, majd a tanulmánykötet második felében a modern litván nemzeti öntudat és állam késői történetének kérdéseivel foglalkozik. A tanulmánykötet első fejezetében a Litván Fejedelemség területén kiadott lengyel ill. litván statútumokat analizálja, és azok jelentőségét mutatja be a feudális viszonyok és a rend kialakítása érdekében. A 15., és később 16. század folyamán megfogalmazott satútumokat Zygmunt Agust Stary idejéből a szokásjognak a kodifikált jogi kánonokba való foglalásként tekinti és említi, hogy ehhez hasonló cseh kodifikált jogon túl pl. a híres magyar Werbőczy-féle „Tripartitum" (Hármaskönyv). Ezen satútumok nyelvét illetően jelzi, hogy ezek első változatait az ősi orosz krywiczek, vagyis egy régi orosz és fehérorosz egyházi nyelvben fogalmazták meg. A korai statútumok között e kezdeti időszakban egyetlen litván nyelvű szöveggel sem találkozunk. A későbbi, pl. az 1566-os statútum esetében azt láthatjuk, hogy a lengyel nyelv hatásaként egy sajátos helyi megfogalmazásban a római és középkori német jogi kódexek kanonizált jogi nyelvének hatá-