Századok – 1991
Tanulmányok - Makkay János: Az uráli–finnugor őstörténet néhány kérdése az indoeurópai őstörténet szemszögéből I–II/3
AZ URÁLI-FINNUGOR ŐSTÖRTÉNET NÉHÁNY KÉRDÉSE 13 lek (határmódosulások, területi terjeszkedések, visszavonulások, asszimilációk) keretében alakultak. Az eddigiekből egyértelműen következik, hogy a Baltikum északi részén és Dél-Finnországban már a zsinegdíszes-harcibaltás művelődés — a protobaltiak — térhódítása, tehát a helyi neolitizáció előtt FU nyelvű törzsek éltek, mégpedig a már elvált proto-finn-lapp beszélői. Ezt finn és észt kutatók már évtizedek óta így tudják és írják.4 3 IE (ó-európai) és FU dialektusok érintkezéseire, kölcsönhatásokra, szókölcsönzésekre tehát már korábban is sor kerülhetett a Baltikumban. Mivel azonban a középeurópai vonaldíszes kerámia kelet felé nem lépte át a Visztula alsó folyását és a Pripety-mocsarakat, ilyen érintkezésekre csak a TRB idején kerülhetett először sor. Vagy pedig azt kell feltételezni, hogy a Visztula-Pripety mocsarak-Baltikum között a TRB előtt már FU törzsek éltek. Ha ez nem igazolható — és a terület bizonyos fokig észak-nyugati jellegű régészeti anyaga is ellene látszik mondani —, akkor eredetileg nem-ΙΕ nyelvű őslakossága lehetett, egészen a jégtakaró visszavonulásától kezdve. Ezt feltételesen azonosíthatjuk akár J. Pokorny legkorábbi, úgynevezett sarkkörvidéki szubsztrátumával,44 akár egy olyan, nem-U protolapp ősnéppel, amely a hajdani jégtakarót délről kísérő tundrás peremen élhetett már a felső paleolitikum idején.4 * Az indoiráni nyelvű közösségekkel azonosított gödörsíros = kurgán kultúra a Dnyeper és a Káspi-térség között sok középső kőkori csoportból integrálódott. Dialektusokra való bomlása valószínűleg követte ezeket a középső kőkori csoporthatárokat. Aligha kétséges, hogy az indoiráni elválása a PIE-tól jóval az újkőkor előtt, sőt minden jel szerint a középső kőkor előtt megtörtént. Dialektizálódása területi terjeszkedésével párhuzamosan zajlott. Ε terjeszkedés észak felé csak az erdős sztyepp keskeny sávjára és a folyóvölgyekre terjedt ki. Az északi határokhoz utódai, a katakombás sírokat és a gerendavázas sírokat ásó törzsek is ragaszkodtak. Biztosra vehető, hogy a gödörsíros - katakomba sírós - gerendavázas sírós nagy sztyeppei tömb hosszú évszázadokig stabilan fennálló északi határa az i.e. 3.-2. évezredben az indoiráni—óiráni és a FU nyelvű népek közötti etnikai-nyelvi határ volt. Létezhetett ez a határ már a gödörsíros tömb középső kőkori elődeinek idejében is.46 A sztyeppei irániak északi terjeszkedése elsősorban a Volga völgyében figyelhető meg (főleg az uráli kőnyersanyagok és fémércek beszerzése érdekében). Ez különösen erőssé vált az i.e. 2. évezred utolsó századaiban, a gerendavázas sírok korszakában, majd az i.e. 8-6. században, a szkíta korban. A Mari Autonóm Köztársaság területén lévő Sztarsij Akhmilovszkij-i temető határozottan mutatja erős sztyeppi, szkíta, azaz iráni nyelvű etnikum tartós jelenlétét az Ananyino-kultúra déli területén.4 7 Ennek és hasonlóknak fontos szerepe lehetett a proto-ugor, sőt proto-permi iráni erdetű kölcsönszó-rétegében. Mivel a gödörsíros határtól északra az erdős zónának már a gödörsíros kultúra előtti — mezolitikus — időkben is volt lakossága, FU-indoiráni nyelvi kapcsolatokra már az i.e. 5-4. évezredekben is sor kerülhetett. Arra ugyanis semmi okunk nincs, hogy az erdős zóna mezolit-kori lakosságát ne tartsuk FU-nak, hiszen élete törés nélkül folytatódott a helyi neolitizáció megtörténte után is. Modellünk szerint tehát a közép-európai vonaldíszes kerámia közvetlen utódai (TRB) és a gödörsíros művelődés időszakában a TRB észak-keleti és a gödörsíros kultúra egész északi határa a Délnyugat-Baltikum - Pripety mocsarak - erdős sztyepp
