Századok – 1991

Történeti irodalom - Kosztolnyik Z. J.: From Coloman the Learned to Béla III. (1095–1196) Hungarian domestic policies and their impact upon foreign affairs (Ism.: Makk Ferenc–Petrovics Iván) I–II/158

158 TÖRTÉNETI I RODAI Χ)M ki más népeket (a baltiak közül egyedül a litvánok hoznak majd létre önálló államot a 13. század során). Ez egyúttal azt is mutatja, hogy a kötet a kereszténység felvételét jóformán kizárólag racionális politikai megfontolásoknak, az osztálytársadalom szükségszerűségének függvényévé teszi. Nem kísérli meg — néhány általánosságon túlmenően — a kortársak mentalitását felmérni. Ugyancsak keveset mond a kereszténység felvételének hatásairól az értékek változásai, az új világkép szempontjából. És a 8. fejezet kivételével voltaképpen keveset tudunk meg a krisztianizáció kulturális jelentőségéről. Ezt persze ugyancsak csupán akkor sikerült volna egészében jelezni, ha túllépnek az időrendi határokon. Akkor ugyanis kiderült volna, hogy az „anyanyelvi" istentisztelet hosszabb távon éppen akadályozza a nemzeti nyelvek térhódítását. Oroszország különálló, egyedi voltát is túlhangsúlyozzák a szerzők. Oroszország a mai arányokat visszavetítve a nagy szláv testvér, aki mindent jobban tud és jobban csinál. Igaz, ebben a vonatkozásban találtunk fentebb egy önkritikusnak is tekinthető mondatot. Az összefoglaló fejezet végén a szerzők felvetik, hogy további összehasonlításokat kellene tenni a frank, az angol, a skandináv területekkel. Vagyis a szovjet történetírás kezd megbarátkozni az összehasonlító szemlélettel, amelytől hosszú ideig nagyonis idegenkedett. Szűkebben még egy fontos jelenséget konstatálhatunk: az első félénk lépést Oroszország bevonásába a közép- (vagyis középkelet-) és délkelet-európai országokkal való összehasonlításba. Ez ugyan bizonyos értelemben csakugyan szűkebb mozzanat, de talán mégis a legjelentősebb ebben a könyvben, mert évtizedes, sőt évszázados szemlélettel való szakítást ígér. Ezért is kell örömmel üdvözölni a kötetet. Számos kritikai észrevételünk ellenére igen fontos jelenségnek tartjuk. Ezért is volt szükség a szokatlanul hosszú ismertetésre. A kötet kétségtelen érdemei, bizonyos értelemben úttörő jelentősége eléggé indokolják ezt. Niederhauser Emil Z. J. KOSZTOLNYIK: FROM COLOMAN THE LEARNED TO BÉLA III (1095-1196) HUNGARIAN DOMESTIC POLICIES AND THEIR IMPACT UPON FOREIGN AFFAIRS NEW YORK, 1987. 356 L. (EAST EUROPEAN MONOGRAPHS, NO. CCXX.) KÖNYVES KÁLMÁNTÓL III. BÉLÁIG (1095-1196). A MAGYAR BELPOLITIKA ÉS ANNAK A KÜLÜGYEKRE GYAKOROLT HATÁSA (KELET-EURÓPAI MONOGRÁFIÁK CCXX. NEW YORK 1987. 356 1.) Kosztolnyik professzor munkája folytatása előző könyvének, amely ugyanezen sorozatban jelent meg 1981-ben, és a 11. századi magyar történelmet tárgyalta. A korábbihoz hasonlóan ez a kötet is elsősorban politikatörténeti mű, amely tehát mindenekelőtt eseménytörténettel foglalkozik. A szetző imponálóan nagy irodalommal dolgozik, s az is örvendetes, hogy ismeri a legfrissebb magyarországi szakmunkákat, az azonban külön lapra tartozik, hogy ezek tanulságait véleményünk szerint számos ponton nem hasznosította kellőképpen. Az amerikai kutató már a Bevezetésben igen érdekes témát feszeget, amikor a Szent László-kori dekrétumok keletkezési idejét igyekszik meghatározni. Úgy foglal állást, hogy a három törvénykönyv mindegyike I. László alatt jött létre, mégpedig 1078-ban, 1084-ben és 1092-ben. Ε megállapítása nyilván vitákat fog kiváltani a kérdéskör kutatói körében, abban azonban feltétlenül igazat adhatunk a szerzőnek, hogy Szent László a törvényhozásban is Szent István politikáját folytatta. Kosztolnyik ezt — kissé szűkszavúan — elsősorban egyházi kérdések kapcsán hangsúlyozza: szerinte Szent Istvánhoz hasonlóan I. László is elérte azt, hogy egyházi ügyekben és a pápasághoz való viszonyban a királyé volt a döntő szó. Ezt követően három nagy fejezetben kerül sorra Kálmán uralkodása. Helyesen állapítja meg a szerző azt, hogy a magyar krónikában Kálmán királyról negatív kép maradt fenn. Egy helyütt ezzel kapcsolatban — a magyar kutatóktól eltérően — annak a véleményének ad hangot, hogy ebben Kálmán pápapártisága játszott szerepet. Más alkalommal viszont úgy fogalmaz — s itt álláspontja megegyezik a magyar szakemberekével —, hogy Kálmán figurájának sötétre festésében az Álmos-családból való királyok véleménye vezette a krónikások kezét. Majd az első keresztes hadjárat eseményei után rátér Kálmán külpolitikai tevékenységének bemutatására. A kronológiai sorrendnek megfelelően Horvátország 1097. évi újrahódoltatásával kezdi az ismertetést. (Kár, hogy a Szerémséget a horvát királyság részének tekinti.) A szakirodalomban uralkodó nézetnek megfelelően Kálmán normann házasságát a dalmát kérdéssel hozza kapcsolatba. Itt azon-