Századok – 1991
Közlemények - F. Font Márta: II. András orosz politikája és hadjáratai I–II/107
II. ANDRÁS OROSZ POLITIKÁJA ÉS HADJÁRA TAI 121 konságot jelent, csupán jó kapcsolatot. Wlodarski nyomán Pasuto úgy véli, hogy Roman és András között Imre halála (1204. november 30.) és a zawichosti csata (1205. június 19.) között létre jöhetett jó viszony.134 Pasuto hozzáteszi még, hogy Imre és Roman között szó sem lehetett szövetségi kapcsolatok kialakulásáról, mivel hadakoztak egymás ellen. Ez utóbbi vélekedést semmi sem támasztja alá, hiszen Imre királynak rövid uralma alatt csupán balkáni törekvései ismeretesek.135 Korábbi álláspontját 1 ^fi később Wlodarski maga is módosította. Roman özvegye körüli másik bizonytalanság a neve. Az Anna név a korai szövegekben nem szerepel, későbbről adatolható csak.137 Alapot nélkülözőnek kell minősíteni Szaraniewicz ötletét, Gertrud és „Anna" rokonságáról. Roman özvegye, aki kiskorú gyermekeinek akarta biztosítani Halicsot és Volhiniát, a kijevi Rurik köré csoportosulók támadása miatt fordult a magyar királyhoz. Roman halála és a követjárásra szánt idő alapján a szanoki találkozót Hrusevszkij 1205. nyár végére-ősz elejére teszi. Wlodarski pedig augusztus elseje előttre datálja.138 Úgy véljük, a rokonságra hivatkozás a krónikásnak indoklásul szolgál arra, miért éppen II. András segítségét kérték. A valóság az, hogy ez volt az egyetlen lehetséges megoldás, hisz Roman halálát követően az orosz fejedelmek szövetkeztek Halics ellen, és hozzájuk csatlakozott a krakkói Leszek is.13 Az a kérdés, hogy az adott szituációban maga a fejedelemasszony vagy párthívei fordultak a magyarokhoz, lényegében közömbös. II. András a lehetőséget el nem szalasztva megjelent Halicsban, fegyvereseket hagyott ott, majd visszafordult, de leendő ellenfeleivel összecsapni nem készült. Akár azért, mert nem látta alkalmasnak az időt Halics megszerzéséhez, akár azért, mert az 1205. május 29-i koronázás és a nyár végi-ősz eleji találkozó között eltelt rövid idő expanziós terveket még nem érlelt, a belpolitikai átrendeződés (az Imre-párti tisztségviselők „lecserélése") ezt nem tette lehetővé. A Halicsban maradt fegyveresek élén a félszemű Mog nádor állt, a mellette említett Korocsun, Volpt és fia, Vitomir, valamint Blaginya a sereg elöljárói lettek. Mog nádort 1206 után nem találjuk a királyi tisztségviselők között, lehet, hogy kora, de lehet, hogy Imre idején játszott szerepe miatt.1 1205 nyarától Halicsban igen felgyorsultak az események.14 1 II. András minden bizonnyal az 1188-89-es tapasztalatai alapján kapcsolatot keresett az orosz fejedelmekkel csapatai halicsi tartózkodásának legalizálására. A vlagyimir-szuzdali fejedelemmel fián, Jaroszlav Vszevologyicson keresztül (aki Perejaszlav-Russzkij élén állt) lépett összeköttetésbe.14 2 Ám Rurik Rosztyiszlavics és a csernyigovi Olgovicsök támadását nem sikerült diplomáciai úton elhárítani. Rurik első támadását 1205 őszén a magyarok visszaverték, de az újabb támadás idején (1206 elején), amikor az Igorevicsek megjelenésével a halicsi bojárság is Roman családja ellen fordult — a magyar sereg vezérei elálltak a Romanovicsok támogatásától. Egyezkedtek az új politikai erőkkel, úgy véljük, ennek következményeként hagyta el Roman családja Halicsot, és a volhiniai Vlagyimirba távozott. A magyarok pedig megegyezésre jutottak az Igorevics nemzetség fejével, Vlagyimirral. (Talán adó fejében?) Elgondolásuk szerint a magyar csapatok ekkor hagyták el Oroszország területét a lengyelekkel való megállapodás értelmében.143 Volhiniába már nem követték védenceiket. A magyarok távozása után viszont az Igorevicsek és a mögöttük álló Kormilicsics bojárnemzetség Volhinia megszerzésére is tört. Vlagyimir testvérét, Szvjatoszlavot küldte Volhiniába, előle me-
