Századok – 1990

Beszámoló - Két konferencia a II. Internacionáléról (Jemnitz János) V–VI/847

848 BESZÁMOLÓ milyen eredményeket kínálnak a generációs szempontok. Harmadikként e csokorban Susanne Miller előadása hangzott el: „A német szociáldemokrácia és a II. Internacionálé" címmel. Miller a bonni szociáldemokrata kutatócentrum, Friedrich Ebért Stiftung igazgatóválasztmányának tagja. A konferencia jellegének megfelelően ugyancsak nem az ünnepélyességre törekedett. Kiindulópontja az volt, hogy a német pártnak volt a legnagyobb befolyása az Internacionáléban, főként az első években. Ám már akkor is felszínre pattant a május elsejékkel kapcsolatos vita, sőt a súrlódás a német és a többi párt között. Miller végigkísérte, milyen kérdésekben volt kezdeményezőreferáló a német párt a II. Internacionálé kongresszusain (többnyire a szociálpolitikai kérdésekben). Ezután hosszabban foglalkozott az 1900-1904-es nagy, kardinális, elvi vitákkal a „millerandizmus" ügyében, majd újra visszatért az emlékezetes Jaurès-Bebel konfrontációra, ami vaskosan érintette a német pártnak és eredményeinek megítélését is. Végül ugyanezt a témakört egészítette ki Markus Bürgi-nek, a zürichi egyetem gazdaság- és társadalomtörténeti tanszéke szocialista előadójának rendkívül alapos, sok eredeti archivális kutatásra épülő előadása. Bürgi újra ráirányította a figyelmet arra, hogy 1889 júliusában Párizsban nem egy, hanem két nemzetközi szocialista konferencia ülésezett. Szólt arról, hogy e másik, posszibilista-trade-unionista konferenciára kik érkeztek; milyen volt a két konferencia között a viszony; milyen erőfeszítések történtek az egyesülésre. Ε vonatkozásban külön alapossággal szólt a közvetítő belga és svájci szocialisták munkájáról — ami azután már 1891-1893-ra kezdte meghozni eredményeit (ha nem is mindenki esetében). Vagyis ő beszélt a leghosszabban azokról, akik távolmaradtak, ám hangsúlyozva, hogy e távolmaradók nagyobb része végülis szintén „megérkezett" az Internacionáléba. A tanácskozás következő blokkja közvetlenül a szervezeti kérdéseket érintette. Claudie Weill, a párizsi Felsőoktatási Főiskola (EHES) tanára (Georges Haupt egyik legközvetlenebb hajdani munkatársa) a Nemzetközi Szocialista Iroda (Bureau Socialiste International) 1901. évi létrejöttéről és tevékenységéről tartott előadást. Mindez annál indokoltabb, mivel az NSzI dokumetumainak első kötetét még Haupt jelentette meg (Weill közreműködésével) — s ez a sorozat is (sajnálatosan) mintha félbeszakadt volna. Weill hangsúlyozta, hogy milyen sokáig húzódott az NSzI megszületése (1900-ig). Végeredményben az NSzI Camille Huysmans-nak, „a megfelelő embernek" titkári kinevezése után tudta csak koordináló szerepét ténylegesen betölteni. Weill azonban azt is aláhúzta, hogy az NSzI tevékenységében két problémakör került előtérbe: a szembeszállás a háborús veszéllyel, illetőleg a munkásegység kialakítása az egyes országokban. Az ismertebb problémák mellett Weill olyanformán is új módon közelített az NSzI mélyebb vizsgálatához, hogy felvetette a kis és nagy pártok esetenkénti eltérő magatartását az „erős NSzI" kialakításával kapcsolatban, bár óvott az egyszerű, elhamarkodott következtetésektől. A nagy pártok általában helytelenítették a túl erős NSzI megteremtését (önállóságukat féltve), de ezt olykor kis pártok is megtették, s olyan elkötelezett internacionalista is hasonló álláspontra jutott, mint Vaillant. Ugyancsak a szervezeti kérdésekhez kapcsolódott egy másik előadás, amelyet a modenai egyetem kommunista professzora, Patrizia Dogliani tartott a Szocialista Ifjúsági Internacionálé nálunk ugyancsak kevéssé ismert történetéről. Kitért arra, mikor