Századok – 1990
Tanulmányok - Izsák Lajos: A polgári ellenzéki pártok Magyarország nemzetközi helyzetéről külpolitikai lehetőségéről (1944–1947) V–VI/753
A POLGÁRI ELLENZÉK MAGYARORSZÁG KÜLPOLITIKÁJÁRÓL 1944 ÉS 1947 KÖZÖTT 767 utasítását követelte, hanem ennek kapcsán élesen bírálta a kormány addigi külpolitikai tevékenységét is, különösen a sok jóval valójában nem kecsegtető békére. Nem fogadhatom el ezt a javaslatot azért, „mert ha az a szellem, amely ebben az egyezményben testet ölt, megvalósul, és átterjed a magyar-csehszlovák viszony még hátralévő nagyobb részének rendezésére, akkor Magyarország az egész vonalon egyoldalú hátrányba kerül partnerével szemben" — hangsúlyozta a Nemzetgyűlés 1946. május 11-i ülésén az ekkor már pártonkívüli Sulyok Dezső, majd beszéde végén azt is leszögezte, hogy „az utóbbi időben a magyar külpolitikai vonalvezetésben sajnos bizonyos törések voltak észlelhetők. Ezek a törekvések semmiképpen sem váltak az ország javára. Míg a velünk szembenálló országokban a külpolitika nagymesterei vívják remekbe szabott asszóikat, addig nálunk hiányzott ez a nagyvonalúság... nem akarok zavart kelteni, de miután nem tartozom ma már a koalíciós pártok kötelékébe, és lelkiismeretem szerint szabadon beszélhetek, a javaslatot nem fogadom el".4 4 Emigrációjában megjelent visszaemlékezésében viszont már azt írja, hogy „ez az egyezmény arculcsapása volt a magyar nemzet önérzetének, teljesen alárendelte annak nemzeti érdekeit a kommunista-cseh-szlovák imperializmusnak, törvényes formában másodrendű néppé a magyart tette a szlávokkal szemben: történelmünk egyik legnagyobb vétke volt népünk megmaradása ellen".4 5 Az viszont történelmi tény, hogy az egyezményt csak a második szavazás alkalmával — 1946. május 14-én — sikerült szótöbbséggel elfogadtatni, akkor is „éppen csak" hogy szavazatképes volt a Nemzetgyűlés.4 6 Ε szavazással azonban csak a törvényhozási folyamat zárult le, a csehszlovákiai magyarság helyzete nem javult, sőt, az 1946. júliusában kibocsátott ún. reszlovakizációs (visszaszlovákosítási — I. L.) rendelet következtében még tovább romlott. A csehszlovákiai magyarság reménytelen helyzetét illetően nem sok jót ígértek a Külügyminiszterek Tanácsa párizsi értekezletének (1946. április 25,-június 12.) állásfoglalásai, illetve döntései. A Külügyminiszterek Tanácsának intézményét — mint ismeretes — a potsdami egyezmény létesítette azzal a céllal, hogy folytassa a békerendezésekhez szükséges előkészítő munkálatokat, és foglalkozzék olyan egyéb kérdésekkel, amelyeket a Tanácsban résztvevő kormányok (Nagy-Britannia, Szovjetunió, Kína, Franciaország. Amerikai Egyesült Államok) megegyezés szerint időről időre a Külügyminiszterek Tanácsa elé utalhatnak. így többek között feladatául tűzte ki, hogy „az Egyesült Nemzetek elé való terjesztés végett megszövegezze az Olaszországgal, Romániával, Bulgáriával, Magyarországgal és Finnországgal kötendő békeszerződéseket, és javaslatokat dolgozzon ki az európai háború befejezése kapcsán felmerült megoldatlan területi kérdések rendezésére". A Külügyminiszterek Tanácsa 1945. szeptember 11.-október 2-i londoni értekezlete foglalkozott elsősorban a békeszerződések ügyével, de még abban sem tudtak megegyezni, hogy mely hatalmak vegyenek részt az említett országokkal kötendő bé-44 Nemzetgyűlés Naplója II. kötet. Athenaeum, 1946. 57-72. ο. Sulyok Dezső: A magyar tragédia. I. rész. 1954. 171. o. '"'Nemzetgyűlés Naplója II. kötet. 119. o. Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolai Könyvkiadó, 1983. 648. o.
