Századok – 1990
Tanulmányok - Izsák Lajos: A polgári ellenzéki pártok Magyarország nemzetközi helyzetéről külpolitikai lehetőségéről (1944–1947) V–VI/753
766 IZSÁK LAJOS den joghoz és biztosítékhoz, ami a magyarságnak jár, s elsősorban jár a demokrácia és a humanitás szellemében." A Trianon utáni időszakot, a csehszlovák republikában élő magyarokkal való példamutató bánásmódot kiemelve, rámutatott távábbá arra, hogy Magyarország is most már a demokratáké, és nem hiszi, hogy E. BeneS, aki „Masaryk Tamás munkatársaként az egész csehszlovák népet akarta egyesíteni a demokráciában, ne tartaná természetesnek, hogy mi is ki akarjuk terjeszteni demokráciánk akciórádiuszát a magyar szféra legszélsőbb jogos határáig". „S éppen nekünk, régi csehbarátoknak — szögezte le Zsolt Béla — mindenkinél fájdalmasabb, hogy a második világháború után a csehszlovák politika nemcsak hogy nem egyengeti ezt a Délkelet- Európa végleges megnyugvásához és demokratizálásához vezető folyamatot, de olyan módszereket alkalmaz a magyarsággal szemben, melyek a fasizmus előtt Európa újkorában ismeretlenek voltak. Sehogysem tudunk beletörődni, hogy azokat, akik évtizedek óta egy etnikailag majdnem zárt magyar sávban éltek, elűznek otthonukból, fasiszta típusú kényszermunkára fognak, fasiszta emlékeket ébresztő járványos és éhséges táborokba gyűjtenek, s asszonyostól, öregestől, gyerekestől egy szál gúnyában áttesznek a határon!" Majd összegezve a csehszlovák kisebbségi politikáról alkotott véleményét, arra a következtetésre jutott, hogy az „nemcsak eszközeiben fasisztikus, hanem végcéljában is az: a törekvés, amely egy állam határain belül csak az uralkodó többséget alkotó nemzeteket vagy fajtákat túri meg, nem demokratikus törekvés, hanem «völkisch» program".41 Zsolt Béla 1945. december 15-i levele is természetesen válasz nélkül maradt. Mivel a kormány és a koalíciós pártok törekvései, kérései nem vezettek eredményre, nem maradt más hátra, mint az, hogy a magyar kormány kétoldalú tárgyalások útján kísérelje meg a vitás kérdések tisztázását a csehszlovák kormánnyal. A prágai tárgyalások után, 1946. február 27-én Budapesten került sor a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény aláírására. Ez az egyezmény sem oldotta azonban meg a csehszlovákiai magyar nemzetiségű lakosság problémáit. Az egyezmény lényege ugyanis az volt, hogy ahány magyarországi szlovák jelentkezik kitelepülésre, a csehszlovák hatóságok ugyanannyi magyart telepíthetnek át Magyarországra.4 2 „Fájdalmas operáció első vágása volt a magyar-csehszlovák népességcseréről szóló megegyezés — állapította meg az MRP sajtója közvetlenül az egyezmény aláírása után —, melyet egyedül az aktuális politikai szükségszerűség indokolhat, de következményei egy okos politikai fejlődés világánál még beláthatatlanok. A csehszlovák politikai realizmus jól tudja, hogy minden nép szereti saját maga kormányozni önmagát, mennyit küszködtek maguk a csehek is ezért az igazságos elvért. A szlovák politika, melynek nacionalista lobogását sokszor szívesen azonosítják a csehekkel, s a közép-európai helyzetükre sokat adó csehek nem is tiltakoznak mindig ez ellen, most úgy segít a kisebbségi helyzeten, hogy egyszerűen kiküszöböli a magyar népelemet a köztársaság határai közül."43 A magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény törvénybe iktatásakor a törvényjavaslat nemzetgyűlési vitájában a polgári ellenzék nem csupán a ratifikálás el-41 Haladás, 1945. december 15. 42 Szabad Nép, 1946. február 28. 43 Haladás, 1946. március 3.
