Századok – 1990

Tanulmányok - Engel Pál: A 14. századi magyar pénztörténet néhány kérdése I/25

PÉNZTÖRTÉNETI PROBLÉMÁK A 14. SZÁZADBAN 69 7. Számítási pénzek A pénzforgalommal együtt járt a helyi pénzszámítási rendszerek (computus) kialakulása. Addig sem volt egyszerű különböző súlyú és finomságú márkákban számolni, amíg csak az ezüst mérlegelése folyt, a vert pénz elterjedésével pedig még nehezebb lett. Még a legegyszerűbb pénzverési elvek mellett sem volt könnyű egyik fajta pénz értékét a másikba átszámítani. Nem volt elég tudni, hogyan viszonyul egyik márkasúly a másikhoz; ismerni kellett azt is, amit az újkortól pénzlábnak neveztek, vagyis azt, hogy egy márkasúlyból hány darab és milyen finomságú (mekkora ezüsttartalmú) érmét állítanak elő. Igen korán szokássá vált, hogy a pénzzé vert márkát vagy fontot nem ugyanúgy osztják részekre, mint a márka- vagy fontsúlyt. Az utóbbi általában unciákra, a márka latokra oszlott, de a dénárokat ritkán számolták unciában és még ritkábban latban. Ehelyett kisebb számítási egységeket vezettek be, például a solidust, amely eredetileg bizánci aranypénz volt, de később Európa legtöbb helyén bizonyos számú (helyenként 12, máshol 30) dénárt jelentett. Magyarországon a 12. század óta a 40 dénár jelentésű penza (pensa) felelt meg neki. A solidus és a penza önmagában még nem alkotott számítási rendszert. Ilyenről akkortól fogva lehetett beszélni, amikor a font és a márka is új értelmet kapott: azonkívül, hogy megmaradt súlynak, azt a dénármennyiséget is jelenteni kezdte, amelyet szokás volt verni belőle. Megszületett a dénárfont (libra denariorum, röviden libra vagy talentum, ugyanúgy, mint a súly), amely hovatovább egész Európában 240 db dénárt jelentett bármiféle pénzből, függetlenül attól, hogy mekkora ezüstsúlyt képviselt. Kialakult tehát a font számítási rendszere, amely Angliában a legutóbbi időkig így festett: 1 font (libra, £) = 20 shilling (solidus, s) = 240 penny (denarius, d) 1 shilling = 12 penny A 240 dénáros fontszámitás korántsem volt általános. Itáliában például a római font ókori beosztása élt tovább a középkorban is, ezért itt a helyi fontok 288 dénárból álltak. Ezt a számítást eleinte Németországban is több helyen követték. Másutt a dénármárka (marca denariorum, röviden marca) jelent meg hasonló értelemben, azaz mint meghatározott dénármennyiség. Az egy márkára számított dénárok száma helytől és kortól függően igen különbözött, aszerint, hogy a márka súlyát a fontéhoz hogyan viszonyították. Az Itáliában és Nyugat-Európában elterjedt számítás szerint a márka a font kétharmad része volt, tehát a dénármárka 160 vagy 192 dénárt jelenthetett attól függően, hogy a fontra 240 vagy 288 dénárt számítottak. A másik számításmód különösen német területen dívott, itt a márkát fél fontnak tekintették, tehát eleinte 120 vagy 144 dénárt számítottak rá, később pedig — kisebb dénárokból kétszer ennyit: 240 vagy 288 dénárt. Az olyan pénzt, amely a vert pénztől eltérően nem öltött érmeformát, és csak a számításban létezett, később összefoglaló néven számítási pénznek volt szokás nevezni. Ilyen értelemben a számítási font vagy márka mellett használatos volt a 14.