Századok – 1990
Tanulmányok - Pintér István: A két munkáspárt külpolitikai koncepciói a Horthy-korszakban V–VI/708
A KÉT MUNKÁSPÁRT A KÜLPOLITIKÁRÓL A HORTHY-KORSZAKBAN 711 azok a megnyilatkozások — mindenekelőtt a csehszlovák vezetők részéről —, amelyek azt sugallták, hogy az ország belső demokratizálása esetén külpolitikai téren is nagyobb mozgást biztosítanának az országnak. Az MSZDP vezetősége, miközben — a paktumban vállaltaknak megfelelően — visszafogta, főleg külföldön a kormány elleni fellépését, ezért is került mind élesebb ellentétbe főleg a Kunfi-Rónai vezette Világosság-csoporttal, sőt a mérsékeltebb Garami irányította emigrációval is, a kulisszák mögött azon munkálkodott, hogy Nyugat-Európában mind nagyobb befolyáshoz jutó szociáldemokrata pártok kormányaikra gyakorolt nyomással lehetetlen helyzetbe hozzák a Bethlen-kormányt és a Horthyrendszert. Abban reménykedtek, hogy ezzel rákényszeríthetik Bethlent bizonyos demokratizálásra, vagy éppen lemondásra. Ez a szándék vezette az MSZDP vezetését akkor is, amikor a kormány sürgetésére vállalta az Interparlamentáris Únióban való részvételt, valamint azt, hogy annak bécsi konferenciáján a párt „nagy ágyúival" — Peidl, Peyer, Vanczák, Hébelt — képviselteti magát, egy hónappal később azonban megváltoztatta ezt a döntését. Az 1922. augusztus 17-i parlamenti frakcióülésen úgy döntöttek, hogy „a változott politikai helyzetre való tekintettel" nem vesznek részt az Únió munkájában. A részvétel csak az esetben válna lehetségessé, ha „az amnesztia, az internálás, a szakszervezeti szabadság és az emigráció likvidálása és a gyülekezési szabadság ügyében a kormány megfelelő politikát követne". A frakció ezen túl még úgy döntött, hogy Bécsbe küldi Mónus Illést és Vanczák Jánost, hogy tájékoztassák a jelenlevőket távolmaradásuk okairól. A pártvezetés álláspontjának megváltoztatása miatt a kormány élesen támadta a pártot, amitől az Únió egyik vezető egyénisége. Berstein védte meg az MSZDP-t.10 A párt viszonya az Interparlamentáris Únióhoz ellentmondásos volt: továbbra sem vett részt annak munkájában, csupán 1936 májusában, amikor a + Budapesten tartotta ülését. Amikor viszont 1923. december 13-án az Únió Magyar Csoportjának Munkaügyi Bizottsága megalakult, s abba az egyik alelnöki posztot felajánlották a pártnak, azt elfogadta. Ε pozíciót hosszú ideig Jászai Samu, majd pedig Peyer Károly töltötte be. Egyidejűleg közreműködött a párt a Magyar Külügyi Társaság Munkaügyi Szakosztályának munkájában Peyer Károly, Jászai Samu és Szeder Ferenc delegálásáról.11 Az MSZDP vezetősége viszont ismét távol maradt a II. és II. 1/2-es Internacionálé egyesülésének hanburgi konferenciájáról. A magyarázat hasonló volt az Interparlamentáris Úniótól való távolmaradással. „A hazai állapotok nem teszTk lehetővé, hogy a párt küldöttei külföldön megjelenjenek" — szögezte le Vanczák. Az, hogy a pártnak 24 képviselője van a parlamentben, „Bethlenék számára nem egyéb, mint annak a látszatnak a keltése, mintha itt minden rendben volna, és a demokrácia elvei is érvényesülnének" — írta ugyancsak ő. A kormány ismét felhánytorgatta „távolmaradásunkat", mert ez valójában „többet jelentett, mintha ott lettünk volna." A kongresszuson irányunkban „megnyilvánult teljes rokonszenv" ennek bizonyítéka volt. 10 PI Arch. 658. f. 3/1. 6. e. 11 Pl Arch. 658. f. 3/24 és 3/27. <5. e. Szocializmus, 1923. július. Vanczák János: A hamburgi kongresszus és vonatkozásai.
