Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
A FAJVÉDŐK KÜLPOLITIKÁJA 653 logásokkal" igyekszik megmenteni az ország függetlenségét, ami aligha fog sikerülni. Ezzel tulajdonképpen Gömbös bizalmasának is ugyanazt mondja, mint 1932 novemberében Mussolininek. Antalnak arra a kérdésére, hogy mit is tehetnének egyebet, Gömbös nagyon egyszerű feleletet ad. „Egyetlen lehetőségük van: próbáljanak kiegyezni a hetvenmilliós testvérnépükkel." Tanácsa nyomán gondolatai magyar vonatkozásban is elkalandoznak. „Istenem, ha a mi kilencmilliós hazánk határai mentén ott állna még egy hetvenmilliós Magyarország, gondolkoznánk-e egy percig is, mit kell csinálnunk?"9 3 Számára persze a kérdés azért volt ilyen végtelenül egyszerű, mert a német belpolitikai berendezkedés neki nem okozott gondot. Dollfussék számára ellenben annál inkább, ezért hivatalos politikájában Gömbös sem tehetett mást, mint hogy az eltéréseket messzemenően tekintetbe vegye. így születnek meg tevékeny közreműködésével 1934 márciusában a római jegyzőkönyvek, amelyek erősítették az osztrák függetlenséget, következőleg elvitathatatlanul németellenes élük is volt. Gömbös csupán annyit tehetett, hogy a magyar diplomáciai szolgálat tevékeny közreműködésével újból és újból kísérletet tett arra, hogy a római megállapodáshoz Németországot is csatlakoztassa. Ez a törekvés eleve kudarcra volt ítélve, hiszen a németeknek eszük ágában sem volt egy olyan egyezményt aláírni, amely a délkelet- európai térséget majorizálni törekvő céljaikban akadályozta őket.9 4 A fajvédő barátaitól a húszas évek végétől mindinkább eltávolodó Bajcsy-Zsilinszky Endre az osztrák kérdésben is felülvizsgálta álláspontját. Amikor felismerte a magyar függetlenséget fenyegető német veszélyt, akkor ennek logikus folyományaképpen az Anschlusst is olyannak kellett látnia, amelynek megakadályozása eminens magyar érdek. Történetírásunk még adós annak megvilágításával, hogy milyen okok is játszottak közre Bajcsy- Zsilinszky németellenes fordulatában, az azonban pontosan tudható, hogy már 1928-ban, Előőrs c. lapjának megindításakor ezen az állásponton van.9 5 Ha abból indulunk ki, hogy a fajvédőknek az volt a szilárd meggyőződésük: Németország változatlanul a bismarcki nyomvonalon halad abban az értelemben, hogy igenli és támogatja egy régi nagyságában újjászülető Magyarország létrejöttét, akkor nem tűnik logikátlannak az a feltételezés, hogy az elválás forrásvidékét ott kell keresnünk, ahol Zsilinszky rádöbben: Németországtól ezt a támogatást nem lehet remélni. Azt kell mondanunk, hogy a húszas évek német külpolitikájának — kortársak számára is követhető — alakulása az ilyen eligazodásra nem kevés támpontot nyújtott. A kérdést tulajdonképpen visszájára is lehet fordítani: miért nem vonták le a fajvédők már a húszas években a német külpolitika ismert tényeiből azt a következtetést, hogy Berlinre nem lehet számítani. Ha a válaszadást innen kezdjük megadni (utalván arra, hogy Németország volt a békerendszer legerőteljesebb ellenfele, amelynek érdeke volt, hogy a revízióra törekvő országokat tömörítse, a revansot hirdető német erők világnézeti alapállásukban, társadalmi programjukban közel álltak a fajvédőkhöz), akkor talán megkockáztatható, hogy Zsilinszkynek az a felismerése, mely szerint a fajvédők belpolitikai programjától nem várható az ország megújulása, már-9i Antal: im. 287. 94 Ρ ritz: im. Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikai nézeteinek alakulása. Bp. 1979. 18.
